Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Talán soha sem szeretet annyira?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Talán soha sem szeretet annyira?

Figyelt kérdés

Szóval voltam egy vallásos nővel de nem értem miért gondolta így és miért nem volt több.


Szóval sokáig csak a barátja voltam neki és én is úgy tekintettem rá. Vége fele viszont úgy beszéltük meg hogy járunk meg minden. De amikor szakítottunk azt vágta hozzám hogy mi soha sem jártunk. Hogy ő csak a haver nőm volt de jól kihasználtam. Pettingeltünk csak a mellét se nagyon mutatta meg mikkor arra került a sor nem merte. Szóval nagyon gátlásos egy nő és nehéz eset is. Addig el jutottunk hogy meg engedte hogy rá élvezek a mellére. De csak úgy hogy el huzta a poloját így természetesen a cicije takarásban volt. Azt is meg engedte hogy rá élvezek az arcára közbe takarta a kezével. Ami nagyon le hangloló volt számomra , de azonbelül bárhova engedte. Az utolsó nap egy anált beszéltünk meg de látszót rajta hogy nem nagyon akarja. Szerintem ezt csak azért akarta így utolag hogy ne hagyjam el. Szóval bene volt de félbe kellet hagyni mert fájt neki. Pettinget persze bárhol akarta és nagyon szívessen csinálta. Orálnál addig juttotunk el hogy puszit mert rá adni. Végül le zártam vele a kapcsolatot úgy éreztem hogy szorakozik. Annyiszor igérte és idővel igaz csiga lassuságba de mindig volt több. Csak boldog szeretem volna lenni egy olyan kapcsolatba ahol szeretjük egymást. Lélekel és testel is hiszen ha el usítjuk a testét avval belőle egy darabot utasítunk vissza nem? És miért mondta hogy ezt hogy mi soha sem jártunk? Utolag így érdekel talán nem szeretet annyira hogy le feküdjön velem? Nem voltam annyira jó és vonzó számára?



2015. febr. 11. 15:25
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Abból amit leírtál, inkább az jön le, hogy dugni akartál inkább, nem pedig boldog lenni. Valószínűleg a lány akkor adta volna át magát neked teljesen, ha bebizonyosodik, hogy az egész életre szántad a kapcsolatot. Ezzel a lépéseddel pedig azt bizonyítottad neki, hogy igaza volt.
2015. febr. 11. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Hát lehet ő lassabb típus volt.

Mikor én kezdtem a szexuális életem undorodtam pl az orális szextől. Se kapni sem adni nem szerettem.

Én is az elején csak kis puszikat leleheltem rá. És láttam mennyire örül a barátom. Az egy külön háború volt magammal, hogy végre megnyaljam. Egyik énem akarta, hogy legyek odaadóbb és boldogságot okozzak a barátomnak. A másik felem viszont úgy érezte, ezzel mint nő megaláznak... Szóval kellett vagy 3 hónap mire bátrabb lettem. És persze sosem erőltette a bárom, pedig szerette volna. Ha én nem csináltam nem kérte, bár néha elmondta, hogy ezzel nagyon boldoggá tudom tenni, pedig akkor még technikás sem voltam.


Annyi volt csak a szerencsém, hogy a bárom végtelenül megértő és türelmes volt. Mert simán elhagyhatott volna. De aztán ahogy egyre többet voltunk intimen együtt úgy lettem én is bátrabb és végül kerestem azokat a más módokat is amivel élvezetesebbé lehet tenni a beteljesülést.

1 év után jutottam el oda, hogy elég nyílt lett a szexualitásom. És egy szűz félénk lányból egy nyitottabb nő lettem.


Szerintem szeretett a lány. Csak ott van a büszkesége, a merevsége és a tapasztalatlansága és nem utolsó sorban az erkölcsei. Akit jólánynak neveltek az az ágyban is jó lányt fog játszani. Idő kell ahhoz, hogy egy nő fel tudjon oldódni egy férfi mellett. Hogy az orális szexeben ne önön megalázását, hanem a párja élvezetének fokozását lássa... vagy a mellre, arcra élvezésbe egy új örömöt leljen.


Az ilyen nőkhöz finom érzék, türelem és megértés kell. Amelyik férfinek ez nincs, az csak kudarcot hagy mindkét fél lelkében.


28N

2015. febr. 11. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Értem és köszönöm a válaszokat. De szerintettek csak a szex véget lettem volna vele? Több mint 14 hónapot voltam mellete nem szexre mentem. Azért írtam ezeket , mert csak evvel voltak a legnagyobb próblémák. Szóval 14hónapot nem vagyok valakivel azért hogy meg fektessem :D
2015. febr. 11. 15:49
 4/13 anonim ***** válasza:

Nem ismerjük a pontos részleteket, de első alkalommal ez jött le az írásodból, hogy erőlteted a szexuális kultúrádat az övére.

Megértem, hogy ez neked fontos és alap. De egy erkölcsösebb merevebb nőnél ezt a témát nagyon kényesen kell kezelni. Ha erőlteted akkor ellenállást fogsz csak kiváltani. Úgy érezheti, hogy csak a szex miatt vagy vele.


A legjobb módszer a fejlesztésre, ha nem erőltetsz semmit. Elmondod mi izgat, mikor beszélgettek erről és ennyi. Az első lépéseket neki kell megtennie. És sok sok pozitív megerősítés kell, hogy nagyon jól esik neked és nagyon örülsz neki és élvezed. Kb mintha egy hónap után valaki enni adna neked.


Ilyenkor egy nőnek önmagát kell legyőznie, neked nem feladatot ezt megtenni helyette. Ez viszont időbe telik. Olyan ez mint az őzvadászat... ha a vad elé csörtetsz a rétre akkor elszalad, mert tudja, hogy életére törnek. De ha ott állsz egy helyben a réten akkor előbb utóbb legyőzi a félelemét és szép lassan közelebb merészkedik.


Érteni kell ehhez a lelki folyamathoz, és akkor jól működött volna.

2015. febr. 11. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Igen teljsesen jól látód a dolgokat. Nem vagyok egy türelmes ember ha már 5 percet kell várnom valakire vagy sor van már rosszul vagyok. De lényegében ennyire soha sem voltam türelmes soha az életbe nem vártam ennyit egy nőre. Amikor még szerelmes voltam tényleg nem erőltettem a dolgokat. Kezdeményeztem ha bele ment örültem és boldogságot adtam neki. Ha azt mondta nem szeretné mondtam okés és tökre nyugottan tudtam kezelni a dolgokat. Azonban az elmult pár honapban annyira fent tudtam rajta akadni hogy fogtam magam és mentem is. Az a baj hogy történtek olyan a dolgok a kapcsolatunkba hogy nem lehetet helyre hozzni. Pedig mind ketten bele adtunk mindent és próbáltuk komplenzálni a dolokat. Pár dolgot sikerült is és ezért örülök és tisztelem hogy egy ilyen társam volt az életben. De amikor ketten voltunk minden más volt olyan boldágság kapot el amit a drogok nem tudnak adni. Nevetünk egésznap , bármiről el lehetet vele beszélgetni. Minden egyes beszélgetés szinte felemelő volt számomra és remélem számára is. Mindent meg osztotunk egymásal lélekben elégjól össze csíszolodtunk. De a problémákhoz ez is kevés volt valami hiányzot a kapcsolatunkból. Így vissza gondolva lehetem volna türelmesebb is vele odaadobb meg minden. De mint minden ember így én is hibázhatok , tévedheted azt hittem tudok várni rá. De nem tudok sajnos nekem ez nem pályá , pedig nem csak szimplán meg nyomtam volna ezt a csajt. Ha látja ezt kérdést mert biztos hogy látni fogja. Remélem boldog és sikeres élete lesz hiszen csodálatos lány. Csak ne feletsen el mosolyogni , mert ő akkor szép ha mosolyog. :)
2015. febr. 11. 16:19
 6/13 anonim ***** válasza:
Szeretlek
2015. febr. 11. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Tuti h azert irtad ki ezt a kerfest h lássa?
2015. febr. 11. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Ja csak akkor szep ha mosolyog:)?hupsz
2015. febr. 11. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
A vallása miatt nem akart szerintem.
2015. febr. 12. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
nem tartottál elég csinosnak csak átlagosnak akkor meg ne irj ilyeneket h akkor vagyok szép csak ha mosolgok kicsit fájt h becsaptál h csak akkor tartottál ccsinosnak most meg nem is keresel fáj h ennyit jelentettem neked én minig itt voltam neked volt egy lány aki nagyon szeretett belementem a pettingbe is pedig nem kellet volna talán nem fájna ez most nagyon egy évet elvettél az életemböl most meg cseszel rám még egy nyomorult barátként sem tekintesz rám
2015. febr. 13. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!