Demiszexuális problémák?

Kezdek kicsit elkeseredni.

Már nem a szingliségtől, hanem attól hogy bár nagyon jól érzem magamat kapcsolat nélkül, kipróbáltam a párkapcsolatot elég stresszes nekem, ezerszer jobban vagyok egyedül a saját kis világomban....

De mégis nagyon szeretnék valakihez kötődni úgy bensősen. Nem is tudom nem konkrétan érzelmileg, hanem bizalmilag.

Akár egy barát személyében akivel meglehet bízni egymásban szinte(!) maximálisan.

De az a bajom, hogy nem nagyon akadnak ilyen barátságaim.

Rengeteg barátom volt eddig, jóbarátok, közeli barátok, legjobb barátok.

De egyikük se mert nekem teljesen megnyílni, így ők se nagyon voltak rám kíváncsiak. Én mindig megtettem mindent hogy megismerjem az embereket, kiismerjem a barátaimat, minden apró cseprő mozdulatuk, kedvelt dolgaikat amivel nekik bárhogy segíthetnék.

Azt nem mondom hogy én vagyok a világ legkedvesebb embere aki majd mézes-mázosan vázolja a szitut. Én erősködöm, makacskodom próbálom feltárni a másik előtt a lehetőségeket, de csak akkor ha azt mondja problémája van és segítség kell neki. Egyébként nem akarok belekötni senkinek a dolgába, ki vagyok én hogy megmondjam mi a gond ha ő nem érzi annak.

Viszont baráti körben eláshatom ezt a bizalmi kérdést, a korábbi baráti körömbe több mint 5 évet feccöltem, a jelenlegibe pedig 6-ot ami szépen kezd is leépülni, mert egyszerűen nem tudom mi a baj...

Megpróbáltam az elmúlt évben változtatni egyik rosszabbik tulajdonságomon és megnyílni nekik úgy érzelmileg is tisztán, hátha az javít a dolgon. Mert eddig nem akartam nyakukba akasztani még több emocionális terhet mástól. De ez sem segített.

Szóval gondoltam ez a mostani század itt M.o-n elvan cseszve bizalmi szinten úgy ahogy van, akkor mi a helyzet a párkapcsolatokkal?

Lehet csak ott fogom ezt megtalálni.

És lehet is hogy megtaláltam volna, tudja fene igazából, csak ott viszont meggátol a nyitottságban, nem más, mint a demisze.xualitásom.

HoGy RoOhAdDna MEg OtT AhHoOl VaN

Tiniként még komfort volt a dolog, akkor nem is nagyon gondolkodtam ilyeneken, még működött a baráti kapcsolatom. Mondjuk hogy működött.

És biztosra veszem százszoros megkérdőjelezéssel önelemzéssel hogy nem én kúr.tam el a dolgot. Sajna, mert akkor könnyebben tudnék dolgozni a problémán.

De mostanra kikészülök.

Bemutatom a szexualitásom ki-be-bas.z-ott hátrányait

Szimpatikus valaki? Tetszik kivül belül? Neki is tetszel?

JAaaj de faaaszaa!

Találkoztatok kb négyszer eddig? Ő már sze.xet szeretne?

Jaaaaaj nem faaszaaaa!

Kötődés nélkül egyszerűen nem érzek sze.xuális vonzalmat. Kész, ez egy igény hozzá. Anélkül ló.fasznak érzem sajna az egészet. Próbáltam, úgy érzem mintha egy sze.x játék lennék, valami tárgy. Kicsit, néha, nagyon szar napjaimon irigykedem is átlagos szimpla hetero társaimra.

Na hát és mi ebben a gond? Az hogy az emberek nem várnak. Nem fognak rád várni. Nem akarnak megismerni addig amíg nem teríted ki nekik a lapjaidat. Mert hát a sze.x is benne van az alap pakkban. Meg hát amúgy is lecserélhető vagy, ha valami nem kóser.

Így akik szimpatikusak azok gyorsan és zökkenőmentesen kámforrá válnak, akik viszont érdeklődnek felém többnyire vagy teljesen antiszociálisak és úgy érezték hogy ha ilyen problémám van biztos vevő vagyok rájuk hisz ők várnak. Oké, de ők meg nem az eseteim. Rengeteg hasonló fazonnal mentem már el így randira. De érted, mivan ha csak az előítéleteskedés aztán igazából nagyon is szimpatikus lesz?! Hát nem lett. Az összes ilyen randi kínszenvedés volt és szántam őket hogy láttak bennem reményt mert igent mondtam a randira. Pedig tényleg kerestem az összes pozitív tulajdonságukat, de legtöbben nem láttam azt a plusszt ami romantikus értelemben is megfogna. Nagyszerű emberek, barátnak. Havernak esetleg.

Ráadásul 19-től 30-ig ismerkedtem én sokféle emberrel, sok érdekes emberrel. Csak a kur va igények.

Próbáltam olyat is hogy engedek az igényeimből és összejöttem egy sráccal akivel egy hónapja ismerkedtem, nagyon szimpatikus volt, nagyon szerette a szex.et és sajna én még nem tartottam ott hogy ezt élvezzem vele.

Nem ismertem elég ideje hozzá, de belementem mert azt hittem hogy nembaj, nekem elég az érzelmi része is a kapcsolatnak, csak egy idő után mivel már -hóhóó! a csaj az enyém nem kell randira hurcolnom akkor hanyagolom a felszedős kedveskedésemet is, mert már nincs rá szükség.

Az egyetlen öröm forrásom amik a jó beszélgetések képében leltek életet meg is megszűntek. Maradt a sze.x, és a Netflix. Hát olyan kur va gyorsan léptem ki a kapcsolatból amilyen gyorsan csak tudtam. : ( Pedig kedveltem, csak nem eléggé.

Azóta örülök hogy ő legalább megtalálta azóta a megfelelő partnert.

De én nem tudom kész vagyok, teljesen, K.O.

Barátok sincsenek olyanok akikben bízni lehet, esetleg megbecsülni, a kapcsolatokat sem tudom úgy felépíteni hogy ne szenvedjek benne kárt...Vagy éppen a másik fél ha arra vettem volna rá magam hogy megfosztom tőle a sze.xet, de arra már nem lettem volna képes.

Viszont így, magányos vagyok. Én megvagyok szingliként, de kötődés nélkül depresszióba esek. Vagy is hát még mindig benne vagyok. Néha ki-ki lábalgatok, de szerintem már ez a dolog egy 10 éve minimum nyomaszt.

Pedig csak egy kis csi.tri 20 éves csaj vagyok.

De ennyi ideje hogy nincs kihez kötődjek. Nagyon fáj. Nagyon fáj.

Egyedül Nagyanyámmal tudok jókat elbeszélgetni, esetleg néha mikor találkozom idősebbik húgommal, de a család többi része mind idegen.

Elveszettnek érzem magam. Egyedül érzem magam.

Kerestem olyan platfromokat ahol esetleg más Demis.zexuális, esetleg Ase.xuális emberekkel ismerkedhetek, de ott pedig csak olyanokkal találkoztam akik rettegnek az egésztől. Mert nem is születési as.exualitásuk van, hanem valami trauma folytán alakult ki bennük.

Teljesen elszigetelődött antiszociális emberek. Vagy ha épp extrók akkor romantika ügyén akadnak gondjaik. Én próbáltam egy-kettővel is randizni, hátha megint a kur va előítélet. Volt egy kettő okés randim jól elbeszéltünk, de a sokadikra mindig volt valami ge basz.

Gondoltam, akkor biztos én vagyok a probléma. Mert különben nem tudom kitalálni hogy akkor mi lehet. Én csak egy mentálisan egészséges emberhez szeretnék kötődni, aki éli a mindennapjait. Vannak életcéljai és tesz is értük. És megengedi esetleg hogy kötődjek hozzá, hogy ő kötődjön hozzám legalább barátilag. Tegyünk esetleg egymásért mint két normális ember.

Ez ilyen roh adt nagy igény a részemről?

Az a gond, hogy elég extro ember vagyok így ez az egész nyomás a munkámra a fáradékonyságomra, a motiváltságomra, a memóriámra és sajna mivel savas vagyok ezért a gyomromra is rámegy az egész. Voltam dokkernál egy két hete, és sajna akkora stressz gyűrűk és hatalmas kráterek övezik az íriszeim gyomor féltekét hogy ha mázlim van 30 éves koromra még nem lesz semmi komoly bajom. Pedig egy nagyon stressz és harag nélküli ember vagyok alapvetően. Haragra eleve nem vagyok képes. Az egyetlen dolog ami stresszelni tud az vagy ez, vagy az ha anyám az életemre tör a dezorganizált létével de ez most tök lényegtelen.

Egy nagyon toleráns, türelmes és elfogadó embernek elmondható vagyok, kezdek azon kattogni hogy lehet ez a probléma. Egyedüli szocializálódó forrásom a rendezvények, fesztiválok, az egyetem, a Nagyanyám és random találkák amiket ilyen netes portálon rendeznek mert a barátiköröm csak halogatni képes. Egyedül vagyok és kezdek begolyózni.

Kétségbe vagyok esve.

És az a legrosszabb az egészben akárhogy is nézem, hogyha nem lenne a sze.xualitásom már rég megtaláltam volna azt az embert, talán többször is akivel végre megoldódott volna ez a problémám.

Igazából kiírni szerettem volna magamból.

Életemben először ötletem nincs mit lépjek.

Köszönöm, ha reagáltok rá bármilyen nemű véleménnyel.

Az "Azért mert egy elkényeztetett hülye pi csa vagy" válaszok is jöhetnek miattam, ha jogosnak érzitek. Köszi.