Miért hazudják azt, hogy az egyedülálló anyáknak nagyon nehéz párt találniuk?

De most tényleg, mutassa már meg valaki, hol az a sok.

Egyébként meglehet, ez független is attól, hogy van gyerek, vagy nincs. Sok gyermektelen barátnőmnek sincs normális kapcsolata. Igaz,,mi már bőven a 30-as éveinkben járunk, lehet ez a gond, :))

Bizonyára a huszonéveseknek könnyebben megy.

Egy 40-es nőnek és egy 40-es férfinek általában már van gyermeke.

Akinek nincs, az nehezebben fogadja el és érti meg, hogy a másiknak vannak kötelezettségei a gyermekével kapcsolatban.

Ezért sokan tudatosan gyermekes társat választanak maguknak.

42 éves nőként én is egy hozzám hasonló korú, elvált apukát tudnék elképzelni társnak, de az ilyenek inkább a fiatalabb, gyermektelen nőket hajtják. Engem meg betalálnak a nős férfiak és valamiért a kora harmincas fiúk, akiknek még nincs is családja és nem értem, mit akarnak tőlem, mert 7-10 évvel fiatalabbal nem igazán tudnék kapcsolatot elképzelni, pláne gyermektelennel nem. Ezek a férfiak mind azt állították, hogy komoly kapcsolatot keresnek, de arról is beszéltek, hogy majd egyszer szeretnének saját gyereket, tehát a "komoly" kapcsolat számukra velem max időtöltés lett volna, míg jön a fiatalabb. Vonzóak voltak ezek a srácok, de nemet kellett mondanom, mert én olyat szeretnék, akivel -nyilván, csak ha minden jól megy- akár le is táborozhatunk egymás mellett földi létünk végéig. Úgy értem, akivel van erre esély. Velük nincs. Szóval fájó szívvel, de lemondok róluk, ahogyan a nős férfiakkal sem tudok mint kezdeni, és azzal a néhány egyedülálló negyvenessel sem, aki viszont csak azért keres nőt, hogy legyen valaki mellette, bárki.

Tudom, hogy ezt rossz olvasni azoknak, akik úgy érzik nekik senki sem adatott meg. És én nem azt állítom hogy a férfiaknak könnyebb. Én azt állítom, hogy nekünk máshogy nehéz. Mert nem vagyok laza erkölcsű, nem fekszem le bármikor bárkivel, mert én is vágyom testiségre, de közben olyat keresek, akivel egy kis családot tudnánk alkotni. Tudom, sokaknak az jön le, milyen válogatós vagyok, valójában az egyetlen élhető és értelmes megoldásra vágyom: kölcsönös lángoló vonzalomra, összeillő jellemre, nyitottságra egymás "csomagja" iránt. (=család, exek, satöbbi)

Lehet, hogy egyedül maradok örökre, nem tudom. De ha mégsem, akkor nagyon hálás leszek a sorsnak, mert most úgy érzem, tűt keresek a szénakazalban.

24-es válaszolóval nagyon egyetértek.

Én is 42 éves vagyok, egy kisfiam van.

Igényes, normális életem van, rendes körülményeim- olyan felháborító itt egyik-másik elkeseredett kommentelgető hozzászólása a pótapukáról meg a lehúzásról.

Nekem sem és a legtöbb hozzám hasonló élethelyzetben lévő ismerősömnek erre nincs szüksége.

Lehet egy nőnek is normális egzisztenciája, munkája, végzettsége, akármi más is... ez mégis hogyan függ össze ilyen kontextusban az anyaságommal?!

Csinos, ápolt nő vagyok- nincs gondom nekem sem azzal, hogy a kutyának sem kellenék... de én sem adom alább a méltó, egészséges, kölcsönös és megbecsült párkapcsolatnál. Miért is kellene?

Ha valakinek nem OK, hogy 42 évesen voltam házas, vagy egy gyermekem, azzal nem egymást keressük- nincs ezzel gond, nem kell egymásra fröcsögni.

Akinek pedig feltűnik, hogy a szép ruhák vagy a jó smink vagy az edzés közben megizzadt sportruházat mögött én is egy érző szívű nő, értékes ember vagyok, aki még képes másról is önzetlenül gondoskodni, nőként, anyaként, társként is funkcionálni, azzal ismerkedünk.

Nem olyan bonyolult ez :)

Nem azért nem kell valami elköteleződésfóbiás, csak szexet, barátság extrákat meg efféle lúzerségeket erőltető férfi, mert van egy kisfiam.

Magam miatt nem kell megalkudnom ezzel a felemás, érzelemmentes, semmi perspektívával nem kecsegtető, méltónak nem nevezhető bohóckodás :D

Az életszínvonalammal nincs gond, sőt.

Szívesen meg is osztom mindenem, amim van azzal, aki hasonlóan nem az önző, számító, “csak szexre jó, fussunk össze, amíg más nem akad” szomorú világában tengődik.

Szeretem magam annyira, hogy tudom: értékes társat, érzelmeket is érdemlek, mert magam is képes vagyok ezt a szintet gond nélkül hozni.

Kedves kérdező: fel kellene nőni.

Sem az 1-2 havonta váltogatott (szex)kapcsolatokon, sem a prostizáson semmi irigyelnivaló nincs.

Az anyaság nem szégyen, sőt.

De aki gyerekes nővel szeretne ismerkedni és eljutnak valameddig: érdemes megnézni azt a gyereket is. Ha jólnevelt, kötelességtudó, normális, akkor az egy jó tükör az őt nevelő nő színvonaláról, értékrendjéről is.

Nyilván sok a sztereotípia, nem is alaptalanul- én sem kezdenék bulikázó, elhanyagoló vagy èppen a gyerekét pénzzel “nevelő”, szájon csókolgató/egy ágyban alvó- normál szülő-gyerek kapcsolatot hírből sem ismerő férfivel.

De ez egy szint felett talán evidencia... :)