Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lányok, mit csináljak másképp...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, mit csináljak másképp pasiként, hogy ne csak szexet akarjon a másik?

Figyelt kérdés

Az eddigi barátnőim, ha össze is jöttünk párként, nem gondolták velem komolyan, vagy annyira komolyan, amennyire én szerettem volna (közös jövő tervezése). Csak szexet akartak tőlem, úgy érzem, testileg kihasználtak. Nekem mélységesen rosszul esett, hogy nem gondolják velem komolyan és csak arra kellek nekik.

A másik meg az, hogy a többségük intelligensnek, okosnak tartott, pedig ez nem igaz rám, tudhatnék sokkal többet. Talán ez sokkal kevésbé zavaró, hogy megajándékoznak ilyen jelzőkkel.

Ami viszont zavaróbb, hogy érzelmileg egyik párom se kötődött, ragaszkodott úgy hozzám, amennyire én hozzájuk.

Minden álmom, hogy legyen egy szeretetteljes, jóban-rosszban egymás mellett álló kapcsolatom közös jövővel (konkrétan házasságon belül képzelem el az életem).

Mit tehetnék másként, hogy komolyabbat akarjanak tőlem?

27/F



2018. szept. 1. 10:13
 1/6 anonim ***** válasza:
8%
Szegénykém, kihasznaljak a nők a testedet.. részvétem.
2018. szept. 1. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Pasi vagyok, de Ez ismeros. Vagy csak sze, persze 10/10 es pasassal, vagy csak valakit, aki dumal vele, hogy ne unatkozzon. Komoly kapcsolat, kolcsonos elkotelezodessel es erdeklodessel....nem letezik...


Szerintem semmit. Max keresel tovabb.

2018. szept. 1. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem ide is ugyanúgy igaz, amit a nőtársainknak szoktunk javasolni: nem feltétlenül neked kell másképp csinálnod dolgokat (minthogy nem tudjuk, hogyan csajozol, milyen vagy párkapcsolaton belül, hogy viselkedsz úgy általában, így kb lehetetlenség megmondani mit és hogyan csinálj másképp), a párválasztásra kell odafigyelni. Az, aki nem akar komoly kapcsolatot, az akkor sem fog akarni ha fejen állva pörögsz előtte, aki viszont hozzád hasonlóan képzeli el az életét, annak nem kell semmi különlegeset csinálnod az ügy érdekében.

Ez nem úgy működik, hogy mindenki alapvetően komoly kapcsolatot, házasságot, gyereket tervez, de ha valakivel nem tudja ezt elképzelni, akkor "végül is" alapon a szex kedvéért együtt marad a másikkal. Aki így mondhatni kihasznál téged, az amúgy sem akar gondolom tartós kapcsolatot, szóval nem feltétlenül a te cselekedeteid (vagy azok hiánya) idézte elő ezt az állapotot.

2018. szept. 1. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Ahhoz elég jól nézel ki, hogy szexeljenek veled, ha nincs más, de ahhoz nem, hogy mások előtt felvállaljanak a párjukként.
2018. szept. 1. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

oh, egész elérzékenyültem, hüpp, hüpp. Zsebkendő.. jajjj.

na tolj egy képet, megmondom mi a helyzet!

2018. szept. 3. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Girlll3 ***** válasza:
Istenem... szegénykém, biztos jól nézel ki, ez szörnyű. :(
2019. szept. 27. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!