Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az ilyen lélekölő nő egyszerűen buta vagy csak szemét?
Nem tudom hogy mit takar egyeseknél a "szerelem" szó, miközben ilyen gonosz, buta mocskos gciként gondolak a szerelmük tárgyára.
Így max a kangörcsösök beszélnek.
24
Nem, így te beszélsz! Ne adj ilyen szavakat a számba, mert nem írtam ilyeneket (a buta kivételével), modani meg pláne nem mondtam soha rá!
Egy frusztrált pöcs vagyok, elismerem, és méregemben írtam ki a kérdést. Az tény, hogy már felszállt a rózsaszín köd, és már értem, miért mondta nekem anno, hogy ő korántsem olyan jó, mint amilyennek szerinte én látom.
Amiután kiderült, hogy érzek iránta, én elfogadtam azt is, hogy már nem akar többet találkozni velem munkahelyen kívül. De megbeszéltük, hogy odabent még beszélgethetünk... egy ideig tök jól megvoltunk, aztán elkezdte ezt a szarságát, hogy hozzám se szól, rám sem néz. De legalább nyíltan mondaná meg, mi rosszat tettem, vagy mégis az istennyila van... Ha kérdezem, akkor is csak mellébeszél. És tulajdonképpen ő alázott meg mások előtt, de én akkor is csak jót kívántam neki.
A kollégák sem értik, miért ilyen velem, meg azt mondják, tett is érte bőven anno, hogy beleszeressek, most meg... Az egyik kolleganő meg azt mondta nemrég, hogy oké, hogy nem akar már bennem reményt kelteni, de ez már a lónak a túlsó oldala, és nem csoda, hogy a maradék önbizalmam is elszállt.
Egyébként meg békén hagyom már egy ideje, nyugodjatok meg. És kívánom, hogy soha nagyobb problémája ne legyen az életében, minthogy oda legyen érte egy magamfajta...
Elmondom, (37 éves nőként) hogy mi a külömbség közted és a másik kikosarazott között, hogy megértsd: te valószínűleg nem a nő szintje vagy, míg ő igen.
Ha egy aluliskolázott vagy nyomi pasi kezd ki velem, pont ugyanígy ignorálom mert a feltételezés is sértő hogy magának akart. Ha egy velem egy szinten lévőt kosarazok ki, attól még kedélyesen elcsevegek vele hogy nem akarok tőle semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!