Voltatok már úgy szerelmesek valakibe akivel nem jártatok, hogy a boldogsága feltétlenül számított nektek?

Van egy csaj, aki minden szempontból a top nálam. Szép (kinek mi, de ő mindenkinek tetszik), nagyon okos (egyetemet végzett komoly szakon) nagyon jó az értékrendje (soha nem húzott le pasikat vagy kválkodott, jó a világképe, nem használ egónövelésre közösségi oldalakat)

Mindent a saját erejéből ér el, soha nem él vissza a külsejevel. A pénzes, menősködő pasikat azonnal leépíti, nem lehet megvenni! Saját karriere van. Tényleg minden szempontból tökéletes nekem. Nem vagyunk barátok csak ismerősök, nem akarom az utolsó szalmaszálat is elvágni azzal hogy összebarátkozok vele. Nem vagyok ronda pasi, sok csajnak bejövök, de ő más kategória! Bármilyen férfi megőrülne érte. Volt is több modell vagy olyan kinézetű pasija meg ilyen magazinból kilépett külsejű 45 éves olasz macsó férfi is (akire még én is azt mondtam, hogy "taníts a tudásodra mester" annyira férfiasan bánt a nőkkel)

Szóval teljesen bele vagyok zúgva de valahogy eszembe se jut az hogy örömet érezzek ha szakít vagy megcsalja valaki vagy féltékeny legyek ha bepasizik. Más csajnál régen ahol hasonló volt a felállás féltékeny voltam, kárörömöm volt, előfordult hogy be is kavartam hogy szétmenjenek. Nála nem!

Sajnos biztosan nincs esélyem mert ha bárkivel összejöhet nem értem miért választana engem. Mindenben átlagos vagyok, tudom hogy nem tudnék neki olyan életet biztosítani mint amit elérhetne! Nem akarom hogy leragadjon nálam ha össze is jönnénk! Inkább azt kívánom neki mindig, hogy találjon egyszer egy olyan férfit aki szintén olyan mint ő csak pasiban (jóképű, okos, magas, humoros, megbízható, jól keres)

Bepróbálkozhatnék, sokak szerint sikerem is lehetne, de nem akarok belevágni, tartok tőle, kevésnek érzem magam.