Miért nem maradhat meg egy normalis emberi viszony, szakitas utan?

Egyik exemmel sem gyűlölködöm. Épp a minap írt rám egy nagyon-nagyon régi exem FB-on. Vele néhány évente váltunk pár szót, de nagyon-nagyon ritkán.

Legutóbbi exemmel akkor beszélünk, ha éppen van valami fontos információnk a másik számára, de a sima "hogy vagy" beszélgetéseknek nem látom értelmét. Majd talán évek múlva... most még fájna. Pont azért, mert nem gyűlölöm, nagyon is hiányzik még. Ha gyűlölném, könnyebben tudnék beszélgetni vele.

Nem mindenkire jellemzõ. Ismertem olyan ex párokat, akik szakítás utàn is nagyon jó viszonyt ápoltak.

Bár mindenki másképp kezeli a szakítást, sokan sértõnek érzik azt, hogy nem érdeklõdsz irántuk, eleve fájdalmat okozol ezzel, mert ettõl kevesebbnek érzik magukat. Bár sok oka lehet a gyūlöletnek, de leggyakrabban ez, hogy valaki mindig összeomlik a szakítás következtében. Úgy gondolom, hogy inkább kiegyensúlyozott, magabiztos embereknek megy ez a szakítás utáni barátság, nekik nem torpan bele a lelkük abba, ha elhagyják õket, nem veszik zokon, hogy visszautasítod õket. Aki ezt kínnak éli meg, attól elég képtelen dolog elvárni, hogy a barátod akarjon maradni.

Miért kellene maradnia? Persze hacsak nem köti össze őket a munka, vagy egy suliba járnak, vagy esetleg egy olyan baráti kör, ahol nem lehet nélkülözni azt, hogy pár szót váltsatok.

Tutira nem működik szerintem a barátság, hogy ha jártatok.

Meg gondolj bele milyen dolog már, hogy neked van egy új párod és akkor az exedet hívogatod.....meg amúgyis interaktíve nem lehet barátkozni.

Ez önmagában nem gyűlölet.