Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Elmúlt a szerelem, vagy csak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elmúlt a szerelem, vagy csak az érettségi okozta stressz miatt változhatott meg gyökerestől a kapcsolatom?

Figyelt kérdés

Külső szemmel talán könnyebb kikövetkeztetni mi áll a háttérben. 10 hónapja vagyunk együtt a párommal. Voltak kisebb viták, viszont szerencsére aznap meg is beszéltünk mindent és tovább tudtunk lépni. 1-2 hónapja nagyon keveset tudtunk találkozni, mert tanulnia kellett amit megértek, ebben az időszakban annak kell állnia az első helyen, DE legtöbbször messengeren szoktunk kommunikálni és másfél hete csak pár mondatokat beszélünk ami nekem nagyon kevés. Félek, hogy a kevés találkozók mellett teljesen elhidegült tőlem. Talán kicsit túlzásba estem tegnap, de megkérdeztem tőle hogy melyik nap tudnánk normálisabban beszélni. Nem válaszolt rá, láttam hogy elérhető. Újra ráírtam, ez sem segített. 2 óra múlva teljesen kiborultam, nagyon rosszul voltam eddig is lelkileg mert ő az első szerelmem és úgy érzem hamarosan vége. Megint ráírtam és annyi volt a válasza hogy törit tanul. Bocsánatot kértem amiért “zaklattam”, de nagyon rosszul esett hogy nem válaszolt a kérdésemre. Azóta nem beszéltünk, most kezdi el a történelem érettségit.



Megalázkodtam előtte ami nagyon nem rám vall. Lehet kicsit sok vagyok neki ebben az időszakban, de tényleg nem várok el tőle sokat. Nem hiszem hogy egy fiúnak vonzó lenne egy lány aki ennyire kapar utána, ezért kérem a segítséget tőletek. Mit tehetnék? Sokan a taktikázást ajánlották, hogy ne keressem pár napig de nem tudom mennyire lenne jó ötlet. Menthetetlen ez a kapcsolat? Kiszerethetett belőlem vagy a tanulás miatt nem érdeklem ennyire?


Neharagudjatok, úgy érzem ebben a kategóriában értelmes válaszokat fogok kapni.



2021. máj. 5. 11:06
 1/3 anonim ***** válasza:
92%

Van olyan ember aki konkrétan 3 hétre teljesen eltűnik tanulás miatt és szó szerint senkivel nem beszél.


De lehet hogy másokkal beszélget és csak tőled szeretne megszabadulni egy kicsit.


Te ismered őt hogy mennyire ambíciózus, mennyire fókuszál az előtte álló dolgokra és mennyire veszi komolyan az érettségit.

2021. máj. 5. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
52%
Hányszor akarod még kiírni ezt a kérdést?
2021. máj. 6. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Sikerült normálisan megbeszélnünk mindent és változtatni fog, köszönöm a normális választ!:))
2021. máj. 6. 23:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!