Csak így elmúlt volna, hogyan folytassam ezt a kapcsolatot?

A barátnőmmel nem találkoztam, már lassan egy hónapja. Általában minden hétvégén találkozunk és minden szabadidejüknet együtt töltjük. Mostanában Ő is és Én is nagyon elfoglaltak vagyunk így már lassan egy hónapja nem tudtunk találkozni. Eleinte beszéltünk, aztán még sűrűbbek lettek a dolgaink. Így csak pár üzi pár naponta. Viszont most már nem olyan sűrűek a dolgok...

Lenne időnk beszélni és jövőhéten találkozunk is.

Sokszor érzem magányosnak magam. Csak elszaladnak felettem a hetek ilyenkor. Viszont,csak magányosnak érzem magam. Ő nem hiányzik. Gondolok rá, mert az életem szerves része. De mikor egy tőle független helyzetben vagy szituációban vagyok. Valahogy, egyáltalán nem hiányzik.

Mostanában (az utóbbi 3 hónapban) egyébként megromlott a szexuális életünk is. Elkapott valamilyen fertőzést, amit valószínűleg nekem is átadott, bár nem mutattak ki semmit a tesztek...

Azóta szinte egyáltalán nem kívánom. Inkább csak az igényeim kielégítése használom. Bármíly undorítóan hangzik is ez.

Nem akarok csak azért együttmaradni vele, mert része az életemnek. De félek, hogy sosem voltam belé szerelmes.

Életemben, úgy gondolom egyszer voltam szerelmes egy lányba, akivel 6 évig se veled- se nélküled kapcsolatot folytattam. Ez a lány annyira beleépült a lényembe, hogy úgy gondolom, Ő van a szexualitásom legmélyén. Mindent Ő reprezentál számomra ami mélyen felizgat. Ez a lány, a mostani barátnőm, pedig mintha csak egy megalkuvás lenne. Mert ismerem magam annyira, hogy megbolondulnék egyedül mindenféle túlzás nélkül. Vannak pillanatok, akár hetek, amikor úgy érzem szeretem őt, és vannak pillanatok, mikor irtózom tőle a fent említettek miatt és mert egyszerűen nem tudom szeretni és önzőnek tartom magam. Pedig ez a lány gyönyörű, sokkal szebb, mint az egykori ideál, akin rég túl kellett volna nőnöm. Valahogy mégsem megy.

Viszont, ha szakítok vele. Félek, hogy nem bírnám a magányt. Tényleg nem. Elég ramaty állapotban van a mentális egészségem egy ideje. Ebben a mostani kapcsolatban még évek, vannak, viszonylag boldog évek. Jól bánok vele és boldoggá teszem őt. De, mintha hazugság lenne az egész. Nem tudom, hogy hazudok-e magamnak, hogy szeretem. És nem tudom, hogy valaha szerettem-e, szerelmes voltam-e valakibe. Ez kissé rémisztő. Mert lehet, hogy csak egy önző nárcisztikus f@sz vagyok.

Mit gondoltok?