Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Vannak itt olyanok, akik már...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vannak itt olyanok, akik már lemondtak önmagukról? Akik már beletörődtek, hogy nekik már nem jut senki sem?

Figyelt kérdés

Már elfogadtam, hogy nem javul itt már semmi sem.

Szeretném a hátralévő időmet békében és nyugalomban letölteni. Számomra az élet egy örök haldoklás l, egy végtelenségig tartó börtön. A legnagyobb vágyam, a gyerekkori álmom az volt, hogy majd lesz egy barátnőm, aki szeretni fog. De sajnos ennyi idő után már be kell látnom, hogy hiú ábrándokat kergettem. Így mivel a legnagyobb vágyam nem fog már teljesülni, számomra nincs is semmi különösebb indok arra, hogy éljek. Tulajdonképpen csak vagyok, de már nem élek.

Ezért addig míg el nem távozom végre ebből a világból, én itt szeretnék nyugalomban és békében lenni. Nem szeretnék már senkivel sem összeveszni, késelésekbe keveredni. Ki szeretném élvezni minden csepp kávémat és minden falat ételemet, megtalálni az apró örömöket az életemben, amik még megmaradtak. Minden egyes lélegzetemnek hálát adok, és boldog vagyok, hogy vannak kezeim és lábaim.

Mivel ki tudja mennyi van már hátra nekem és már nem is hiszek már a csodákban.


Nem fog jönni már senki sem. Egyedül fogok maradni egészen addig amíg el nem távozom. Ebbe én már beletörődtem.


Más is érez így?

Van itt más is aki már lemondott az evilági vágyairól?



2021. jún. 27. 13:06
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
100%
A nők által nyújtott örömökről lemondtam már én is évek óta, de nem vagyok ennyire melankólikus hangulatban. Sok más örömöt találok az életben.
2021. jún. 27. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
32%
Mégis mit fejlesztettél magadon, kérdező? De most komolyan.
2021. jún. 27. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
64%
Én is így, csak frusztráltan. 5 nap múlva leszek 30, 7+ éve nem kellek még szexre sem, miközben a libidóm magas (nő létemre kicsit több a tesztoszteronom a kelleténél). Ami előtte nagy nehezen összejött, az is "hagyjuk..." kategória. Tudom, hogy így jártam, elteltek a 20-as éveim nélkülözve, és garantált, hogy a többi is így fog, de belenyugodni képtelen vagyok. Folyamatosan idegroncs vagyok emiatt, tönkretesz.
2021. jún. 27. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 A kérdező kommentje:

#22


Mindent, amire csak lehetőségem volt.

2021. jún. 27. 16:16
 25/37 A kérdező kommentje:

#23


Tényleg nő vagy?

Eddig még nem találkoztam incel nővel. Aki nő volt és nem volt senkije azokról szinte mindig kiderült vagy hogy leszbikusak vagy pedig, hogy nekik kizárólag a 10/10-es férfiak kellenek csak.

2021. jún. 27. 16:17
 26/37 anonim ***** válasza:
0%
#24: ugyan sorold már fel, mi mindenre volt lehetőséged.
2021. jún. 27. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 A kérdező kommentje:

#26


Olyan túl sok mindenre sajnos nem, mivel nem mindig volt velem túl kegyes az élet.

De amennyire tudtam fejlesztettem magam szellemileg és pszichológiailag. Önismeretről foglalkoztam évekig, több országszerte ismert pszichológussal is beszélgettem személyesen. Számtalan könyvet olvastam el, képeztem magam az élet számos területén, nyelveket tanultam meg, egyetemre mentem, rengeteg új emberrel ismerkedtem meg, fejlesztettem a kommunikációs készségeimet több nyelven is, sportoltam, szinte versenyszinten is, egyaránt festépítést és küzdősportokat is, táncra és zeneiskolába is jártam. Stb ez csak néhány azok közül amik voltak.


De egyik sem segített semmit sem ahhoz, hogy egy tapottat is változzon a helyzetem afelé, hogy barátnőm legyen.

2021. jún. 27. 16:26
 28/37 anonim ***** válasza:
52%

25: Nő vagyok, csak elég szar, nem nyertem a genetikai lottón. Nyilván így 10/10-es férfiakra rá sem nézek, tudom, hol a helyem, viszont olyannal sem tudok mit kezdeni, akit nem kívánok. Pech, szívesen működnék én is inkább úgy, hogy ne kelljen "kémia" hozzá. A szintem sajnos kb. a 20-30 évvel idősebb, ápolatlan, analfabéta, káros szenvedélyekkel teli, pszichés beteg stb. alakok, nekik kellenék, de nem megy...

(23)

2021. jún. 27. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 A kérdező kommentje:

#28


Pedig sok olyan nőnél is próbálkoztam, akik nagyon hasonlókat irkáltak mint te. Mind elutasított, kizárólag csak mert fiatalabb voltam náluk. Úgyhogy annyira nem hiszem, hogy sz*r nektek ha már csak azért elutasítjátok azokat, akik akár csak pár évvel is fiatalabbak tőletek.

2021. jún. 27. 16:40
 30/37 anonim ***** válasza:
0%
Valószínűleg a problémád a görcsös és monomániás hozzáállásod miatt nem oldódott meg, kérdező. Megfogalmazhatnám másképp is, csak amiatt meg komplett hülyének tartana engem itt mindenki.
2021. jún. 27. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!