Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Előre leszögezem hogy nem ez alapján fogok dönteni, csak kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy más vajon mit tenne a helyemben. És mivel tudom hogy a személy akiről írok nem fogja ezt a kérdést olvasni, így le merem írni a történetet.

Van egy osztálytársam, lassan már 3 éve a barátom, egyre közelebb kerültem hozzá és reménykedtem benne hogy lesz valami több is a barátságunkból, mert tőle is kaptam hasonló jeleket az utóbbi hónapokban. Nem fogom szépíteni, pár hete kiderül hogy rákos, az orvosok maximum pár évet jósolnak neki, azt is nagy jóindulattal. Amikor ezt elmondta nagyon magam alatt voltam, ahogy ő is, a családja, ismerősei, barátaink, a mai napig nem sikerült feldolgozni, nem vagyok biztos benne hogy valaha is menni fog. Akkor mondta el mivel már nincs mit veszítenie, hogy egy ideje szerelmes volt belém csak nem merte elmondani mert félt hogy én nem így érzek, és tönkretenné vele a barátságunkat. Ez szinte már filmbe illő drámának tűnik, még mindig nem akarom felfogni hogy pont velünk, pont vele történik mindez, sokkal jobbat érdemelne. És az a helyzet hogy nem tudom mit tegyek. Jövőre érettségi, külföldre akartam kimenni egyetemre (egy helyre akartunk jelentkezni, már régóta kinéztünk egy egyetemet, aztán reménykedtünk benne hogy mindkettőnknek sikerül bekerülni), aztán biztos családi hátteret akartam, de most minden tervem borult. Nem tudom mit tegyek, mert érzem hogy szeretem, ez már mélyebb szerelem, és ő is ott volt minden rossz időszakomban az évek alatt, rengeteg mindent tanultunk egymástól, megtanított hogyan élvezzem az életet. De ha ezt az életet választom, akkor lőttek a jövőbeli terveimnek amiért annyit küzdöttem, és valószínűleg csak még jobban hozzánőnék, még fájdalmasabb lenne a történet vége. Két választásom van, az egyik hogy az eredeti felállás szerint folytatom az életemet, jövőre elmegyek, és megpróbálom őt elfelejteni. A másik hogy halasztok vagy egyáltalán nem megyek külföldre, vele maradok és próbálom szebbé tenni az utolsó éveit, mindent megadni neki amit csak tudok és ameddig ő is jó állapotban van, aztán lesz ami lesz.

Ti mit tennétek a helyemben? Mert én teljesen tanácstalan vagyok, még mindig emésztem a dolgokat és próbálok úgy dönteni hogy mindenkinek jó legyen. Annyi mindent kaptam tőle az életben, hogy felemésztene a bűntudat ha most magára hagynám, nem is szeretném ezt tenni. De megéri vajon pár boldog évért vele kockáztatni a jövőmet, esetleg elszalasztani hogy megismerjek valakit így a fiatal éveimben, akivel később családot tudnék alapítani? Nem akarok szívtelennek tűnni, nem is vagyok az, jelenlegi felállás szerint vele akarok maradni, minden porcikám ezt súgja de félek hogy később megbánnám ezt a döntést.



2017. máj. 20. 12:48
 1/7 anonim ***** válasza:
0%
Nem akarlak megbántani, de hogyha ezt felmerült benned, akkor ne legyél vele, nem szereted igazán. Kétlem, hogy szüksége lenne arra, hogy sajnálatból legyél vele.
2017. máj. 20. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Az első válaszolónak igaza van, valóban szereted vagy csak szánalomból maradnál? Viszont ha tényleg szereted, akkor hogy lennél képes itt hagyni? Nem tudnál a tanulmányaidra koncentrálni külföldön, mindig rá gondolnál és szenvednél a hiányától, óriási lelkifurdalásod lenne...

Nem kell miatta feláldozni az életed, itthon is vannak jó egyetemek, elkezdheted itthon a tanulmányaidat és rá ér később kimenned külföldre... Legalábbis én ezt tenném, én nem tudnék elszakadni attól az embertől akit szeretek...

20L

2017. máj. 20. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Felmerült bennem, mert nagyon karrierista és ambíciózus vagyok, viszont ahogy írtam, minden porcikám az ellen tiltakozik hogy elmenjek és itt hagyjam. Nem sok ember iránt érzek olyan erős szeretetet hogy megkérdőjelezzem a jövőbeli terveimet érte, még ritkább az az eset amikor teljesen döntésképtelenné válok. Ez nem szánalom, őszintén szeretem őt.


Azt hiszem az itteni egyetem jó ötlet lenne, és így vele maradhatnék miközben folytatnám a tanulmányaimat, köztes állapot. De jelenlegi állás szerint az sem érdekelne ha minden borulna, mert tudom hogy mardosna a bűntudat és csak rá tudnék gondolni ha itt hagynám, szenvednék a hiányától.

2017. máj. 20. 13:59
 4/7 anonim ***** válasza:
Akkor maradj vele, és legyetek boldogok :)
2017. máj. 20. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

S ha meggyógyul? Úgy is, hogy nem vagy itt?

Neked meg nem jön össze a külföldi karrier?


Akkor mi lenne?

2017. máj. 20. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
ez egy jó tanulság lesz. igyekeznék úgy viselkedni mint eddig
2017. máj. 20. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Ha azt erzed h most vele kell lenned akkor tedd azt. Semmirol sem maradsz le, ez is az eleted felnovesed resze. Valoszinuleg ha nem maradsz megbanod, ez nem ugy van h 30-40-50-60-70 evesen mar nem elsz, vagy nem talalhatsz part, barmikor kezdhetsz uj eletet, semmirol nem csuszol le. Ha meggyogyul ha nem ez egy helyzet amiben dontesre kenyszerulsz. Sztem vidd vegig a gondolatot, hogy melyik esne neked jobban es tudni fogod a valaszt. Egyertelmuen felmerulnek az emberben ilyen ketelyek, nem is ertem hogy egyeseknek ez miert ennyire egyertelmu... szoval nehez dontes, de hallgass a szivedre es meglesz a valasz.
2017. máj. 21. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!