Hogy boldoguljon egy fiatal életerős férfi egy ilyen helyzetben?

Üdvözlöm az olvasómat! Ez az első kérdésem itten!

Muszáj megtörni a csendet, mert úgy érzem, hogy teljesen el kell mesélnem a lelkem poklát. Megpróbálom röviden.

Szóval szerelmes lettem, ezzel nincs is semmi gond.

Az odavezető hosszú út viszont megannyi buktatót tartogatott.

Elvégre eljutottam újra arra a szintre, hogy valakit be tudtam engedni a lelki világomba.

Előtte azért ért egypár trauma... pedofilok spéciztek ki, a gimis barátnőm pedig igyekezett meggyőzni arról, hogy mentális beteg vagyok. Illetve megcsalt, pedig vibrátort is vettem neki, mert sok szexuális energiája volt, nekem pedig dolgoznom kellett hogy el tudjam kezdeni az egyetemet.

Bár érzelmileg úgy álltam mint Kurt Cobain a fegyverboltban, sikerült felvételiznem. Szerettem a sulit, dolgoztam is, a kollégiumban pedig megtanultam barátkozni. Azonban jött az első krach ismét, ugyanis apukám elvesztette a munkahelyét, és nehéz volt elhelyezkednie, így hát passzíváltattam magam, és dolgozni kezdtem. Szerettem azt is, és suli helyett összekapartam egy basic szintire is, és tökre éltem legalább azt, annak ellenére hogy nem tudok előrébb lépni az életben.

És rá másfél évre jött az, mikor már mindenki egyenesben érezte magát (lévén apukám külföldre került), hogy most má rendbejön az élet!

Gondoltam én is, de két hónap után apukámat elvitte egy szívroham, és hát elég jól elzártam magam a külvilágtól...

Azóta van két munkám feketén, szarérhugyért robotolok persze, és ez ki tudja meddig tart, mert sajnos még emmigrálni is nehéz most..

Viszont minden egyes pillanatban ott volt ez a lány, aki... tudott nekem segíteni lelkileg.

Nélküle talán elkap egy negatív hullám, hogy azt mondjam "Csá világ, szép voltál, csak kegyetlen"

És egyszercsak azt vettem észre, hogy ragyogok ha vele vagyok, és bárcsak vele is lehetnék.

De sajnos ő más mellett ragyog már jó ideje. Akkor éreztem, hogy a szívem szúr. Mindenért, amit az elmúlt években átéltem. Eddig sikerült előre tekinteni, de most nem megy.

Akkor még úgy éreztem van remény. Most nem tudom mi a remény. Nem tudom, hogy miért pont amiatt kell ilyeneket átéreznem, mert valakibe beleszeretek...

Amúgy nem csajoznék be szívesen. Egy az, hogy elég nehéz elvárni most tőlem az érzelmi stabilitást. De ez egy dolog, ha képes lennék egy ideális barátnőt szerezni. Aki végre nem plátói.

Viszont ilyenkor visszahúz az, hogy általában még az is gondos anyagi stratégiázásnak köszönhető, hogy elnyaljak egy gombóc fagyit. Nem hogy kivitelezzek egy normális randit..

Sajnálom, ha valakit lehoztam volna az életről, csak valamit muszáj volt végre kinyögnöm.

Ki tudja, ha talán válasz is érkezik, tök fazsán leszek.

Üdv! Köszi, hogy elolvastad ezt a förtelmet.