Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ciki, ha egy párkapcsolatban...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ciki, ha egy párkapcsolatban 1 hónapot szeretnék várni az első szeretkezéssel?

Figyelt kérdés

25 évesen összejöttem egy velem egykorúval. Akkor végeztem el az egyetemet és az volt az első kapcsolatom. Csak pár napja ismertük egymást, de rengeteg időt töltöttünk együtt és hát pár nap után el is csattant az első csók.


Én elmondtam a fiúnak, hogy szeretnék 1 hónapot várni az első szeretkezésünkkel, mert nagyon rövid idő alatt jöttünk össze és mielőtt egy ilyen élményt megosztok vele, jobban szeretném megismerni (plusz az említett indok miatt bennem volt, hogy 1-2 alkalomra jó leszek, aztán eldob).


Ő ezt elfogadta, sőt, helyeselte is. De 1 hét után elkezdett nagyon nyomulni. Pl letepert az ágyra csók közben és tényleg olyan stílussal nyúlkált hozzám, hogy tudtam, pár perc és szeretkezünk és mindig rá kellett szólnom, hogy még ne. De ezt egy nap többször eljátszotta. Első pár rászólásnál észbe kapott és bocsánatot kért, de utána már csak azt ecsetelte, hogy igazán megengedhetném neki.


Neki egy idő után elege lett és nagyon gorombává vált velem én meg az új énjétől megundorodtam (mármint ettől a lekezelő, beszólogató, stb modorától) és a kapcsoltunk 3 hetet ért így meg.


Most 27 leszek, azóta nem volt kapcsolatom, de szeretnék egy társat a jövőben. Csak én tényleg nem szeretném az első napokban letudni az első szeretkezést, olyan kapcsolatra vágyom, ahol magam miatt kellek a páromnak.


Vagy ez nagyon gáz, hogy felnőtt létemre egy kapcsolat kezdetekkor nem megyek bele azonnal a szeretkezésbe?



2017. febr. 11. 22:52
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
65%
Teljesen jól csinálod, ha a srác még egy hónapot sem tud várni, jobb, ha dobod. A férfiak nagy része értéktelennek is tartja a nőt, ha rögtön belemegy ilyenbe.
2017. febr. 11. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
27%

Miért... én harmadik randin (másfél hét) lefeküdtem vele, és nem unt meg, vagy akármi, azota össze is költöztünk.


Tudod az a büdös helyzet, hogy aki a testedre hajt, az max.dug mást, mig téged nem kaphat meg, de aztán eldob, aki meg nem, az három nap ismertség utáni szexetk övetöen is veled marad.


De 27 évesen egy hónapot váratni... te tudod, tudtommal felnött nö vagy, és egy kapcsolat szerves része a szex.

És most lehet jönni a "ha szeret, vár" dumával, de "ha szereted, nem váratod".


27n

2017. febr. 11. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
66%
Szerintem mindegy mennyi idős vagy, ha úgy érzed, neked kell ennyi idő, akkor ezt a párodnak is meg kellene értenie.
2017. febr. 11. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 Noblesse Oblige ***** válasza:
89%

Nem. Ha nem csak letudni akarod a szexet, hanem egy biztos kapcsolatba megélni.


Viszont nehéz olyan embert találni, aki a te korodba hónapot vár... A legtöbbjüknek már nem akkora dolog a szex, így 1-2 hét után biztos már szeretné elmélyíteni a kapcsolatotokat.


De én azt mondom, hogy a te életed, haladj a saját tempódba. Én sem tudnék nagyon hamar vetkőzni, mert nekem a szex bizalom nélkül nem megy. Az meg nem 1-2 hét ismeretség után jön.

2017. febr. 11. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
50%
Úr isten de utálom az ilyen kérődző nőket, hány ilyennel találkoztam. Mit számít hogy 3 nap vagy 1 hónap ? Ha csak ki akar használni úgyis kifog... Ahogy itt egyik hozzászóló is írta, addig tart max mást. De tényleg... ezek az 1-5 hónap várakozási idők... vicc komolyan mondom, és 20on évesekről beszélgetünk...
2017. febr. 11. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
85%

Az, hogy várni akarsz vele, azzal nincs gond. Azzal inkább, hogy kerek perec kijelented, hogy 1 hónap, és most nem az idő hossza miatt mondom. Engem zavarna, ha azt látnám, hogy te is akarod, én is akarom, mégis ragaszkodnál a szabályodhoz. Utána azon járna az agyam, hogy vajon milyen szabályokat fogsz még felállítani a jövőben, amihez hasonlóan ragaszkodni akarsz majd.

Szerintem két ember közel kerülhet egymáshoz akár 2 hét után is, ha megvan a kellő bizalom, amit úgysem az idő fog megadni. Mondom ezt úgy, hogy nem szeretem az olyan nőket, akik a 2. randin már az ágyba akarnak cipelni. Pedig sajnos pont az ilyenek vannak többségben manapság, és ezért nehéz egy normális párt találni.


Szeretkezésbe csak azért ne menj bele, mert a férfi akarja, és követeli. Viszont sokan képesek arra, hogy 1 hónapig színleljék a jófiút, majd miután leketyegett az idő, 1-2 alkalom után otthagynak. Inkább meg próbálj magára az emberre koncentrálni, meglátni az igazi énjét, értelmezni a viselkedését. Sokkal jobb, mint egy fix időponthoz ragaszkodni.


30F

2017. febr. 11. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
34%
Egy hónap nem nagy idő,van akire fél évet is várnak.Jobb is,hogy anno kiderült,hogy a pasi milyen.
2017. febr. 11. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
57%
Én a te nézőpontodat valló nőket preferálom.
2017. febr. 11. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Igazából úgy gondolom hogy, ha pl 2 hét után már úgy vagyok vele, hogy együtt töltöttünk sok időt, kialakult a bizalom és én is tovább vinném a dolgot meg látom, ő is és elérkezettnek érzem az időt, nem mondanám, hogy na jó, még nem, mert nem telt le 30 nap.


Ha 1 hét után a fiú nem látja rajtam ennek a jeleit, de úgy is leteper és én ezt nem érzem kellemesnek - annyit jelent, még nem alakult ki a bizalom, aminek köszönhetően én ezt az élményt vele megosztanám.


És a fiúval is így volt; hiába próbálkozott, meg erősködött én még nem éreztem a bizalmat és nem tudtam volna nyugodt lélekkel odaadni magam.


Ugyanígy ha nem alakul ki a bizalom 1 hónap után sem akkor nem mondom, hogy ügyes voltál, vártál 30 napot, menjünk az ágyba, főképp, hogy szerintem a kapcsolat nem is éri meg azt az időt addigra.


Mint a mi esetünkben is, nem várattam tovább szegény fiút, így neki is meg lett a lehetősége, hogy keressen mást, akinek nincsenek ilyen elvárásai, illetve én sem éreztem jól magam a kapcsolatban.


Olvastam most pár kommentben, hogy azért, akinek csak az kell, az vagy tart más vasat a tűzben, amíg én a nehezen kaphatót játszom vagy szimplán jófiúként kivárja a megszabott időt. Ezzel sajnos tisztában vagyok csak sajnos nem tudom hogyan szűrjem ki ezeket a fiúkat.

2017. febr. 11. 23:20
 10/27 anonim ***** válasza:
59%

Nem ciki, csak totál felesleges, ha pedig vágynál a szexre, de még 8 napot ír a naptár, mire letelik az egy hónap, akkor még nevetséges is. Kb 1,5-2 hét után feküdtünk le először a párommal, de már az első randinkon is volt ez-az, szex is csak azért nem, mert nyilvános helyen voltunk, és azóta is lassan másfél éve együtt vagyunk és ugyanolyan szuper minden, mint az elején. Nem a szex időpontján múlik, ki mennyire akar téged komolyan.

Persze a srác is gáz volt, aki bunkózott meg dobott emiatt, igazából egy hónap se a világvége, csak nem értem, miért kell ezt előre kijelenteni, akkor szexelj, amikor már vágysz rá, ha előbb, akkor akkor, ha meg esetleg még később, akkor meg akkor.

2017. febr. 11. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!