Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit tegyek? A házas emberrel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? A házas emberrel való kapcsolatom után, nem bízom többé magamban és a jelenlegi páromban sem.

Figyelt kérdés

Megpróbálom a lehető legrövidebben leírni.

Tudom, hogy bűn és a pokolra jutok de beleszerettem egy (számomra) nagyon különleges férfibe. A kapcsolatunk is az volt...meseszerű. Csakhogy házas volt két gyermekkel és majdnem kétszer annyi idős mint én. A kapcsolat 1 évig tartott miután kiléptem belőle mert nem bírtam elviselni az örökös várakozást és azt, hogy nem én vagyok az első a számára (érthető módon.)


Van egy fiú az életemben aki mindig mellettem volt. Én is Ő mellette, mikor szakított a barátnőjével. Már-már legjobb barátoknak mondtuk magunkat, hiszen az életünk minden szakaszában (majdnem minden szakaszában) osztoztunk. Tud erről a kapcsolatomról is. Vele mindig felszabadultan tudtam beszélni mindenről és boldog voltam a társaságába. Idő közben megtörtént, összejöttünk...ennek lassan 4 hónapja. Eleinte azt vettem észre, hogy kezdek féltékenykedni (ami sose volt jellemző) és mostmár odáig fajult, hogy rájöttem nem bízom benne...pedig előtte, vakon! Úgy érzem totálisan elvesztettem a bizalmam a férfiak felé pedig a jelenlegi páromnak én vagyok a legfontosabb az életében és ezt nap mint nap bizonyítja...Mi lehet a baj? Szeretem a párom...sose hagynám el. De ott az örökös félelem, hogy elveszítem. Hogy tudnék ezen enyhíteni?Mivel segíthetnék magamon és a kapcsolatunkon?



2015. febr. 4. 22:44
 1/5 CptTomato ***** válasza:

A baj hogy féltékenykedsz a semmire.... ennyi, nem több.

Ahogy javasoltam pár kérdésel ezelött...

Pucéran kádba állsz ...becsukod a szemed a pasidat más nőkkel képzeled el és ha már nem bírod jeges víz magadra....

2015. febr. 4. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 CptTomato ***** válasza:
*és ismételd amíg el nem múlik.
2015. febr. 4. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Akit meg akarnak csalni meg is fogják,mégpedig úgy, hogy sose tudja meg.


Ne kínozd magad feleslegesen.

2015. febr. 4. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Ha nem bízol benne nem is szereted igazán.

Félsz szeretni őt.

Egy pasi jellemét ne húzd rá mindenkire, ez elég nagy hiba.

Tanulj meg szeretni és bízni különben el fogod veszteni őt.

2015. febr. 4. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Magadból kiindulva tudod,hogy kismillió ilyen r ibanc szaladgál még a világban,akiknek semmi se szent!Egy pasit meg könnyű elcsábítani...Remélem soha nem múlik el ez az érzéses

érzésed!Megérdemled!

2015. febr. 5. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!