Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Másnak is segített a depresszi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Másnak is segített a depresszióján, ha beleszeretett egy lányba?

Figyelt kérdés
Talán a cím kicsit félrevezető, nem tiszta depresszióról van szó, hanem egyfajta komor, melankólikus hangulatról. Nekem tavaly volt egy hasonló esetem, illetve részben most van. Tavaly egy lány, aki évek óta kapcsolatban volt, és nagyon tetszett egy ideje, úgy nézett ki, hogy szakítani fog, de látványosan megromlott a kapcsolata a barátjával. Én először nem bíztam magamban, de egy idő után úgy döntöttem, fölveszem a kapcsolatot vele, bár korábban nem beszéltünk. Innentől kezdve elkezdtem jobban odafigyelni magamra, a napjaim pedig színesebbé váltak. Ha beszéltünk, vagy ha csak belenéztem a szemébe, már jobb kedvre derített. Újra, több éves kihagyással elkezdtem sportolni, és a tudományos tevékenységemben is termékenyebb lettem. Végül nem sikerült, mert ekkor még nem bíztam eléggé magamban, de az egyéb eredmények már önbizalmat adnak. Szerintetek normális, hogy a nők ilyen, már-már doppingszerű hatással vannak (még ha úgy igazán nem is történik semmi) rám? Másnak is volt hasonló esete?

2019. márc. 24. 11:15
 1/3 anonim ***** válasza:
Egy érzelmes embernek egy darabig segít elviselni a nehézségeket ha szerelmes, még csak viszonoznia sem kell senkinek, elég ha plátói. Nem véletlenül volt/van egyvégtében "szerelmes" az összes művész. Azonban arra nagyon kell vigyázni, hogy ne add tudtára a szeretett személynek, mert ha kikosaraz onnan még mélyebb szakadékokba lehet lebucskázni.
2019. márc. 24. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
76%

A lány csak a depresszió tüneteit enyhíti, de hosszú távon nem fog rajtad segíteni, és ahogy szépen lassan megszokottá válik a lány által kiváltott felfokozott örömérzet, úgy fog visszatérni a depressziós hangulatod.

Önmagadon kívül más nem képes rajtad segíteni. A depressziót az okozza, hogy a jövőre vagy a múltra figyelsz, és az ezzel kapcsolatos gondolataid érzésekké váltak. A gondolat létrehozta az érzést, az érzés továbbfűti a gondolatot, a gondolat pedig az érzést. Ez egy ördögi kör. Én is voltam benne. Úgy léphetsz ki, ha minden figyelmeddel tökéletesen a jelen pillanatba fókuszálsz, és persze elhallgattatod a fejedben állandóan szóló hangot, akinek sose elég jó a jelen. A jelen pillanat tökéletes elfogadásával megszabadulsz minden fájdalomtól, és egy hihetetlen béke és örömérzet jár át közben. Próbáld ki. Add meg magad teljesen a jelen pillanatnak. Minden fájdalomnak, minden érzésnek. Hagyd, hogy létezzenek. Ne harcolj ellenük. Ezzel föléjük emelkedsz, és nem lesznek rád hatással.

2019. márc. 24. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Nekem a lány volt a depresszióm oka, szóval nagyon nem segített, hogy megismertem őt!! :D
2019. márc. 24. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!