Van más is úgy hogy egyáltalán nem tudja élvezni az emberek társaságát?

Szerelem kategóriába írom, mert nagyobb részt ez érdekel ebből az egészből, de hiába szeretnék barátokat is szerezni, egyszerűen nem tudom átélni azt amit a másik ember mond, nem tudom élvezni, nem tudok azonosulni vele, akárhogyan is szeretnék. Van 2 nagyon dögös csajszi akikkel beszélgettem manapság, mindkettő körül nyüzsögnek az csávók, de még egy ilyen nő is alig tudott megmozgatni bennem valamit köldöktől felfelé.

Nem tudom hogy egyes szituációkban hogyan kéne reagálnom, mit kéne éreznem vagy mondanom, esetleg csinálnom, így mindig megpróbálok magamra erőltetni valamit, ami nem épp egy hiteles férfi szerepét mutatja ki, vagy azt aki én valójában vagyok. A 2 lány közül az egyik mellett éreztem csak magam kellemesen, (de mert tényleg annyira elbűvölő a mosolya meg a személyisége függetlenül attól hogy nem sokat ismerek belőle), pedig mindkettőt kívülről belülről vonzónak találom. Nem lenne bennem empátia? Vagy lehet ez egy defenzív reakció a gyerekkori traumák által? Ugyanez a barátoknál is, amikor kezdene elmélyülni egy kapcsolat, vagy a másik fél kezdene nyitni felém komolyabb témákban akkor annyira bepánikolok, hogy inkább úgy teszek mintha egyáltalán nem érdekelne. Sokszor meg valójában úgy van, hogy van egy adott személy akivel egy csónakban evezünk, de valahogy hiába mond akármit nem tudja felkelteni az érdeklődésemet, és elhal a beszélgetés, pedig szeretnék velük dumálni, meg bandázni meg ilyenek, de mindig van egy amolyan feszültség a levegőben, mégha ugynaúgy folytatjuk ezt tovább a következő nap(néha-néha fel tudok oldódni azért, az utóbbi időkben egyre gyakrabban is, de még mindig úgy érzem, hogy nem én irányítom a dolgot, és ez idegesít). Ugyanígy hal el néha a beszélgetés a láynoknál is, egyszerűen félek elmélyülni a beszélgetésbe, vagy akármiben.