Túl körülményes és válogatós vagyok. Miért nem tudom lazábban venni?

Korombeli partnert szeretnék (max kb. +5 év), mert nem tudnám elképzelni magam ennél idősebbel, sem fiatalabbal. Tulajdonképpen nem is feltétlenül a kor számít, hanem inkább maga az életszakasz vagy a helyzetünk, mert én még tanulok és egyetemistaként jobban érezném magam egy még szintén tanuló fiú mellett. Nekem az is fontos, hogy közel legyünk egymáshoz, nem szeretnék távkapcsolatot. Én nem szeretnék futó kaland sem lenni senki életében, nekem nem pénz vagy ajándék kell, nem unaloműzés miatt keresek párt, nem mutogatni akarom stb., tehát emiatt nekem az is fontos, hogy komolyan gondolja a másik fél is. Ugyanakkor nekem még nem volt párkapcsolatom és semmilyen tapasztalatom nincsen még ilyen téren, emiatt biztosan kisebb lépésekben szeretnék haladni és nálam ebből kifolyólag nem a szex vagy az összeköltözés lenne az első, hanem szükségem van egy "klasszik" ismerkedésre. Szóval itt van egy kis paradox, aminek szerintem valahol talán az lehet az oka, hogy nekem kimaradtak ezek a fiatalabb tinikori szerelmek és próbálkozások, viszont most már azért komolyabb is lettem valamivel mint 15-16 évesen. Nekem az is fontos, hogy nagyjából hasonló háttérből származzunk, ha pl. az anyagiakra gondolok. Személyiséget tekintve nekem fontos a komolyság abból a szempontból, hogy én szeretem, ha valakivel mindent őszintén meg lehet beszélni és ki lehet mondani, ha picit komolyabb kérdéseket is meg lehet vitatni egymással és van némi talpraesettség, önállóság, kreativitás az emberben. Viszont ugyanúgy szeretek viccelődni is és nem vagyok az a mindenen megsértődő, duzzogó, kesergő típus sem, szeretem a humort, az öniróniát is. A hűség, őszinteség, tisztelet, támogatás, szeretet, törődés stb. azt gondolom, hogy alapvető. Külső tulajdonságokat tekintve pedig nem tudnék konkrétumot írni, valaki vagy tetszik vagy sem (de ezt nem tudnám konkrét tulajdonságokhoz kötni, inkább az összhatás a lényeg).

Nyilván nem listával keresek párt, viszont ismerkedésnél ezek általában előbb-utóbb kibuknak. Szoktam adni egy esélyt, ha valami megfog az illetőben, de ha valami nem szimpatikus, akkor nekem onnan egyszerűen nem megy tovább. Például volt akiben az idegesített nagyon, hogy túl lazán vette a dolgokat, nem járt be órára, nem tanult stb. és emiatt engem ez frusztrált, holott ez sokak szemében szerintem szimplán jelentéktelen tényező. Volt, akiben például az zavart, hogy állandóan siránkozott mindenen, mindent túl érzékenyen kezelt, mindent túlreagált és teljesen negatívan állt hozzá a dolgokhoz, emiatt én is rosszul éreztem már magam a társaságában. Volt olyan is, aki pl. túl gyerekesnek tűnt és nekem valahogy nem volt élvezet azt hallgatni, hogy az xy kivel veszett össze, ki mit mondott a kinek, ki min sértődött meg és hasonló pletykák, amik nekem eleve furcsák voltak egy fiú szájából. Vagy például volt olyan, akit túl komolynak éreztem és nem tudtam mellette önmagam lenni...úgy éreztem magam mintha egy állásinterjún lennék, mert csak olyanokról tudott beszélni, mint pl. munka, tanulás, célok, összeköltözés, házasság, gyerek stb. Volt, aki pedig max. akkor hívott, ha éppen kellettem és egy értelmes szót sem lehetett vele váltani. Szóval elég komplikált a dolog és tisztában vagyok vele, hogy saját magam komplikálom túl. Viszont nem vagyok képes lazábban venni, a számomra tökéletes embert várom, aki vagy jön vagy nem... eddig nem jött és nem valószínű, hogy holnap csak úgy megérkezik. Másoknak (főleg az én korosztályomban) ez sokkal könnyebben megy, se perc alatt alakítanak ki kapcsolatokat és nem tudom, hogy ezt mégis hogyan csinálják.

20/L