Vannak itt idősebbek (pl 33 felettiek), akik régóta egyedül vannak és már szinte minden reményét elvesztették a pártalálásnak? Plusz még évek óta egyedül is töltik az ünnepeket, nincs barátjuk, távol vannak a családtagjai?

észre sem fogod venni, ha megtörténik, vagyis én így gondolok az elmúlásomra. Ha majd egyedül élek csak holtan fognak rámtalálni esélyt sem adva a segítségnyújtásra, de felesleges ezen rágódni. A halálodtól félsz?

30 éves nő vagyok, 8 éve teljesen egyedül. Csodák nincsenek, nyilván ha eddig ilyen "kelendő" voltam, a jövőben sem lesz másképp. Most még szerencsém van, élnek és a közelemben vannak a családtagjaim. De nekem is folyamatosan görcsben van a gyomrom, hogy vajon meddig még... A legjobb tényleg az lenne, ha az én életem érne véget előbb. Valószínűleg ekkora szerencsém nem lesz, így azt tervezem, hogy miután ők mind elmennek, én sem maradok tovább. Mégis minek?!

Ezért töltök lehetőség szerint minél több időt a szüleimmel. A mi kapcsolatunk hullamvölgyes, de tudom, hogy egy családtag elvesztése nagy űrt hagy maga után. Akkor számomra is bekövetkezne a teljes magány, de ismerek valakit, aki így él és nincs letargiában. Lefoglalja magát, sokat olvas, érdeklik a tudományos cikkek. A szülei nem halottak, csak épp alig beszél velük. Az időt fogod sajnálni, amit velük tölthettél volna, de ehelyett más volt a programod. Hívd fel őket hetente többször. Beszélgess velük, ha személyesen nemtudtok. Akármiről lehet beszélgetni. Mit főztök, vagy mit csináltok.

hát nem abba még ő is beleroppanna. Az élet velejárója, hogy a szülők mennek el hamarabb. Erősnek kell lenni. Arra gondolni, hogy ezen ők is átestek és nem törtek meg.