Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Akik 30 fölött találtátok meg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik 30 fölött találtátok meg a szerelmet, megírnátok a történeteteket?

Figyelt kérdés
Kicsit kétségbe vagyok esve. 6 éven keresztül együtt éltem valakivel, akire úgy gondoltam, mint leendő férjemre, gyerekeim apjára, de végül elhagyott. A szakítás után elkezdett udvarolni nekem az egyik kollégám, olyan kitartó volt, hogy végül elkezdtünk randizgatni, persze volt köztünk csók, szex, de azért még óvatosabban, szép lassan közelítettünk egymáshoz, mert még azért nem voltam kész egy komoly kapcsolatra. Aztán mire szépen beleszerettem, kiderült, hogy nős és a felesége éppen az első gyereküket várja. Persze volt mentegetőzés, hogy nem tehet róla, hogy belém szeretett, hogy sokkal jobban felizgatom, mint a felesége, hogy ő folyton azt érzi, hogy a feleségének ő nem elég jó és a házasságuk és a kislányuk is csak egy pipa az életében... Dehát félti a kapcsolatát, nem fogja otthagyni. Én ezt nem is vártam el és ezen a ponton véget vetettem a dolognak. Mondanom sem kell, hogy még mindig be szokott próbálkozni, természetesen hárítom és úgy tudja, van párom. Valójában viszont nincs és örülnék, ha megosztanátok velem néhány reménykeltő true story-t.
2017. febr. 12. 12:23
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem sok ilyen van (főleg a nők között), láthatod majd a válaszokból is. Ezért nem kellene éveket pazarolni ilyen sehova nem vezető kapcsolatokra huszonévesen, mert simán lehet hogy akadt volna közben olyan akivel családot alapíthattatok volna, és aki csak azért nem próbálkozott mert akkor éppen foglalt voltál.
2017. febr. 12. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Én 30 alatt találtam meg aztán a volt feleségem megcsalt. Most már 34 vagyok egyedül élek szóval nekem is aktuális a dolog megint. Én nem tudok semmi biztatót írni sajnos azon kívül hogy idővel biztos megtalálod. De akinek van pozitív végkimenetelű története, azt én is szívesen olvasnám.
2017. febr. 12. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Az 1.-esnek gratulálok, ez egy igazi buta és hányinger beszólás volt :D Gondolom, még "időben" találtál párt, azért ekkora az arcod. De megnyugodtam: ha ilyen emberek is találtak párt, akkor nekem mind a 10 ujjamra akad egy :D
2017. febr. 15. 18:52
 4/6 anonim ***** válasza:
Mind a 10 ujjadra, hogyne... Aztán ha kiderül hogy nekik is csak ürítésre lennél jó akkor kiírsz egy újabb kérdést? Egyáltalán hogy sikerült 6 évig együtt maradni úgy valakivel, hogy láthatóan esze ágában nem volt elvenni (pedig azt hitted)? Egyébként nagyobb összeget is mernék rá tenni, hogy most megint egy 25 alattival van együtt az a fickó...
2017. febr. 15. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
:D :D :D Még, még ilyeneket, felolvastam a kollégáimnak teambuildingen (ez csapatépítést jelent angolul, a gyengébbek kedvéért), fetrengünk :D
2017. febr. 20. 19:00
 6/6 anonim ***** válasza:

Ennyire vicces volt? Melyik része?

Egyébként üdvözlöm a kollegáidat - gondolom hasonló helyzetben lévő 35 körüli nőkről van szó... Röhöghetsz, de attól még tény marad hogy drasztikusan lecsökkentetted az esélyeidet egy normális család alapítására. (Ha jól sejtem közelebb lehetsz már a 40-hez mint a 30-hoz.)

Amúgy meg mindenki tudja hogy mi az a teambuilding, ez csak neked volt újdonság mikor bekerültél faluról egy multihoz.

2017. febr. 21. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!