Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti mire vélnétek ezt? Adnátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mire vélnétek ezt? Adnátok még egy esélyt a dolognak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A helyzet az, hogy megismerkedtem egy fiúval, egy helyre járunk hétvégente szórakozni. Már ismertem egy jó ideje, aztán úgy alakultak a dolgok, hogy lefeküdtünk egymással.

Ráírtam, hogy mi lenne, ha együtt mennénk legközelebb, azt mondta még írni fog, hogy ráér-e. Végül is nem írt, és mikor odaértem a helyre, ő már ott volt a társaságával. Észrevett, de nem jött oda köszönni. Kicsit később úgy hozta a helyzet, hogy én köszöntem rá. Elnézést kért, hogy nem írt, de nem indokolta meg, én meg nyilván nem kezdtem el faggatni, próbáltam lazára venni a dolgot. Az este folyamán még valamennyit társalogtunk is.

Azt hozzátenném, hogy én sem tudom, mit szeretnék, nem feltétlen komoly kapcsolatot szeretnék vele, de alkalmi kapcsolatot el tudnék képzelni vele. Persze, most akkor mondhatnánk azt, hogy akkor miért érdekel ez, de nekem igenis fontos, hogy ha nem is komoly a dolog, azért ha valaki megígér valamit, akkor azt betartsa, meg hogy nem képes odajönni köszönni?!...

Bocsi,lehet hogy kicsit hosszú, és kusza lett, remélem a lényeg átjön.



2016. jún. 4. 12:08
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Átjött, igen. Én szerintem két lehetőség is fennáll. Vagy szimpatikus vagy neki és játssza a kicsit elérhetetlent szokás szerint, mint ahogy majdnem mindenki teszi ha az ellenkező nem kicsit is nyit felé, vagy csak egy esti programot nyújtottál neki és olyan fazon aki elég sűrűn váltogatja az esti "programját". Ha csak kamatyolnál, szerintem ezt így megmondhatod neki, persze burkoltan. Ha többet is akarsz, hááát..valószínűleg nem tőle fogod megkapni, ezt így nem lehet megmondani.
2016. jún. 4. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
köszönöm a választ:) hát,én úgy éreztem,az vagyok neki,lehet hogy tévedtem,nem tudom. Meg olyan érdekes volt,mert miután lefeküdtünk, alvásnál átölelt,meg ilyenek, és másnap szinte egész nap nála voltam,beszélgettünk,stb. Ezért nem is értettem, hogy ezek után pl miért nem ír annyit, hogy bocsi,de a haverokkal megyek, ott találkozhatunk?...
2016. jún. 4. 12:18
 3/7 A kérdező kommentje:
jah, és nem olyannak tűnik,mint aki váltogatja az "esti programját",de nem lepődnék már meg, ha tévednék :D
2016. jún. 4. 12:20
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Jajj, ez az este átölelés dolog...:D Ez jó

Figyel (férfi szemszögből természetesen). Szóval tetszik pl nekem valaki és nincs barátnőm, elmegyünk szórakozni és jól érezzük magunkat. Úgy alakulnak a dolgok hogy boldoggá tesszük egymást, az az alapvető hogy este átölelem, cirógatom, kedveskedem előtte és utána is. Ezt nem szabad annak venni hogy többet akarna bárki is. Ez csak annak a jele hogy bizony bejössz neki és nem bunkó hogy egy numera után kirúg az ágyából. Ha ugyanezek megvannak akkor is, amikor találkozni szeretne többet veled és kapcsolatot akar, na azt vehetnéd jó jelnek. De í]y szerintem ezek semmit sem jelentettek, ne haragudj. Meg kellene beszélned vele. Ha lesz belőle folytatás, természetesen akkor jó jelel ezek, de ha nem, akkor vedd alapvető illemnek.

2016. jún. 4. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

köszi neked is :)

igen, igazad lehet, csak előtte egy olyan hülye pasit fogtam ki,akinek ezek nem jutottak eszébe, és azért jól esett, na :D

de mondom, igazából nem hiszem, hogy komoly kapcsolatot szeretnék vele, de ettől függetlenül az egomat kicsit sértették a kérdésben említett dolgok... szóval értitek, ha még csak alkalmi lenne, nekem akkor is fontos lenne, hogy tartsa a szavát, és ha találkozunk ne legyen rest odajönni.

2016. jún. 4. 12:46
 6/7 A kérdező kommentje:
jaj, jól sejtem h az első választ is te írtad? :D
2016. jún. 4. 12:47
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Jól.

Figyelj, akkor nem ilyen embert keresel, mint ő. Könyveld el egy jó estének és találsz mást akivel ugyanúgy el tudsz szórakozni, és nem lesz "ilyen" stílusban bunkó úgymond.

Bár tény, ha már egy ilyen dolog történt köztetek, és ha nem is váltatok el rosszul/sértetten, akkor az a minimum hogy köszön, vagy kicsit még társalog veled. Szóval lehet hogy csak az éjszakáját dobtad fel mégiscsak.

2016. jún. 4. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!