Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha természettudományokban van az a pont, ahol már nem éri meg a befektetett energia az eredményt tekintve, társadalomtudományokban (önfejlesztés) miért nem ismerik el?
Rengeteg dologra képesek vagyunk és egyre több mindenre a tudomány fejlődésével. Képesek vagyunk sípályát létrehozni a sivatag közepén, képesek vagyunk több országnyi energia felhasználásával egyre több dolog mesterséges előállítására, még a fényt is meg bírjuk fagyasztani ( [link] ), de ezeknek nem most, hanem a távoli jövőben lesz jelentősége.
Akinek kellő pénze van hozzá is sokszor megkérdőjelezik, hogy miért nem "hasznosabb" dolgokra költi, mint ilyen kísérleti jellegű valamikre. Pedig ennek még értelme is van, még ha prioritásban tényleg ott is van, hogy amikor valaki már nem tudja hova tenni a pénzét, akkor ilyesmiket kutat.
Ehhez képest a társadalomtudományok, pszichológia és önfejlesztés terén mintha mindig érdemes lenne fejlődni. Mintha teljesen ördögtől való lenne abba az irányba menni, hogy a folyamatos fejlődési kényszerbe való belebetegedés helyett az ember megnyugodjon és arra koncentráljon, hogy neki soha nem lesz senkije.
Egy amputált végtaggal rendelkező vagy gerincsérült embernek még VALÓBAN ad reményt a tudomány, hogy egyszer majd meggyógyul, ami 100% biztos (ha addig nem pusztulunk ki), az egyetlen kérdőjel az egyenletben az időtényező, hogy vajon 10 év vagy 100 év vagy 500 év. De előbb-utóbb a tudomány mindenre fog megoldást kínálni.
És ehhez képest pont az ilyen embereket kezeli úgy a pszichológus is, hogy fogadja el az állapotát, tanuljon meg együttélni vele, ami megtörtént az megtörtént, visszafordíthatatlan, segíti őt a gyászfolyamatban.
Aki viszont külsőre olyan, hogy csak kevés ellenkező neműnek tetszik és azok közül meg a személyisége nem kompatibilis egyikkel sem, az reménykedhet, csak hiába és ahogy öregszik, úgy csökken az esélye mindenre.
Egy halmazelméleti példával: [link]
Ha nincs közös metszet, akkor valamit meg kell változtatni. Ha a külsőt nem tudja, akkor marad a személyiség.
A két oldal közül logikusan azt próbálja megváltoztatni az ember, ami a legkisebb erőfeszítéssel jár, haladva fokozatosan a legnagyobb erőfeszítést kívánó dolgok felé, végül marad, ami nem megváltoztatható (pl. életkor, magasság, hang, bőrszín, stb.)
Illetve nem csak a nehézségi szint számít, hanem az is, hogy az a valami mennyire szalonképes jelleg vagy tulajdonság az össztársadalmi megítélést tekintve.
Akinek fiatalon is hiányos a fogazata, vagy elhízott, esetleg az alapvető higiénia sincs meg, az gyárthat akár egy életen keresztül önigazolást, hogy "bezzeg a teljes populáció x és y tagja mégolyanabb és mégis van egy olyan párja, akit ő bizony elfogadna magának", de ettől még nem nehéz belátni, hogy van azért létjogosultsága a fejlődésnek, már csak önmaga miatt is.
Akinek szélsőséges nézetei vannak is érdemes végiggondolni, hogy mennyire ragaszkodik hozzájuk. Illetve főleg miért ragaszkodik hozzájuk. Könnyen lehet, hogy sok esetben csak kifelé irányuló megfelelési kényszer van mögötte.
De, ahol nincs különösebb probléma a külsővel (és ezt mindenki megerősíti a környezetben, még a legkritikusabbak is olyanokat mondanak, hogy vegyél ilyen-olyan márkás ruhát, sportkocsit, kéne rád pár tetoválás, amik mind teljesen életidegenek tőled), ott elgondolkozik az ember, hogy érdemes-e még tovább kísérletezni.
Ha a személyiséggel sincs semmi probléma és csak olyan téren szélsőséges a gondolkodásmód, ami annyira a részed, hogy meghasonulással járna a megváltoztatása, ott is felmerül a kérdés, hogy van-e értelme. Ilyen a racionalitás (az emberek 15%-a racionális csak) vagy a pénzügyi tudatosság (ott se sokkal nagyobb az arány). Ezek már önmagukban behatárolják a lehetőségeket és akkor még jön a többi preferencia.
És arról még nem beszéltünk, hogy míg a tudományos fejlődésben mindennek van értelme, mert lehet, hogy valamiből több száz év múlva lesz valami, addig az egyén élettartama erősen behatárolt, az aktív évek meg főleg.
TLDR;
Miért nem lehet egyszerűen az elfogadást segíteni és mentorálni, a változásra kényszerítés helyett?
Utóbbira ott van maga az élet, ahol tényleg valamelyik sarkvidékre kell menned vagy egy erdőbe remeteként kiköltöznöd, hogy ki tudd zárni az életedből a párkapcsolat vágyát. De még ott is amilyen peches vagy, látni fogsz jegesmedvéket vagy mókusokat közösülni... és ez újra feltépi a sebeket és végigpörög az életeden az elmúlt egyre több év magányosan vagy kapcsolatkezdeményekkel való próbálkozással teli fájdalmas időszak.
válasza:Beképzeled magadnak ezt a problémát. Egyrészt ez eleve nem valamiféle "tudományos" probléma, erről nincsen semmiféle hivatalos "társadalomtudományi" álláspont vagy konszenzus.
Nyilván az átlagember (átlagpszichológus), ha ilyennel szembesül, átlagos megoldásokban fog gondolkodni, azaz a jól ismert szeddösszemagad-csajozzbe-meglátodmegyneked vonalat nyomják. És ezzel nincs is baj, mert a szüzességi problémával küzdő emberek 95%-án ezzel segíteni lehet.
Frankón van viszont egy csomó olyan látásmóddal rendelkező pszichológus is, aki ha beszélsz vele, hogy ha te márpedig mindenképpen úgy érzed, hogy sosem lesz nőd, akkor azt mondaná, rendben, békülj meg ezzel, és próbálj meg ezek között a keretek között boldogulni. Simán kaphatnál tanácsokat arra is, hogy ez hogyan lehetséges. Biztosan itt is kaptál már.
De persze téged ez az egész valójában egyáltalán nem érdekel. Téged az érdekel, hogy ne csak a gyakori, hanem az egész tudományos világ álljon bele abba, amin pörögve te a napjaidat töltöd, hogy "IGEN, PISTI, NEKED SOHA NEM LESZ NŐD, GONOSZ VILÁG, SZEGÉNY PISTI".
(Jól értem, azt gondolod, azért nincsen nőd, mert racionális és pénzügyileg tudatos vagy, pedig minden más rendben van veled? Ez nem eszementen beszűkült gondolkodás szerinted?)
1. Nem vagyok már szűz.
2. Nem kaptam olyan tanácsot, ami ne ez a "fejlődj, hozz ki magadból még többet, stb." vonalat nyomta volna - mindezt úgy, hogy még azt sem írtam, hogy nézek ki és mikben fejlődtem eddig.
3. Nem azt szeretném, hogy az egész tudományos világ álljon bele, hanem hogy legyen elismerve a probléma. Nem én félek attól, hogy a világképem összeomlik, mert egyelőre én állok azon az oldalon, akinek a világképe összeomlása pozitív végkimenetellel járna. Úgyhogy bár nagy divat manapság lehülyézni embereket, akik szembemennek a tömegvéleménnyel, továbbá laposföldhívők között is nagy divat a Wright fivérektől kezdve olyan személyeket emlegetni, akiket a saját korukban hülyének néztek és kiderült, hogy zsenik.
De abban szerintem ki lehet egyezni, hogy az, hogy én a kettő közül melyik vagyok a népszerűtlen véleményemmel azt majd csak az idő fogja eldönteni, talán egy olyan korban, amikor már rég nem élek.
Addig is ami biztos, hogy kijelentek magamról egy tényt (eddigi tapasztalataim alapján minden fejlődésem ellenére nem állt be szignifikáns változás az ellenkező nem, irányomba tanúsított érdeklődésében), innentől pedig jönnek a hipotézisek (annak fejtegetése, hogy vajon miért történhet ez).
Erre pedig jönnek a válaszok és a válaszok többsége olyan dolgokat tartalmaz, ami
- Korábbi kérdezők korábbi kérdései alapján alakít ki egyre vaskosabb előítéletet.
- Világkép-védő pozícióból tippelgetnek, hogy biztosan ez meg az a baj velem, mert olyan nem létezik (az ő világképükben), hogy ha ezeket mindet megteszem, akkor ne lenne sikerem.
- Talán a legkorrektebb, aki kijelenti, hogy régen is sok ember volt boldogtalan kapcsolatban vagy egy életen át magányos.
És végül, nem, nem azt gondolom, hogy a racionalitásom és pénzügyi tudatosságom miatt nincsen nőm, hanem azt, hogy ez is jócskán közrejátszik a dologban.
Ha például szimpatikus vagyok külsőre egy olyan lánynak, akinek az a filozófiája, hogy élj a mának és emiatt el van adósodva, önpusztító életet él és az egész életét spirituális gondolkodásmóddal fűszerezi, akkor két döntés közül választhatok.
Felveszek egy olyan szerepet, ami kompatibilis ezzel a lánnyal (megjátszom magam, nem önmagamat adom), vagy elengedem a lehetőségét is az ismerkedésnek azzal, hogy önmagamat adva minél inkább megismer, annál jobban kiábrándul belőlem.
Mindezt úgy, hogy külsőre elfogadott volna, csak a személyiségem nem passzolt össze vele.
Vagy a másik példa, elkezdek itt ismerkedni egy névtelen, arctalan oldalon valakivel, akivel hosszas levelezések során egyre nagyobb szimpátia alakul ki, egyre több a közös pont.
Eljön a képküldés vagy a személyes találkozó ideje és kiderül, hogy nem tud külsőre vonzódni hozzám, mert nem vagyok egyáltalán az esete.
válasza:És azt hiszed, ez csak a te problémád? Nőként évek óta ez van nálam is. Akinek bejönnék, azzal egy kicsit sem vagyok kompatibilis, akit pedig kompatibilisnek érzek, sőt érezzük magunkat és ezt meg is beszéljük, azzal meg csak ülünk a randin és minden, ami írásban, telefonon olyan jónak tűnt csendben elvérzik a realitások oltárán. Ez van, ez nem csak a férfiakkal van így. De azért nem rohangálok pszichológushoz, hanem felkészülök arra, hogy egyedül öregszem meg. Voltam már házas, volt hogy összejött, de ugye annak vége. Most jönne az újra kezdés, és nincs kivel. De nem temetem magam.
A pszichológusok pedig igenis önelfogadás pártiak, de az önelfogadásban benne van az is, hogy lehet, hogy sosem kellesz majd senkinek. Ugyanis ennek semmi köze a párkapcsolatokhoz. Ennek valóban az önfejlesztéshez van köze.
válasza:1. Ezt te miért a felnőtt párkapcsolat rovatba tetted, ha szerinted nem a társkeresés a célod, és nem ez a problémád?
2. Miért várod, hogy a társadalom fogadja el? Rajtad kívül ez senkinek sem probléma, hogy neked nem jön össze az ismerkedés. Senkit nem is érdekel.
3. A pszichológus nem mond semmit, nem tesz javaslatot arra, hogy te hogyan éld az életed. Segít, hogy te magad ismerd fel a problémát és te találj rá megoldást.
4. Ez akkor lenne társadalmi probléma, ha ez egy általános jelenség lenne, hogy a férfiak nem találnak párt. Az, hogy 1% nem talál, nem társadalmi jelenség. Ezzel az erővel mondhatod, hogy a mókus szőre fehér, hiszen pár ezerből akad egy-egy albínó példány. De valahogy a bioszkönyvben mégis vörös.
5. Évezredek óta kínál erre a társadalom megoldást. Úgy hívják, hogy prostitúció. Te azt adod, amit nyújtani tudsz, és a nőnek szüksége van rá: pénzt. Ő pedig azt, ami neked kell: egy órára lesz nőd. Elég általános tapasztalat, hogy nem csak szex van, de egy kis beszélgetés, egy kis "barátnő feeling" benne van az árban.
6. Azt neked kell belátni és feldolgozni, ha ez a párkapcsolatosdi nem a te műfajod. Mondjuk kezdd azzal, hogy nem erről nyekeregsz 0-24, nem írsz ki kérdést, nem hisztikézel, hogy ez társadalmi jelenség és mindenki ezzel foglalkozzon. Hidd el, senki nem fog random odamenni az utcán, hogy ha változtatsz a hajadon, és tetováltatsz, akkor lesz csajod. Ugyanis, mint már ezerszer írtam, ez egyedül a te problémád, és senkit sem érdekel.
válasza:Hát, kérdező, minden él nélkül mondom, a kérdésed kiírására szánt eneregiát használhattad volna valami értelmesebbre is.
A kiindulási alapjaid sem stimmelnek (bizonyos fogalmakat egyszerűen önkényesen definiálsz, nem valódi jelentése szerint stb), ergó az erre épült eszmefuttatásod is butácska.
válasza:"Miért nem lehet egyszerűen az elfogadást segíteni és mentorálni, a változásra kényszerítés helyett?"
Mert az nem porgeti a bizniszt meg a GDP-t. Ha kocsit veszel, konditerembe jarsz, az igen.
36F incel
válasza:"Miért nem lehet egyszerűen az elfogadást segíteni és mentorálni, a változásra kényszerítés helyett?"
Ki az, vagy kik azok, akikről úgy érzed, úgy tapasztalod, hogy változásra akarnak kényszeríteni téged annak érdekében, hogy legyen párkapcsolatod?
válasza:Ha valaki szélsőséges, kevesebb embernek lesz szimpatikus, még kevesebbnek rokonlélek. Ennek megfelelően kevés ellenkező nemű lesz felé nyitott. Az, hogy valaki ragaszkodik ahhoz a szélsőséghez, a saját döntése. Legyen ez vallás, politika, világnézet, stílus. Ettől függetlenül a fejlődés soha nem fölösleges.
Azt aláírom, hogy így nagyon nehéz, de akkor nem az a baj, hogy az illető túl tökéletes, amivel itt a többség takarózik,ahogy nem is a külső, a farokméret, a pénzügyi háttér.
De ez egy személyes döntés, nem társadalmi probléma, amit szintén rendszeresen előadnak itt.
A fejlődésbe vetett energia szerintem soha nem felesleges. Az önmagadra szánt energia soha nem lehet felesleges. Az élet célja épp a fejlődés.
#8: "Azt aláírom, hogy így nagyon nehéz, de akkor nem az a baj, hogy az illető túl tökéletes, amivel itt a többség takarózik,ahogy nem is a külső, a farokméret, a pénzügyi háttér."
Kinek mi számít túl tökéletesnek: https://www.youtube.com/watch?v=sP2tUW0HDHA
Én akkor sem tudok azonosulni a tömeggel...
"A fejlődésbe vetett energia szerintem soha nem felesleges. Az önmagadra szánt energia soha nem lehet felesleges. Az élet célja épp a fejlődés."
Ezzel egyetértek, pusztán arra céloztam, hogy a fejlődés során elképzelhető, hogy nemhogy közeledsz, de még távolodsz is annak a lehetőségétől, hogy egyetlen ellenkezőnemű számára is szimpatikus legyél.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!