Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Tanácsot szeretnék, szerethet-...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tanácsot szeretnék, szerethet-e? Mennyire vagyok idióta? Többi lent!

Figyelt kérdés

15/F

Régen átíratkoztam másik suliba, és ott megtetszett egy lány.

Odajött néha hozzám, beszélgettünk.

Mint kiderült neki is " tetszek ", bár külsőre.

Mivel soha nem volt barátnőm, sőt barátnőhöz hasonló se, ezért bènáztam ahogy csak lehetett. Őt nem érdekelte, kezdett megkedvelni, viszont látszott rajta hogy ő elég határozott odaverős lány, én meg ugye a közelébe egy kétbalkezes dadogó idióta.

Eljött a sulibuli este, ahol mi " összejövünk."

Hát.. nem így lett. Leüllt mellém, elmondta a szokásos " velem van a baj nem veled stb " szöveget, pityergett, én meg megfogtam a kis táskámat, sapimat, és hazasétáltam.

Eléggé megviselt, mert én az idő alatt belezúgtam, és megviselt hogy nem lehetett az enyém.

Lett neki más, mi már nem beszéltünk, nyáron nem is találkoztunk.

Viszont nyár vége felé felkerestem, találkoztunk, és úgy viselkedtem mint egy " férfi ".

De ez csak egy szimpla beszélőviszonyra lett elég.

De nem adtam fel, visszatért a remény,

Csináltam amit kell, mindent megpróbáltam. Kezdett fellángolni közöttünk valami.

Úgy volt, hogy összejövünk. De neki 2 3 napra lett más.

Akkor kicsit padlót fogtam.

Egy hét múlva ráírtam hogy remélem boldogok és azok is lesznek, én meg akkor véglek továbblépek.

De nem voltak boldogok, a csávó megcsalta 1 hét után. Mivel én voltam neki a vésztartalék, újra beszéltünk, átlagosnál jobban kedvelt, így belémszeretett egy pár hét után. ( 1 év telt el majdnem a sulibuli este után, kicsit komolyodtam. )

Össze is jött minden, végre együtt.

Tudni kell hogy szeret inni( alkohol kegyetlen mennyiségbe) így pár este után stb, 1 hónapra rá csókolózott mással 2-3x is más időpontba. Persze taj részegen.

1 hónapra rá megtudtam, elismerte, nem nagyon bírt a szemembe nézni, de szerettem, és elnéztem.

Heti egyszer vagyunk egymással egy délután, neki ez bőven elég, de nekem egy nap után hiányzik.

Szívesebben van a barátaival, és ezt meg is mondja hogy számára sokkal fontosabbak mint én.

Szar hallani.


Ebből jönnek a viták, de mindig én kérek inkább bocsánatot mert ő keményen tűri ha nem beszélünk.


Pár napja összevesztünk, így bánatomban az alkoholhoz fordultam egyszer, egyedül, először és utoljára.

Mikor meglett a hatása ráírtam és önmagamon kívül leírtam neki hogy ez meg ez fáj.. zokon vette.

Mikor kijózanodtam fogtam a fejem hogy megint vita vita vita.

Megbeszéltük viszont, de azt mondta ne beszèljünk és ne találkozzunk pár napig, gondolkozzunk el mindketten. Így jobb lesz.

Én már egy nap után nem birom és cseszettül hiányzik, de ki kell várnom még ő ír. ( nem most lesz )

Szerintetek mit érezhet?

Szerethet?

Véleményeket kérek.. tanácsot.

Mit írjak ha pár nap múlva ír hogy hogy vagyok?

Miben változtathatnék?

Máris hiányzik..


Én : 15/F

Egyed: 15/L



2014. ápr. 29. 11:01
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Szeretnélek felpofozni, attól lehet, hogy észhez térnél, de sajnos nem tehetem meg, máshogy pedig nem tudok segíteni. :(

Sok szerencsét!

2014. ápr. 29. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Pedig lehet, hogy elférne az a pofon. :/ :D
2014. ápr. 29. 11:06
 3/11 anonim ***** válasza:
Ha valahol a közelben laksz, én adok pofont és az előttem szólóét is szívesen átadom. :D
2014. ápr. 29. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
De remélem azt már megtanultad, hogy ha "Velem van a a baj, nem veled", akkor mindig veled van a baj. Ott nem érdemes tovább próbálkozni, mert ez lesz a vége... Járkálhatunk téged felpofozni.. :D
2014. ápr. 29. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Hmmm...akkor lehet, hogy mégis van értelmes tanácsom...

Ki kell szellőztetned a fejed...mondjuk ne a falba üss krátert, de elmehetsz futni, vagy kapálni, vagy edzőterembe, a lényeg, hogy kicsit felpezsdüljön a vérkeringésed...nem szabad ennyit agyalni semmin sem, mert begolyózol...

Egy kis motiváció:

https://www.youtube.com/watch?v=s_cl9RdOq6A

2014. ápr. 29. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Inkább valami tanácsokkal ruházzatok fel, kaptam én már elég pofont, ahogy azt fent is látjátok..
2014. ápr. 29. 11:12
 7/11 anonim ***** válasza:
Figyelj, nem veled van a hiba. Jó látni, hogy rendes srác vagy, próbálsz megtenni mindent a kapcsolatotok érdekében. Lehet, hogy a korod miatt van és elvakít a lila köd, de nagyon naiv vagy. Ez a lány nem szeret téged, maximum kihasznál, mint pótlék. Gyönyörű, hogy egy 15 éves lány iszik, de szerinted szeret, ha megcsal? Persze, naivan azt hiszed, ez csak az alkohol hatása, de ezzel saját magadat csapod be. Később ugyanúgy vissza fog élni ezzel az indokkal és újra megfog csalni. Ha már ennyi sérelem ért téged, szakíts vele, hidd el biztosan mondom találni fogsz egy hozzád való lányt, aki megbecsül majd. Ez lesz a legjobb mindkettőtöknek. Az idő segít neked a későbbiek során. Minden jót! :)
2014. ápr. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm, tudom hogy igazad van, de nehezen veszem rá magam, sőt sehogy nem tudok vele szakítani, nagyon szeretem.

Mondjuk akkor mivan ha tényleg ő is szeret, csak ilyen a személyisége? :/

2014. ápr. 29. 11:27
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

"Mondjuk akkor mivan ha tényleg ő is szeret, csak ilyen a személyisége? :/"


Ilyen nincs, hogy ilyen a személyisége. A legszemetebb, legdurvább, leghülyébb ember is összekapja magát, ha a másikat szereti. Mert annak akit szeretsz, aki neked tényleg fontos, annak csak a jó oldaladat akarod megmutatni. Gondold végig, te is és mindneki más is így viselkedik. Ez NEM személyiségfüggő. Ha szereted, rendes vagy vele. Ha nem, akkor meg nem.

2014. ápr. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Verd ki a fejedből ezt a lányt. Meg sem érdemli, hogy gondolj rá. És még fiatal is vagy a komoly kapcsolathoz. Várjál még vele.
2014. ápr. 30. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!