Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Virágcsokrot kaptam az "exemtő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kovács Ágii kérdése:

Virágcsokrot kaptam az "exemtől". Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nagyon váratlanul ért a dolog, mivel 5-6 éve nem is beszéltünk egymással.

Igazából előtte sem jártunk, egy rövidke kalandunk volt az egyetemi évek alatt. Azt akkor sejtettem, hogy ő komolyabban érez irántam, viszont akkor még nagyon „gyerek” volt hozzám, ezért nem tudtam komolyan venni. Azonban arra soha nem számítottam, hogy ennyi idő után is így gondol még rám.


Tegnap a születésnapomra kaptam tőle egy gyönyörű csokrot a kedvenc virágaimból, és egy romantikus üzenetet. Nagyon örülök neki, mert tényleg személyes és figyelmes gesztus, de teljesen összezavarodtam, még nem reagáltam erre.


Nekem most nincs komoly kapcsolatom, és a közös ismerősöktől úgy tudom, hogy neki sem. Egyébként egy vonzó fiúról van szó, ezért is lep meg, hogy ennyi év után pont engem keres, és nem valakit a közvetlen környezetében.


Szerintetek mit csináljak? Ti hogyan reagálnátok erre? Létezik, hogy ő felnőtt és tényleg engem akar még ennyi idő után is?


Ági, 32/L



2016. szept. 8. 10:56
 1/8 anonim ***** válasza:

Inkább az a kérdés, hogy te mit akarsz kezdeni a szituációval?

Szerintem nem lenne ellenedre, ha akarna valamit.


Mindenesetre köszönd meg a virágot, és tedd hozzá, hogy meglepett, de nagyon örültél neki, hogy gondolt rád.

Ezzel nem mondtál túl sokat, de azért ahhoz eleget, hogy ha akar valamit, akkor merjen lépni.

Ha kifejezetten akarod is, hogy lépjen, akkor nyiss: kérdezd meg, hogyhogy ennyi év után is még emlékszik, mi a kedvenc virágod?

2016. szept. 8. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Tedd vázába...
2016. szept. 8. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
61%

Szia Ági!


Szerintem próbáljátok meg újra, ha most már komolyan tudod őt venni, és vonzónak is találod.

2016. szept. 8. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Ritka az ilyen fiú, és egyértelműen jelzi, hogy fontos vagy neki. Beszélgessetek, és majd rájössz, mit érzel, mit szeretnél. F34
2016. szept. 8. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Igen, tudom hogy ritka az ilyen fiú. Igazából eddig csak filmekben láttam ehhez hasonlót. Pont ezért furcsa.

Azt hiszem megköszönöm neki, és meglátjuk mi lesz. :)

2016. szept. 8. 14:56
 6/8 anonim ***** válasza:
Mindenképp köszönd meg neki, és ne legyél kishitű magaddal szemben. Mindenki megérdemel egy ilyen csodát legalább egyszer az életben :)
2016. szept. 8. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a tanácsokat, beszéltem vele, azóta újra összejöttünk. :)

Nagyon megható volt, mert elmondta, hogy nem tudott az elmúlt években elfelejteni, valahol a lelke mélyén mindig szeretett. Most annyira jó vele minden...

2016. okt. 5. 18:50
 8/8 anonim ***** válasza:
Legyetek boldogok sokáig! :)
2016. okt. 5. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!