Az ész vagy a szív?

Nagyon rossz helyzetbe kerültem, pár hónappal ezelőtt szakítottunk exemmel, nagyon fájdalmas szakítás volt, ő is sírt, én is, igazából tökre szerettük/szeretjük egymást, csak sok volt a veszekedés, igazából hülyeségeken, már mindenen robbantunk, és hát picit besokalltunk (semmi komoly nem volt, nem volt megcsalás semmi ilyemsi). De közben mégis akkora összetartás volt köztünk, ilyen belső kohézió, értékrendben is hasonlók voltunk, nem tudom szavakkal leírni, egy nagyon durván erős kötelék és érzelmi szál.

Nyilván szakítás után elkezdtem ismerkedni, találtam is valakit, akivel többé-kevésbé sikerült elkezdenem túltenni magam az exemen nyilván rohadt nehéz az egész. Szerelmes még nem lettem az új srácba, de jól érzem magam vele, jó mindenhogyan.

Na hát igen, és az ahogyan szokott lenni, az exem megkeresett, hogy egyszerűen nem tud túllépni rajtam... először bosszantott, mert idegesített hogy én már pont kezdtem volt túl lenni rajta és miért tépi fel a sebeket. Aztán mondta, hogy telefonáljunk, én beleegyeztem, mert erről mindenképp akartam vele beszélni, hogy ne keressen már fel, mert most is jól bezavart. Telefonáltunk kb. 3 órán keresztül végül és hát... nyilván újra össze akart velem jönni, tök sokat beszélgettünk a korábbi konfliktusainkról és igazából utólag nem is értjük, mi volt a baj köztünk. Nagy dolgokon sosem veszekedtünk, mindig apróságokon csak. Rengeteget beszélgettünk, nyilván én eleinte próbáltam ellenálló lenni, mondtam, hogy ez biztos csak egy érzelmi gödör most neki és higgye el, majd jobb lesz... meg majd talál egy lányt, akibe bele fog szeretni. Nyilván arról is beszéltünk, hogy mindkettőnknek van jelenleg valakije, és kinek milyen tapasztalata van a jelenlegi kapcsolatával. Tényleg elég mély dolgokba ástunk bele...

Nyilván rengeteg érvet hozott fel, hogy miért jöjjünk össze megint, én az első 2 órában elég lazán le tudtam kezelni, és az ellenérveket hoztam fel, hogy miért NE, de aztán elgyengültem és elsírtam magam a telefonban... kértem tőle pár napot.

Nagyon rosszul érzem magam, egyrészt totálisan szomorúan, mert tényleg kezdtem volna túltenni magam a dolgokon és most ha nem jönnék össze az exemmel, ezután a telefonálás után megint picit úgy érezném magam, mint a szakításkor, hogy egyszerűen nem akarom őt elveszíteni. Másfelől hihetetlenül boldognak, mert habár azt hittem, a jelenlegi sráccal is szépen alakulgatnak az érzelmek, most az exem előkerülése rávilágított arra, hogy basszus, teljesen más, amit az exem iránt érzek, sokkal mélyebb és erősebb és.. egyszerűen olyan jó volt tegnap beszélgetni, mintha talán jobban is hozzám illene mint a jelenlegi srác.

Ugyanakkor itt bejön az ész és a szív harca... bennem van, hogy ha újra összejönnénk, talán megint kijönnének a problémák, ugyanakkor az is, hogy egy párkapcsolatban mégis talán az a legfontosabb, hogy az érzelmek legyenek meg... nagyon nehéz. Nagyon nehéz lenne megint az exemet elengedni, mintha megint át kéne élnem a szakítást... nagyon rossz ez az egész most. :(

Mit gondoltok? Köszönöm a segítséget!