De rettegek, hogy nem találok társat. Pánik rohamaim vannak emiatt. Ha volt így más is, segítene, h mit tegyek, h legyőzzem ezt a félelmet?

az a baj ez a kisugárzásodban is látszik és az elrettentő lehet...

mitől gondolod ezt? mi a véleményed magadról?

mennyi idős vagy?

más téren vannak sikereid?

Gondolom, nem lehetsz több huszonegykét évesnél. Erre a korra jellemző, hogy úgy bepánikolnak, mint ha 90 évesek lennének már.

Pedig nem kell. Az, hogy sokaknak van párja, az egy dolog. Nem mindenki talál rá a szerelemre ugyanakkor. Van, aki 16 évesen, van, aki 20, és van, aki 30 évesen találja meg az igazit. És tudod, attól, hogy valaki már kapcsolatban van, még nem jelenti azt, hogy ő megtalálta, akit keresett.

A neme szerintem nem számít. Kicsit átérzem. Azaz nagyon. Csak nekem nincsenek pánikrohamaim... de nagyon letör az érzés, hogy talán sosem találok senkit, aki hozzám való lenne... nagyon nehéz. Sokkal inkább belsőre nehéz, mint külsőre. (bár amaz sem könnyű, mert nem vagyok egy férfiideál)

De leginkább belsőre nehéz nekem... és én is gyakran elkeseredek miatta. Úgy érzem, hogy tán örökké egyedül maradok és hogy nincs értelme bármiféle törekvésem, mert mi értelme van bárminek is, ha nincs kivel megosztani? Az anyagi javaktól boldogabb nem leszek, önmagában egy halom szemét az egész, ha közben egyedül van az ember.

Ráadásul sok kudarc ért ilyen téren a közelmúltban, így aztán egymásra tevődött a sok csalódás. *sóhaj*

Nem panaszkodásból írtam le, hanem csak hogy lásd: másnak sem könnyű.

24/F