Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan felejtsem őt el? Vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejtsem őt el? Vagy várjak még? (nagyon hosszú)

Figyelt kérdés
Egy hónapja szakított velem a szerelmem egy év után mindenféle előjel nélkül. Éppen veszekedtünk de úgy tűnt megbeszéltük. De én hülye voltam és tovább kutakodtam és akkor annyira összevesztünk, hogy szakított velem. Azt mondta már nem szeret vagy egy hónapja és hogy ez így nem fog működni ha nem bízom benne. Könyörögtem neki, hogy adjon még egy esélyt, hogy mindent helyrehozzak mert tudom, hogy nagyon sok mindenben én voltam a hibás. De éppen előtte eszméltem rá, hogy néhány tekintetben nem vagyok túl jó barátnő és próbáltam megváltozni. Szóval semmi jelét nem láttam annak, hogy valami gond lenne pedig mindig megéreztem. És ezért nem vagyok képes felfogni, hogy azt mondta hogy már nem akar velem lenni, amikor egy héttel a szakítás előtt még megígérte, hogy soha nem fog elhagyni és az életünket tervezgettük közösen. És tényleg akkora csapásként ért, hogy elhagyott, hogy nem tudok a tudattal élni, hogy már nincs nekem és nem tudom mit csináljak mert már próbáltam mindent könyörögtem próbáltam vele beszélni sírtam voltam közönyös az annyira nem tetszett neki. De iskolában köszönni alig bír de azért nézni néz. És nem értek semmit és kétségbe vagyok esve mert én nagyon szeretem őt. És tudom, hogy naiv vagyok mert első kapcsolat és fiatalok vagyunk de ez nem egy átlagos első tini szerelem. Hetekig utána még szórakozott velem, reményt adott a viselkedésével keresett is. Látom rajta, hogy szeret ugyan úgy néz mint régen. Egy hete beszéltünk és összevesztünk mert mondtam neki olyan dolgokat amiket kétségbeesésemben vágtam a fejéhez és szerintem nagyon rosszul esetek neki pedig nem gondoltam, komolyan egy szót se. És erre azt mondta hogy ezek miatt ha tehetné se jönne vissza hozzám inkább egyedül maradna egy életen át ha ez mind igaz. A héten szeretnék tőle bocsánatot kérni mert nem tudok úgy élni, hogy tudom hogy megbántottam. És azóta teljesen megszakadt a kapcsolat köszönni is alig bír azóta levett minden közös képünket mindenhonnan. Annyira nagyon hiányzik és nem tudom meddig bírom még, mert vissza akarom kapni. És bármit megtennék, hogy visszakapjam őt. Tudom, hogy nem szabadna reménykednem egy kicsit se mert talán nagyon fogok koppanni és még rosszabb lesz, de rá nézni nem tudok másra és a gondolatba is belepusztulok, hogy más lánnyal legyen. Én voltam neki az első minden szempontból, eddig minden lány elutasította mert nem vették észre mekkora kincs és most hirtelen nincs nekem és nem tudom felfogni és nem tudok mit kezdeni és minden percben ő jár a fejemben és egész nap sírni tudnék, mert olyan váratlan volt ez az egész és legbelül nem hiszem el, hogy már nem szeret mert ismerem és lehetetlen, hogy csak így és félek, hogy soha nem kapom vissza és én abba belehalok. Próbálok túllépni rajta de egyszerűen nem megy. Mindenki azt mondta, hogy az idő múlásával minden jobb lesz de eddig csak egyre rosszabb minden és nem tudom meddig bírom még. Mert mondta, hogy hiányzom neki és nagyon rossz és szomorú, hogy nem vagyok ott neki és fél, hogy ha kibékülnénk akkor átmenetileg tudnánk megoldani a problémákat. Szóval nem értem teljesen összezavar mert egyik szavával üti a másikat. És próbálom nem mutatni előtte ha összefutunk, hogy egy érzelmi roncs vagyok és legbelül haldoklom. De nem tudom mit tegyek. Próbálom magyarázni magamnak, hogy ha együtt kell lennünk akkor együtt is leszünk, ha nem akkor más vár rám, de most annyira elviselhetetlen a fájdalom és megőrjít a hiánya.Látszik rajta, hogy ő is szenved de nem tudom miért. Azthiszem kezdek kicsit megőrülni. Semmi se olyan mint mikor vele voltam. Hülyeség reménykedni? Hogyan felejtsem őt el? Mit csináljak?

2014. szept. 30. 17:28
 1/10 anonim ***** válasza:

Szerintem keresd meg, mondd meg neki,h higgadtan meg szeretnéd vele beszélni a dolgot,kérj bocsánatot tőle,mondd el neki mennyire szereted,mennyire hiányzik. Mondd el neki,h te még látsz esélyt arra,h újra összejöjjetek.

Ha ezek ellenére elutasít, akkor muszáj beletörődnöd. Ne zaklasd. Felejtsd el. Nagyon nagy közhely,de teljesen igazh idővel jobb lesz. Komolyan. Nem veheted úgy a dolgokat,h egy kapcsolat vége után már nincs értelme semminek. Szedd össze magad,fel a fejjel és éld az életed! Légy boldog,vidám! Mindig van minek örülni,csak meg kell találni az életben azokat a dolgokat,amik boldoggá tesznek minket. :)

Tehát...először is higgadj le,gondold át a mondandódat és keresd meg a srácot. Sok sikert,minden rendben lesz. :)

2014. szept. 30. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Egy héttel ezelőtt amikor az egy éves fordulónk lett volna bentmaradtunk iskola után. Próbáltam mindent elmondani neki de csak egy töredékét tudtam mert nem bírtam beszélni. Mondtam neki, hogy nem kell ugyan onnan folytatni menjünk el pár randira és meglátjuk úgy tűnt, hogy bele is megy viccelődött is azzal is hogy ha kibékülünk akkor egy ideig nem jönne hozzánk a családom miatt. Láttam rajta még mindig, hogy szeret. Aztán egyszer csak dühös lett és majdnem rámkíáltotta, hogy nem akar velem lenni. És elköszöntünk felszálltunk buszra telefonon még írtunk akkor mondtam neki olyan dolgokat amiket nem kellett volna. Szóval a megbeszélés dolog már megvolt. Igaz, hogy ott is csak összezavart. Még bocsánatot kell kérnem. De nem tudom őt elfelejteni nem tudom élni az életem nem tudok mosolyogni nem tudok semmire koncentrálni nem tudok enni nem tudok aludni nem tudok őszintén nevetni. Nem megy. Nem tudom őt elengedni. Tudom, hogy ha adna még egy esélyt, akkor jobb lehetne mint valaha és mindent megoldanánk. De nem adott még. És én mindig próbálok a közelében lenni suliban mindig reménykedem, hogy összefutunk egyfolytában nézem, hogy fent van e és ha fent van félek, hogy más lánnyal beszél. Ha nincs fent akkor is félek, hogy mit csinálhat. Tudom ezeket nem kellene de ő a mindenem és egy évig minden körülötte forgott és most nincs és nem tudok meglenni. Félek. Kezdek depressziós lenni félek, hogy bántani fogom magam félek, hogy soha többet nem csókolhatom meg. Nekem ez nem megy
2014. szept. 30. 17:53
 3/10 anonim ***** válasza:

Majd a bocsánatkérés után megtudod,mi lesz...

De ha esetleg...Ha esetleg nem jönnétek össze,nem szabad depresszióba esned!Nem zuhanhatsz össze!

2014. szept. 30. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
ahhoz már késő :) de köszönöm!
2014. szept. 30. 18:17
 5/10 anonim válasza:
Még lehet, hogy tudsz javítani a helyzeten, lehet, hogy kell egy kis idő, amíg ő is át tudja gondolni. A fájdalom amúgy nem tart örökké, elmúlik ám az, csak addig nagyon rossz. Kicsit próbálj meg nem görcsölni ennyire, nem éri meg, hogy így érezd magad...
2014. szept. 30. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
mikor szakított velem megkèrdeztem , hogy lát e esèlyt arra,hogy kibèkülünk ès küldött egy gyikos kerdest hogy par honapja szakitottam a baratnommel mert hulye voltam es csak ugy elhagytam de egyikunk se tud tullepni erdemes lenne kibekulni? ebbe kapaszkodom azòta de nagyon fèlek nem bírom ezt a tètlensèget minden nap azt álmodom hogy egyutt vagyunk es minden jo es felkelek akkor meg megrosszabb mert ra kell jojjek hogy csak egy álom volt ès nagyon szeretem őt ès bármit megtennèk azèrt hogy visszakapjam ès boldoggá tehessem!
2014. okt. 1. 06:39
 7/10 anonim válasza:
Biztosan ő írta a kérdést?
2014. okt. 1. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
nem ő írta ezt tudom :) csak ezzel azt akarta mondani, hogy lát mèg esèlyt kettőnkre :) ès hogy bármi megtörtènhet :)
2014. okt. 2. 06:33
 9/10 anonim válasza:
Ja értem. Akkor ez egy utalás arra, hogy gondolkodik, nem tudja, hogy döntsön, és persze az is lehet, hogy azt várja, hogy te is változz meg, vedd észre magad...
2014. okt. 2. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
én mondtam neki hogy ha mondta volna a problémákat változtatok de mivel nem észleltem őket nem tudtam hogy kellene. és így felgyülemlett benne. most megbeszéltük hogy megpróbáljuk tartani a kapcsolatot és megígértem neki hogy nem görcsölök rá arra, hogy vissza akarom kapni hanem majd lesz ami lesz ha együtt kell lennünk akkor együtt is leszünk ha nem akkor meg nem de beszélgetni ettől még jó vele és jólérezzük magunkat úgy mint régen szóval remélem ezt meg tudjuk őrizni mert mint barát is nagyon fontos nekem :)
2014. okt. 2. 22:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!