Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Most mégis mit gondoljak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mégis mit gondoljak?

Figyelt kérdés
A barátom szakított velem azzal az indokkal, hogy már csak barátként szeret, de azt mondta lehet, hogy később még együtt leszünk. Kell neki egy kis "pihi". Azt mondtam nagyon kedvelt sőt most is kedvel, de EGYELŐRE maradjunk barátok, illetve nem tudja, hogy akar e még velem lenni vagy sem, de ismerkedjek, lehet neki is lesz valakije egy idő után, és lehet hogy épp utána jövünk össze. Lényeg a lényeg, hogy EGYELŐRE tegyem túl rajta magam, viszont a becézgetések amik a kapcsolatunk során voltak ugyanúgy megmaradtak illetve nem hinném, hogy ha annyira nem szeret már akkor előtte 2 héttel még hívott volna, hogy valamikor elmehetnék, illetve két hete még csak szünetet kért aztán rögtön bocsánatot is és a közös programokról volt szó, hogy az kellene a kapcsolatunknak. terveztünk is egyet novemberre és azt mondta szakításkor, hogy még így is elmehetünk. Tehát egyik mondatával üti a másikat és nem tudom eldönteni, hogy mi is van. Hagyom kicsit lenyugodni és szeretném rávenni, hogy próbáljuk meg újra, mert ezzel szerintem semelyikünk sem veszít semmit és lehet, hogy még jobb is lesz mint előzőleg, mivel már tudjuk mit hibáztunk ezért nem követjük el újból és a vitákat is elkerüljük. Csak egy a gond, hogy nem tudom eldönteni mit is akar a kijelentéseivel. Na vajon?

2012. okt. 17. 15:13
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Van egy másik csaj, de ha vele nem jönne össze nem szeretne két szék közül a földre ülni.
2012. okt. 17. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Akkor adj neki egy kis időt,és semmiféleképpen se zaklasd!

Ha tényleg helyesen gondolod,és még szeret,akkor egy idő után ő fog keresni téged.

2012. okt. 17. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:

Valami olyasmi, amit az 1. válaszoló mondott.


Bocs, hogy ezt írom, de ha szeretsz valakit (igazán!) akkor nem kell "pihi", nem akarsz távol lenni tőle. Ha csak barátilag szereted, akkor meg nem kezeled úgy, mint egy tárgyat: ha szükségem van rá leveszem a polcról, ha nincs szükségem rá, visszateszem. A tárgy dolga pedig az, hogy várja, mikor lesz nekem szükségem rá.

Mondd csak, akarsz te tárgy lenni?

2012. okt. 17. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
első válaszolónak adok igazat
2012. okt. 17. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Sosem értettem, hogy ilyenkor a nők miért nem tudnak logikusan gondolkozni. 100% az van, amit az első írt. Van egy másik csaj, aki valószínűleg jobban néz ki, mint te, és a pasid rá akar hajtani. De ha nem jönne össze neki, akkor ezzel a maszlaggal, amit itt leírtál, meg akar tartani pótcsajnak.
2012. okt. 17. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Mondjuk ez hülyeség,hogy addig is lehet közös program,stb.


Vagy azért mondja,mert csak úgy mondja és kész,nem gondolja komolyan,vagy még nincs senkije,téged már nem szeret annyira,viszont egyedül elmenni ide-oda,az nem jó.


De ez meg tudod hogy csak addig tart,amíg nem talál mást.

Melyik csaj nézi végig szerinted hogy a pasi az exével megy el szórakozni?

2012. okt. 17. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
Én megtanultam, hogy ha valaki elbizonytalanodott, akkor annak lőttek. Nem szabad reménykedni. Valószínűleg még dugni szeretne, de már teher vagy számára, mivel van neki más kilátásban.
2012. okt. 17. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:
fogalmam sincs, hogy pontosan mi az oka, mert tény, hogy az utóbbi időkben voltak zűrök köztünk és el bírom képzelni, hogy tényleg elbizonytalanodott. Én azért hagyom kicsit, ha keres és kezdeményez még lehet valami, ha nem és elutasít akkor konkrétan tudom, hogy ennek annyi. Mindenesetre nem fogom csak így ennyiben hagyni, még egy próbát teszek, de érdekelt, hogy külső emberek, hogy látják ezt. Köszönöm a válaszokat. :))
2012. okt. 17. 15:31
 9/16 anonim ***** válasza:

Szándékosan nem veszel tudomást arról az eshetőségről - mert egyáltalán nem hatottak meg a válaszok - ,hogy a barátodnak már bőven van kilátásban új csaja, de ha nem jön össze, akkor az ingyenpunci mindig jó (ez vagy te) és erről nem akarna lemondani, és úgy tűnik eléggé hülyének néz ahhoz (bár lehet, hogy az is vagy), hogy benyeld ezt az ótvar dumát és visszafogadd, miután kedvére szétkefélte a többi nőt.


De tőlem úgy hazudsz magadnak, ahogy jólesik, csak nem értem minek.

2012. okt. 17. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

1. te ismered, hogy mire lenne képes és mire nem vagy én?

2. nem hinném, hogy hülye vagyok azért mert megpróbálom megmenteni, ha lehetséges a dolgokat.

Szó sem esett arról, hogy ezután mennék hozzá, hogy dugjunk vagy bármi. Ráadásul egyből megtudnám ha vkivel kavar, mert azonos a baráti körünk és van köztük olyan aki eddig is elmondta, hogy ha például volt vhol és látta, még ha én tudtam is arról.

De ha te is így állnál és nagyon szeretnéd az illetőt, akkor már a tudat, hogy te legalább megpróbáltad ami tőled tellett szerintem nyugodtabban viselnéd el a dolgokat még ha fáj is. Ugyanakkor képzeld el, hogy akármennyire is szeretem muszájból vagy esetleg csak azért, hogy megtartsam nem fogok lefeküdni vele. Lehet, hogy te csak ilyen csajokat ismersz de ismerem annyira magam már ne is haragudj, hogy mire vagyok hajlandó és mire nem. Azért neked is köszönöm a válaszodat.:)

2012. okt. 17. 15:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!