Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Komoly jellemfejlődésen mentem keresztül, hogyan jelezzem ezt a Tinderen?

Figyelt kérdés

Korábbi negatív Tinderes tapasztalataim hatására az Amerikai incel fórumok felé fordultam, ahol eluralkodott a gondolkodásom fölött a gonosz blackpill ideológia. Nőgyűlölő lettem, megutáltam a feminizmust és itt a gyakorin nemek közti egyenlőségért kiáltoztam, miközben valójában csak a nők szabadságát akartam elnyomni, mert nekem személyesen nem megy a csajozás.


Azonban 1 hónapja megváltozott minden. Követve az oldalon kommentelők tanácsait, elmentem pszichológushoz, aki megállapította, hogy nem a párkapcsolati piaccal, meg a nők felszínességével, hanem az én gondolkodásommal volt a probléma. Rávezetett, hogy az igazi gond, ami hátráltat a csajozásban, az én negatív mindsetem, amivel gyakorlatilag utálom mind magamat, mind a környezetemet és ez az utálat vetül ki a nők viselkedésére is velem. A pszichológusom segítségével aztán megtanultam pozitívan gondolkodni, megtanultam meglátni a jót a világban és megtanultam újra szeretni a másik nemet.


Azóta eltelt 1 hónap, ami alatt megnéztem 25 órányi Szabó Péter és Brian Tracy előadást. Mára úgy érzem, új ember lettem. A személyiségem minden eddignél fejlettebb. Ezt mind a pszichológusom, mind a barátaim is érzékelik. Egyszerűen jobb a környezetemben tartózkodni.


Úgy érzem, hogy most, hogy a gyakoris női kommentelők tanácsai alapján a személyiségem végre a helyén, ideje újrapróbálni a Tindert. Hogyan jelezzem a Tinderen a jellemfejlődést?



2021. ápr. 19. 16:44
1 2 3 4 5
 11/42 anonim ***** válasza:
100%

#9

Sokáig tartott.

Első mondat végén gyanús kellet volna legyen, hogy ez fikció, második mondat végére biztos.


Azt viszont nem tudom, hogy a válaszolók közül ilyen sokan mentek bele a játékba, vagy ennyien hiszik el tényleg, hogy ilyen van.

Vagyis inkább nem akarom tudni, mert persze tudom.

2021. ápr. 19. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/42 A kérdező kommentje:
Nem feltétlen vagyok troll. Csajok írták más kérdések alatt, hogy azért nincs nőm, mert valami baj van a jellememmel.
2021. ápr. 19. 20:37
 13/42 A kérdező kommentje:
De semmi baj, majd ha feloldják a lezárást, odamegyek 3000 nőhöz a 90% fiú arányú szórakozóhelyen. Nagyon szuper lesz biztos.
2021. ápr. 19. 20:38
 14/42 anonim ***** válasza:
84%
Ez a kérdés, most azt akarja jelenteni, hogy előre szaladtunk az időben egy hónapot, te elmentél pszichológushoz, aki ennyi idő alatt rendbetette a jellemedet és ezek után mit tanácsolnánk? Csak, hogy mi is értsük a dolgot.
2021. ápr. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 A kérdező kommentje:
Igen
2021. ápr. 19. 21:07
 16/42 A kérdező kommentje:
Leírtátok, hogy menjek pszcihológushoz meg fejlesszem a jellememet, meg úgy általában önmagamat, most mi legyen?
2021. ápr. 19. 21:07
 17/42 anonim ***** válasza:
77%
Te vagy a hülye autista, aki megadóztatná a szingli nőket?
2021. ápr. 19. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/42 anonim ***** válasza:
A legtöbb normális nő nem fog szembe jönni veled a tinderen. Persze van rá valamennyi esèly, de csekèly.
2021. ápr. 19. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 anonim ***** válasza:
100%

#17 Persze, hogy ő az.


Az a probléma, hogy mivel nem telt el az egy hónap és nem mentél el pszichológushoz, aki nem tett rendbe, így sajnos továbbra sem érted, hogy nem a tinderen kellene ismerkedni. Nem változott semmi.


Ha te arra vágysz, hogy átlag kinézettel, pénz nélkül insta r..bancot kaphass szexre, az nem fog összejönni a tinderen és máshol sem.


Megosztanád velünk, hogy mit is szeretnél pontosan?

2021. ápr. 19. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 A kérdező kommentje:
Hopsz, lebuktam
2021. ápr. 19. 22:21
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!