Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerete még, van e esélyem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerete még, van e esélyem?

Figyelt kérdés
A történet annyi, hogy volt egy barátnőm aki elhagyott mert nem tudtam vele úgy foglalkozni ahogy megérdemelte volna. Együtt éltünk, de én hülye alig foglalkoztam vele nem mutattam ki az érzéseimet és ez neki nagyon rossz volt. Annyira rossz volt, hogy bele is betegedett. Majd megismerkedett valakivel és hozzá költözött tőlem. Én a szakítás után rádöbbentem, hogy hülye voltam és a kapcsolatunkban MINDENT rosszul csináltam. A lány még beszél velem, többször elmondtam, hogy nagyon bánom ahogy viselkedtem. Minden vágyam visszakapni őt és szeretni. Most már igazán és tiszta szívemből mert tudom, hogy Ő az aki nekem fontos és Ő az akire szükségem van és minden szeretetet megkapjon tőlem. Azt mondta már nem érez irántam semmit de én azt gondolom ezt az új hely mondtatja vele, mert most boldognak érzi magát. De nagyon sokáig kitartott mellettem és várta, hogy megváltozzak. De elkéstem, most, hogy már tudom mit érzek és mit szeretnék. De még mindig szóba áll velem és beszélgetünk. Többször mondtam, hogy mit érzek és azt ígérte találkozni fog velem hogy személyesen elmondhassam. Csak nem tudom ez esély jelent e vagy csak szánalomból dob egy morzsát nekem. Segítsetek, hogy most mi van és mire számítsak.

2013. okt. 3. 11:23
 1/7 anonim ***** válasza:
nincs eselyed.
2013. okt. 3. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Sok-sok-sok kitartás és türelem, talán meghozza a gyümölcsét. De szerintem ha beszélsz vele, ne rovarirtó reg-et válassz:DD
2013. okt. 3. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Csak mert arra gondolok az hogy "ad egy esélyt" azt jelenti talán még szeret. Vagy nem?
2013. okt. 3. 12:05
 4/7 anonim ***** válasza:
Késő bánat.Kicsit előbb kellett volna rá figyelni,és gondolkozni.Nem akkor kell rájönni,mikor már elveszítetted.Mikor ott volt a lehetőséged.
2013. okt. 3. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Azt tudom, hogy késő bánat. És, hogy akkor kellett volna figyeljek rá. Tisztában vagyok vele hogy hatalmasat hibáztam. Csak hogy szerintetek helyrerakhatom e még a dolgot?
2013. okt. 3. 12:13
 6/7 anonim ***** válasza:

Ez a hajó barátocskám már elúszott!


Egyet tehetsz.A következő barátnődnek mindent megadsz!Nem zsidóskodsz sem érzelmek,sem tettek terén,sem más téren vele!ENNYI

2013. okt. 3. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Azt mondanám,hogy lenne még esélyed,ha a csaj egyedül lenne.De nincs.

Én is hasonló helyzetben vagyok,és még így is nagyon nehéz,hogy a másik fél egyedül van.

2013. okt. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!