Újrakezdés után Ti ajándékoznátok a "párotok" szülinapja alkalmából?

#2

Elég hosszú és bonyolult történet.

Azért vagyok bizonytalan, mert ő volt a szakító fél, én pedig még kicsit félek, hogy ismételten sérülni fogok.

Persze nem egy ajándékon múlik, csak nem szeretnék hülyét csinálni magamból.

Majdnem fél évig voltunk külön, én sokáig harcoltam volna, a kontakt megmaradt.

Majd egyre jobban kezdtem feladni, mire megtört a jég és "visszajött".

A körülmények, amik miatt szakított, igazából még fennállnak (nem kettőnkön ment el az egész), viszont a külön töltött idő alatt ő azzal próbált engem mégjobban távol tartani magától, hogy azt fújta, hogy nem szeret és sosem leszünk már együtt.

Persze végül mikor megtört, azt mondta, hogy ezeket mind csak azért mondta, hogy utáljam meg, hátha könnyebben elengedem.

Ezek után bennem sok a sérelem, amik azért friss sérelmek. Egyelőre nem tudom, hogy viselkedjek.

Az esélyt szeretném megadni kettőnknek, a körülményei ellenére is, mert nagyon sokáig mellette álltam, eddig sem okozott volna problémát, és most sem okozna, HA érzem, hogy a szeretete és a szándékai őszinték, és tényleg csak "eltévedt" egy kicsit az élete miatt.

Szóval nem tudom, hogy kéne viselkednem.

Egyelőre nem tudnám és nem is "merném" azt nyújtani, amit a szakítás előtt, mert előbb szeretnék abban megbizonyosodni, hogy ő is őszintén szeretné ezt az egészet.

Viszont túl távolságtartó sem szeretnék lenni, mert akkor nem jutunk 1-ről a 2-re sosem.

Kicsit szeretném, hogy kialakuljon valami, bizonyítson, tegyen valamit az asztalra, hogy újra bízhassak benne 100%-osan.

És még továbbra sem az ajándékról van szó, mert én nagyon szeretek adni, örömet okozni, a kedvében járni.

Itt az igyekezetemről, az energiámról és érzéseimről van szó, amit ebben a helyzetben nem tudom, hogy merjek-e ismét tálcán kínálni "fölöslegesen".

Tudom, hogy nem véletlenül keresett meg, sőt, meg sem keresett volna ennyi idő után, ha nem szeretné ő is, hogy működjön. Csak a kérdés az, hogy ez sikerülni fog-e.

Egyelőre elég friss ez a dolog, és abban maradtunk, hogy némi idő azért teljen el, mielőtt kimondjuk ismét, hogy együtt vagyunk.

Ezt valahol én is így gondoltam, de kicsit ez a válasz is "fura" volt részéről.

Nincs még ilyenben tapasztalatom.

Nem tudom, hogy ez normális-e ennyi idő után, hogy még bizonytalanok vagyunk ebben az egészben.

Én annyit tudok, hogy én szeretem őt, és szeretném, ha működne, de ehhez ő is kell.

Egyébként sokáig voltunk együtt, 8 évig, 8 szép évig, úgyhogy van miért harcolni.

Ha sikerül ezen túllendülnünk, akkor szupererős páros leszünk, remélem. :)

De még nem merem beleélni magam semmibe...

#4

Ez nem teljesen igaz, mármint hogy ő keresett meg.

Sokáig napi kontaktban voltunk, sőt végig, csak egyre ritkultak a "beszélgetések", inkább veszekedések. Mert én küzdöttem volna és mindenképp akartam volna, hogy legalább megbeszeljuk normálisan, mert elég hirtelen történt ez az egész.

Majd lenyugodtak a kedélyek, eltelt pár hét úgy, hogy csak nagyritkán beszéltünk, egyre kevesebbszer "akadtam ki", és így végre nyitott lett a találkozóra, sőt. Ekkor mondta hosszú idő után, hogy ne haragudjak, hiányzom, szeret, hülye volt. Próbáljuk meg.

Szóval inkább azt mondanám, hogy azért a szakító fél "keres meg", mert az a makacsabb fél, ő hozott egy döntést, nem az, akivel szakítottak.

Így azt a döntést is neki kell meghoznia, hogy szeretne-e megegy esélyt adni a kapcsolatnak.

Egyedül sajnos nem megy.

Én nem vagyok annak a híve, hogy eldobok valamit, ami amúgy jó és szeretem, csak azért, mert hiba csúszott a gépezetbe. Úgyhogy az esélyt megadtam neki, remélem ő is komolyan gondolja és sikerülni fog. :)