Csak a véleményetekre lennék kíváncsi. Szerintetek?

Másfél éve együtt vagyok a barátommal. Az első fél évben minden tökéletes volt. Imádtuk egymást. Ezután kezdődtek a gondok. Folyton veszekedtünk és kezdett se veled se nélküled kapcsolattá alakulni az egész. Szeretjük egymást, de mégis olyan pitiáner dolgokon veszekszünk, hogy az elviselhetetlen. Mindemellett pedig nem bírjuk ki egymás nélkül és rettenetesen hiányzik a másik. Mostanában viszont előfordul, hogy nyűgnek érzem. Folyton mindent számonkér rajtam és mindig mindent kérdez, mint egy öt éves és vannak szokásaim, amik idegesítik de olyannyira, hogy kiakad, ami fordítva is igaz. Nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Nem azok vagyunk, akik másfél éve összejöttek. Mindketten megváltoztunk. Persze szerintem az is közrejátszik, hogy a szexuális életünk is "mesés". A barátom nemrég új osztályba került és rendszeresen összejár az egyik haverjával. Neki nincs barátnője és hasonlít arra a srácra, akibe anno beleszerettem a barátom személyében (nem mellesleg a srác is helyes). Mostanában inkább róla fantáziálok mint a saját barátomról. Szerintem ez nem normális. Nem merek kilépni a kapcsolatból. Félek, hogy mindketten padlóra kerülünk. Egyedül lenni sem szeretek, mert akkor olyan dolgok forognak a fejemben, amikkel más pszichológushoz menne. Azt sem merem megkockáztatni, hogy kicsit közelebb kerüljek a haverhoz, mert a barátom teljesen összetörne. Mindkettőnknek ez az első komoly kapcsolata. Nem az isteni szikrát várom, csak valami tanácsot, hogy ti mit tennétek a helyemben? A végső döntést (sajnos) így is nekem kell meghoznom. Változtatni akarok ezen, de nem tudom milyen irányba mozduljak.