Tegnap este sokkoltam a szüleim, pedig csak őszinte voltam velük. Szerintetek nem kellett volna? Vagy jogos a csalódottságuk?

Budapesten élek és havonta egyszer meglátogatom a vidéken élő szüleim. Így történt ez most is, csak sikerült "hangulatossá" tennem a hétvégét.

Előhozakodtak a barátnő, feleség, család és gyermekvállalással. Már egy ideje voltak erre utaló célzások, de ezúttal konkrétan kérdőre vontak, hogy mégis mikor kezdek el a jövőmmel foglalkozni.

Szó szót követett és kifakadtam. Megmondtam nekik, hogy soha. Letettem erről és elengedtem a párválasztást. Az elképedésből fakadó miértek hallatán közöltem velük, hogy azért mert egy csődtömeg vagyok.

Nem kellek a nőknek. Nem vagyok férfias. Nettó 350 ezres fizetéssel mire fel akarjak gyereket. A szüleim amúgy sem tudnának anyagiak dolgában segíteni. Nem is várom el tőlük. Magyarán kipakoltam, hogy egy toxikus, szerencsétlen, magamba fordult balfék vagyok. Nem haragszom én a nőkre vagy a világra. Nőként én sem választanám magam társként. Inkább tudatosan megkímélem magam a fölösleges köröktől és csalódásoktól.

Apa néma csendben maradt. Anya könnyekben tört ki. Porig rombolhattam bennük egy világot? Másnak hittek? Tényleg önző vagyok amiért ismerem magam és őszintén megvallottam, hogy mit érzek és gondolok? 30/f