Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ellentétesen viselkedik mint...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ellentétesen viselkedik mint amit mond, akkor most mi lehet az igaz?

Figyelt kérdés

Régebbről ismerek egy férfit, akivel össze is barátkoztunk. Eléggé szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Gyakran flörtöl is velem. Múltkor este együtt sétáltunk én megbotlottam és nekiestem, kértem a bocsánatot utána és mondta hogy nem kell, és hogy velem a fizikai kontakt még mindig nincs ellenére. Máskor is mondta már hogy azért nem érek hozzá szerinte, mert félek a barátnőjétől (ugyanis foglalt ember, eleinte nekem udvarolgatott, de mivel kapcsolatom volt gyorsban összeszedett magának egy csajt, akit szerintem inkább aranyos kislánynak talál mintsem ivaerérett nőnek). Egyszer elfogyott a témánk és csak néztünk egymásra, megkérdezte, mit nézek. Mondtam hogy csak a szemszínét, és erre azt válaszolhatta hogy válaszolhattam volna valami romantikusabbat is. Ezekben a beszédszünetekben nem állt messze a csóktól sem, de végül az nem történt csak puszi. Úgy vettem észre hogy tetszem neki, viszont mindig arra biztat hogy szerezzek pasit meg társkeresőzzek, tinderezzek, többször mondta már hogy jó csaj vagyok, biztosan találnék valakit. Most ezt azért mondhatja hogy szerezzek pasit és akkor nekem is lesz valakim és el fog tűnni a kísértés? Amikor találkozunk akkor azt mondta hogy nehéz megállni hogy ne legyen több. Több fura kérdést is feltesz, többek között olyat is hogy a foglalt fiú haverjaim közül szerintem nekem melyiknél lenne esélyem úgy hogy közben barátnője van. Nem tudok a srácon kiigazodni, ti hogyan látjátok?



21/L



2021. júl. 29. 16:42
 1/8 anonim ***** válasza:
15%
Felejtsd el, rég rádment volna, ha akarna valamit.
2021. júl. 29. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Az nem biztos. Egy fiú volt hogy soha nem mert rám jönni. 4 évvel később tudtam meg a haverjától hogy full szerelmes volt évekig belém. És én is ilyen vagyok amúgy hogy nem merek lépni.
2021. júl. 29. 16:50
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem is neked kell itt lépni. 1. Te vagy a nő 2. Ő él kapcsolatban.
2021. júl. 29. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

SOkkal egyszerűbb, mint gondolnád. Tetszel neki, de leginkább legyezgeti a hiúságát, hogy ő is tetszik neked, és bármikor megkaphatna, ha akarna. VIszont annyira nincs oda érted, hogy a kapcsolatát felrúgja, megcsalni sem akarja a barátnőjét, megelégszik azzal, meglehetnél neki, ha akarná.

Ő is érzi, hogy ez a helyzet nem egészséges, ezért akarja, hogy felszedj valakit, és akkor megoldódik a probléma.

2021. júl. 29. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Akkor hogy adott egy puszit a számra az még nem megcsalás kategória?


Egyébként valami ilyesmit gyanúztam, mint amit a 3. válaszoló írt

2021. júl. 29. 17:00
 6/8 A kérdező kommentje:
4. válaszolót akartam írni, bocsi
2021. júl. 29. 17:00
 7/8 anonim ***** válasza:
0%
#5: nem. AZ csak egy szájra puszi. A megcsalás a konkrét dugás. Addig lehet mondani, hogy csak félre ment egy baráti puszi.
2021. júl. 29. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

A barátnőjét kérdezd meg, ő dönti el, hogy mi számít megcsalásnak. Senki más.

A pasi meg arra vár, hogy rámássz. Nem elég tökös, hogy gerincre vágjon. Miattad szakítani meg nem akar, csak szórakozik.

2021. júl. 29. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!