Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Kezd szétesni minden, mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kezd szétesni minden, mit tegyek?

Figyelt kérdés
A férjemmel két éve ismertük meg egymást, másfél évre rá összeházasodtunk. Nem sokkal később téma lett a gyerek, és ami azután jött, ledöbbentem és hatalmas vita lett belőle: elmondta nekem, hogy neki soha nem lehet gyereke. Én erre üvöltöttem vele,hogy miért nem mondta ezt korábban, veszekedtünk, én pedig elmentem otthonról. Csak sétálgattam céltalanul a dühtől és a csalódottságtól. Ekkor felhívtam az exemet (a szakítás óta jóban maradtunk) és elmondtam neki hogy mi történt, ő azonnal értem jött, áthívott a lakására, beszélgettünk hajnalig és megtörtént az a dolog...most úgy érzem,hogy az exemet szeretem szerelemmel (ő volt az első szerelmem) a férjemet meg csak szeretettel. Most mit tegyek? Akik voltak már hasonló helyzetben mit tettek? Teljesen összezavarodtam...24N

2014. szept. 14. 12:11
 1/7 anonim ***** válasza:
teherbe kúrt? :o
2014. szept. 14. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
remélem, ha egyszer nekem is lesz barátnőm, ő is a volt pasijával kúr-atja majd magát minden adandó alkalommal.
2014. szept. 14. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Hagyj egy kis időt magadnak, aludj párat a történtekre... Ne felejsd el, hogy az exed valamiért az exed lett!
2014. szept. 14. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 Orsy070 ***** válasza:
Durva elmondhatta volna mar az eleen is hogy mi a helyzet . Es szerintem csak merges voltal es azert tortent meg szerintem szerted a ferjed. Nem gondolkodtatok azon hogy esetleg ha mar kozos gyereketek nem lehet attol meg nevelhetnetek gyereket.Mas gyereke ugyan de boldogga tehetnetek egy olyan gyerek eletett akinek nem adatott meg olyan szulo mind amilyenek ti lenetek .Tudom az biztos nem lenne olyan mindha a sajatotok lenne de ha mar ez igy tortent megertem a ferjed nem akart elvesziteni lehet hogy csak utana tudta meg a dolgot.
2014. szept. 14. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Szerintem zárd le ezt az egészet magad körül. Egyrészt becsaptak, nem is akár milyen témában, hiszen teljesen más lett volna a dolog, ha a kapcsolat kezdetén tudod meg(akkor több esélyetek lett volna együtt maradni) másrészt, te is megtörted a kapcsolatodat hűtlenséggel.


Itt az ideje búcsúzni.

2014. szept. 14. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Váljatok el. Mindketten becsaptátok a másikat. Ő nem mondta el hogy nem lehet gyermeke te meg megcsaltad. Semmi értelme tovább folytatni. Ha igazán szerettétek volna egymást akkor ő nem titkolt volna el ilyen fontos dolgot, te meg nem csaltad volna még mérgedben sem.
2014. szept. 14. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Buta vagy mint a fold. Tegyel jot a paroddal es valj el tole.
2014. szept. 14. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!