Szerintetek lenne értelme még találkoznom vele, hátha majd egy nap randizunk, vagy inkább most felejtsem el?

Lany vagyok, és talalkoztam egy fiatal férfival. Ha létezik szerelem első látásra, hát akkor ez az volt. Én ritkán és nehezen leszek szerelmes, ezért számomra ez most "nagy dolog", hisz utoljára 2 éve volt ilyen érzésem.

Úgy ismertem meg, hogy ült és olvasott. Könyvtárban voltunk, olyan helyen, ahová főleg egyetemisták járnak. Lehuppantam a mellette lévő asztalhoz. Egyszercsak abbahagyta az olvasást, és lehajolt. A sapkám volt a kezében, amit elejtettem, de nem vettem észre. Találkozott a pillantásunk. Kérdezte, hogy az enyém-e. Mondtam, hogy igen. Mindketten felálltunk, elindultunk egymáshoz. Odaadta a sapkámat, megköszöntem. Közben az asztalára pillantottam a könyvére, és azonnal felismertem a borítóját, hogy már egy tárgyamhoz kellett az a kötet. Mondtam, hogy az egy szar könyv, olvashatatlan, én is vettem. Dumálni kezdtünk a tanulmányainkról, tárgyakról. Egészen konkrétan 3/4-ed órát beszéltünk, aztá olvastunk csendben, hiszen azért jöttünk mindketten a könyvtárba, nem dumálni. Kb. fél óra olvasás után megint beszédbe elegyedtünk, és egy 20 perc múlva ki is jöttünk a könyvtárból. Fú, hát nsgyon egy hullámhosszon voltunk. Egyfele mentünk. Meséltünk mindketten a tanulmanyainkról, diákmunka meg gyakornoki tapasztalatokról, külföldi kalandokról. Csodás mély hangja volt. Sokkal magasabb volt nálam, kifejezetten jóképű, de olyan, aki nem az a tipikus "jópasi", hanem csak simán jólkinézőnek született, de nem hangsúlyozza semmivel, mármint nem a külsőségeknek él. Azt is megtudtam, sportol, mert az is szóba került, mert nekem volt szabadon választható tárgynak sport is, így került szóba, hogy ő csak egyedül szokott heti 2X futni meg erősíteni, mert nem akar elpuhulni. Ez is nagyon szimpatikus volt, hogy nem hanyagolja el magát.

Hát aztán mikor váltak el az útjaink, és mondtam hogy bejelölöm facebookon, meg hátha még összefutunk a könyvtárban, akkor láttam a szívbemarkolót: van barátnője. Az a baj, teljesen beleéltem magam, mert sose került szóba a magánélet, így nem derülhetett ki, hogy csak barátkozik. Ő egyáltalán nem is akart úgy igazán találkozni velem még, maximum tényleg csak így, véletlenül összefutva a könyvtárban.

A barátnője kb. az ellentétem. Én alacsony, ő magas, én homokóra, ő vékony, én barna, ő szőkésvörös. Valszeg mint nő, egyáltalán nem is tetszettem neki.

Pedig vele aztán szívesen mentem volna randizni, hogy jobban megismerjem. Ennek az esetnek 3 napja. Sokszor gondolok rá, mint ideális randipartnerre. Legszívesebben sűrűbben járnék a könyvtárba, hogy még lássam, hátha egy nap majd... Ő tenyleg az esetem volt külsőre, belsőre. A gondolkodásmódja, a mentalitása, mind olyan szimpatikus volt. Ha tényleg randiznánk, és időt töltenénk együtt, nagyon szerelmes lennék belé... De mindez nincs így, kapcsolatban van.

Nem tudom, mit tegyek. Lehet hogy éveken belül nem szakítanak, és akkor jobb, ha már most elefelejtem őt. De az is lehet, órási dologról maradok le, ha most nem tartom vele a kontaktot valamilyen szinten. Lehetnénk laza baráti kapcsolatban, attól még, hogy van barátnője.