Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Fiúk! Szerintetek tetszem neki?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk! Szerintetek tetszem neki?

Figyelt kérdés

Egy gyárban dolgozunk de külön részlegen, és általában külön műszakban, úgyhogy alig látom.


Régen szinte egymásra sem néztünk,de egyszer eljött a mi reszlegünkre a szerelő társához, akit megkértem, hogy írjon alá nekem egy papírt, de az lerázott. Úgyhogy én otthagytam, mentem csinálni a dolgom. A srác meg végignézett rajtam, odajött hozzám és megkérdezte, hogy mit kell aláírni? Pedig nem neki kellett volna, mert nem ő javította meg a gépet.

Akkor felfigyeltem rá, egyszerűen csak megtetszett. Azóta ha elmentünk egymás mellett, a szemébe néztem. Általában ő is a szemembe nézett, de talán csak azért mert észrevette hogy ránézek. Nem tudom. Néha tartottuk a szemkontaktust 2-3 másodpercig. Aztán bátrabb lettem, és ha elmentünk egymás mellett, mosolyogva ráköszöntem. Ő is viszonozta, sőt azóta ha meglát, már messziről köszön vigyorogva. Be is jelöltem régen Fb-n,nem törölte a kérést, de hónapokig nem is igazolta vissza, úgyhogy visszavontam. Azzal vigasztaltam magam, hogy talán csak meg sem nézte hogy ki jelölte be, mert idegen név, meg egy gyertya a profilom... De ez hülyeség, szerintem mindenki megnézi a profilt, aki bejelöli. Na mindegy, ennyi a "nagy" sztori. Ja és még 2 aprócska bökkenő: a srác 2 és fél évvel fiatalabb nálam (de talán még a nevemet sem tudja, nemhogy a koromat), ééés hát cseh... Talán ez már önmagában is elég indok hogy ne viszonozza az érdeklődésemet. Mert ha ennyiből nem vette észre hogy tetszik nekem, akkor egy vadbarom.

Ti mit gondoltok, tényleg hidegen hagyom?



2022. ápr. 16. 02:34
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Vagyis a srác egy vadbarom, mert nem jelöl vissza úgy, hogy nem tudja a neved, meg a profilképed egy gyertya...hm.

Lehet amúgy, keresett ő is, de sosem talált meg facen.

Az meg, hogy egy nő rámosolyog egy fiúra/férfira....rám is mosolyogtak páran, a legutóbbinál léptem is, erre akkora paraszt reakciót kaptam rá, hogy egy darabig elég volt.(egyszerűen köszöntem neki, és érdeklődtem, hogy van...)

2022. ápr. 16. 03:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Nem biztos, hogy tetszel neki. Ennyiből nem tudni.
2022. ápr. 16. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Nem vadbarom, csakmert nem igazolt vissza :D Az ő döntése, hogy akar-e ismerni, és én elfogadom. Akkor vadbarom, ha nem tudja hogy tetszik nekem, pedig mindig mosolygok rá, ha meglátom, meg egyszer rá is kacsintottam. De persze, ő is mosolyog és én mégis bizonytalan vagyok, szóval ugyanígy bizonytalankodhat ő is, vagy talán csak közömbös.

A profilomat meg ha megnézte (volna), tudná, hogy ki jelölte be,mert vannak más képek is. A gyertya a gyász miatt van..

2022. ápr. 16. 13:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!