Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szeret, vagy nem szeret?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeret, vagy nem szeret?

Figyelt kérdés

Pár hónapja ismerem a páromat (33F). Az elején félve álltunk egymáshoz, hiszen iszonyatosan vonzódtunk egymáshoz, hogy mi fog kisülni az egészből. Alig 2 hét múlva azt mondta, hogy kezd belém szeretni. Én még félszegen szóban kértem, hogy ne címkézzük fel még ezt a viszonyt kapcsolatra, még nagyon az elején vagyunk, érezzük jól magunkat ahogyan eddig is.


Ahogy rendjén kell lennie, pár hónap múlva elmondtam az érzéseimet, hogy szeretem, de az ellenkezőjét kaptam amit vártam. Azt mondja, hogy nem tud szeretni, nem képes rá, nem tudom, hogy kifogásokat mondta e hogy nehézségei voltak az elmúlt években, baleset, haláleset, egy hosszú kapcsolat vége 4 évvel ezelőtt, addig meg csak futók voltak.


Furcsállom, hiszen nem mondja, de ő az első férfi aki érezteti velem. 2-3 naponta találkozunk, a hétvégéinket együtt töltjük, barátait és tesóját is megismertem. Sokat csavargunk és lesi minden kívánságomat. Sosem utasított el, ha átakartam menni hozzá, ami elég gyakorta teszem. Sok a testi kontaktus, az érintés, az ölelés. Éjszaka csókol, amikor azt hiszi alszom. Vannak féltékeny reakciói is, ami kicsit vicces, de jól eső. Ami már nem, hogy 3x volt eset, hogy véletlenül az exe nevét nyögte be, akivel 7 évig voltak együtt.


Nagyon érzelmi ember vagyok, ha előjön belőlem akkor mondom és rákérdezek, van egy kis súrlódás emiatt közöttünk, de csak e téren. Hogy ő már mondta, hogy ilyen. Ha vita is lesz ebből 2 nap múlva ő keres és megy minden a régiben. Velem jól érzi magát nem úgy mint akikkel kavart eddig. Azt mondja, hogy próbál szeretni, mindent megtesz. Ez engem nagyon zavar. Nagyon boldog vagyok vele, de ilyenkor persze magamban keresem a hibát és megzuhanok.


Tényleg még csak az elején járunk ennek. Nem közömbös velem, de mégsem nyílik meg igazán. Mi lehet ennek az oka? Valahogy úgy érzem, hogy még mindig a kavarás fázisban vagyunk, hiába töltünk egymással minden időnket.


25L



2017. febr. 15. 16:05
 1/6 anonim ***** válasza:

Kérdezd meg tôle.

N25

2017. febr. 15. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Palinkat!
2017. febr. 15. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

És mit akarsz megtudni tőlünk?

Hogy szeret vagy nem szeret? De hiszen írtad: ő mondta, hogy nem, de próbál.

Amúgy meg nem is az a legfontosabb, hogy szeret-e. A szeretet önmagában kevés egy jó kapcsolathoz, nem old meg önmagában semmit. Működik/működne a kapcsolat közöttetek? Ezt viszont csak ti ketten tudjátok megbeszélni. A dolgokat, amiket leírtál, neki mondd, ne nekünk.

2017. febr. 15. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem még az exért van oda.
2017. febr. 15. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Minek vinné magát ki a komfortzónájából? Neki nagyon jó így. Megvan mindene. Nem kell az érzelmekkel nyűglődnie, nem kell eljátszani a hősszerelmest, amikor akar megdug és kész. Te csináltad ezt magadnak, most edd meg, amit főztél.
2017. febr. 15. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Én csak arra lennék kíváncsi, ha érzem, hogy tesz értem, semmiben sem elutasító, akkor miért mondja azt, hogy nem szeret. Tényleg mehet ez így felőle? Vagy direkt hazudik? Arra meg hogy, mindent megkap szex és miegymást elárulom, nem csak erre megy ki a játék, szinte minden idejét velem tölti.
2017. febr. 15. 18:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!