Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » El nem múló vágy?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

El nem múló vágy?

Figyelt kérdés
Évek óta vágyakozom egy férfi után…az első pillanattól kezdve, ahogy megláttuk egymást valami különlegeset éreztem. Akkor még nem volt alkalmunk megismerni egymást..majd pár évre rá ismét találkoztunk, ekkor együtt töltöttünk egy estét egy társasággal. Sajnos ekkor derült ki, hogy élettársa/felesége(?) van és egy gyereke is..ezen az estén egy óvatlan pillanatban megcsókolt..és én nem tudtam ellen állni neki..azóta pár év telt el, sokszor udvarolt nekem (online) és sokszor abba is maradt a beszélgetés köztünk, mert mondtam, hogy én nem lennék képes ilyet megtenni..hónapok teltek el csendben, majd pár napja ismét feltűnt és kérte, hogy egy kicsit várjak még rá (nem tudom ez azt jelenti-e, hogy válni készül-e vagy sem..) ő nagyon akar engem..Nos én változatlanul úgy érzem, hogy nem lennék képes lefeküdni vele, mindaddig míg együtt van a nővel..de ugyanakkor álmaim férfija..mind külsőre, mind a személyisége (ezt a megcsalós énjét nyilván leszámítva). Úgy érzem, hogy ebben az életben mindenképp szeretnék vele lenni..érezni akarom az érintését, a csókját stb. A csalódástól viszont félek..nem akarok sérülni. De nem is akarok lemondani róla. És ahogy látom, ő sem rólam..én 29/N ő 47/F.

2022. okt. 11. 16:30
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
92%

"kérte, hogy egy kicsit várjak még rá (nem tudom ez azt jelenti-e, hogy válni készül-e vagy sem..)"


Majd ha elvált akkor akarjon valamit is!

Te meg a saját érdekedben tartsd magad távol tőle. Az ilyen férfiak ígérgetni tudnak, de valahogy mindig "elfelejtenek" elválni. Te leszel az aki ezt az egészet érzelmileg megszívja. Nem a szép szavak számítanak, hanem a tettek! Hidd el tudom mit beszélek, tapasztaltam.

2022. okt. 11. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem is ismered őt...gondolkozz reálisan.

Csak dugni kellenél neki,meg egonövelésnek.

2022. okt. 11. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Igen, ezeken már átmentem gondolatban, és ezerszer próbáltam elfelejteni őt..de valahogy mégsem tudom elengedni.

2022. okt. 11. 17:31
 4/11 anonim ***** válasza:
69%
Hány évet akarsz még elcseszni az életedből erre a csávóra? Legyen már eszed, ez egy vén szar, mit akarsz te ettől? Neked ketyeg az óra ha gyereket akarsz, a korban hozzádillő társat kellene keresned akivel lehet tervezni nem pedig egy trottyosra csöpögni.
2022. okt. 11. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Simán letagadhat 10 évet. Az nem tartozik rád, hogy akarok-e gyereket, vagy sem, az az én dolgom :D
2022. okt. 11. 19:10
 6/11 anonim ***** válasza:
83%
Aki egy családot felrúg egy múló románc miatt, abban mi a vonzó? Csak lamentálok, magamból indulok ki. Ha valaki tetszene, de kiderülne róla hogy képes ilyesmire, akarmilyen csillagszemű Don Juan lenne, a vágy átfordulna undorba...gusztustalan az ilyen "férfi", azaz családapa.
2022. okt. 11. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Igen, ezt én is így gondolom…részben utálom is emiatt, mert elítélem az ilyen embereket…de valahányszor újra feltűnik, felkavarja az állóvizet 🤷🏻‍♀️
2022. okt. 11. 23:56
 8/11 anonim ***** válasza:
60%
Voltam hasonló helyzetben, de el is vált. No persze nem csak értem, hanem maga miatt is, mert a házassága már romokban volt, s lám azóta is együtt vagyunk. Lehet itt természetesen jönni közhelyekkel, hogy foglalt ember, meg család széttúrása és a többiek, de vannak olyan helyzetek, amikor két ember szerelme felülír mindent, aztán a többi puzzle darab mind a helyére kerül és az élet megy tovább.
2022. okt. 13. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
#8 Írok privátban :)
2022. okt. 14. 12:31
 10/11 anonim ***** válasza:

Na igen...van aki azt gondolja hogy egy gyerek,család beáldozható, amolyan "járulékos veszteség", "közhely"...summa summarum " a lényeg hogy nekem jó legyen, a többiek le vannak szarva".

A szerelem nem tart örökké. A "mindent felülmúlás"-nak is vége lesz egyszer, jönnek a józan hétköznapok. A sokadik próbatétel dönti majd el, hogy kiben mi maradt abból ami vágynak vagy nagy szerelemnek indult.

2022. okt. 15. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!