Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit akarhat tőlem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhat tőlem?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Megismerkedtem egy sráccal, eleinte csak barátkoztunk, olyan más világ volt, mint az eddigi ismerőseim, más körökben mozgott és ez érdekelni kezdett.


Nem könnyű vele egyik pillanatban madarat lehet fogatni vele, másik pillanatba meg bunkó és sérteget, mikor milyen kedve van.


Majd idővel közelebb kerültünk egymáshoz, összejöttünk, de nem tartott sokáig. Pár napig nem is beszéltünk, majd újra keresett azóta beszélgetünk, ha találkozunk többsége szexel végződik,de nem mindig.


Legutóbb annyira összevesztünk, megelégeltem a stílusát, hogy kerek perec megmondtam neki, hogy ne beszéljünk többet, ő ezen megsértődött, én nem is kerestem, bár buta voltam, mert belül valamiért mégis hiányzott, fogalmam sincs miért, de mindegy.


A hétvégén egy ismerőshöz mentem (pasi) ebédre, mivel jövőhéten befekszik a kórházba és meghívta pár jó barátját egy ebédre. Ezt ki is írta az ismerős a közösségi oldalára és bejelölt a posztban, a srác láthatta gondolom.


Kaptam egy smst: "Pasiról van szó? Egymagad vagy? Mert ha igen nagyon féltékeny leszek.. Ha haza értél beszéljünk, tönkreteszel teljesen. Puszi"


Nem igazán értettem ezt az smst, haza értem, én buta ráírtam aminek örült, inkább baráti volt a beszélgetésünk, de végül is jó kedvvel váltunk el.


Tudom buta vagyok, mert magam se tudom mit jelent a srác, egyik pillanatban kedvelem, a másikban kikészít, idegesít, barátnál több, szerelemnél kevesebb.


23/L és 28/F


2017. jún. 11. 23:24
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

erre mondják, h. felejtős.

sztem hagyd a francba.

csak akkor lépj vkivel kapcsolatba, ha tényleg szerelmesek vagytok egymásba, és a női önbecsülésed őrizd meg, jelenleg ez a pasi szexista, lekezelő, nem tisztel téged, és biztos leszarnám.

2017. jún. 11. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

A fene sem dobná el a Jolikat, ha lehet mást is.

Amíg nincs jobb, addig megy ez a huzavona mindkét oldalról. A se veled se nélküled viszonyoknak bármily formája is lélekromboló és pusztító.

2017. jún. 12. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Igazatok lehet, el kéne küldenem. Eleinte még tökre örültem a taliknak, de most már nem is érdekel annyira, nem is akarok vele találkozni, csak néha hallani felőle mi van vele, bár ezt sem tudom miért érdekel, mondjuk már egyre kevésbé. Gondolom nincs ló, jó a szamár is elvan van velem, rossz érzés, de be kell ismernem magamnak :)


Mindkettőtöknek ment a zöld kezecske, jó éjt!

2017. jún. 12. 01:30
 4/5 anonim ***** válasza:
54%

#1 Miből vontad le, hogy szexista? Az sms-ből legfeljebb annyit lehet levonni, hogy egoista, de nem szexista.

Ezt nem tudom miből olvastad ki. Felteszem személyes élményből.

2017. jún. 12. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Én az sms-re simán válaszoltam, volna, "semmi közöd, hogy kivel vagyok, puszi", esetleg, ha nagyon szemét vagyok, akkor beleírtam volna, hogy bizonyám, férfi baráttal vagyok, és ő teszi tönkre saját magát.

Ez nem a szürke 50 árnyalata, ha a pasi birtokló, az nem menő. Még együtt se vagytok, de már számon kér, hogy hogy merészelsz mással találkozni. Szerinted mi lenne, ha összejönnétek...?

2017. jún. 12. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!