Honnantól számít racionális döntésnek karrierre koncentrálva annyit keresni, hogy élete végéig fizethessen az ember a nők társaságáért?

Fiatalon gyáva nyúl voltam. Apaképem se volt, akitől tanulhattam volna, ezen az időszakon kár keseregni, elmúlt, nem jön vissza, önmagamat kellett felépítenem.

Csak közben elmúltam 30 és ebben a korosztályban már jóval magasabbak az elvárások. Legalábbis amennyiben szeretnék megfelelő partnert találni.

Választhatnék aközött, hogy leélem az életemet egy középszerű kapcsolatban, tele kompromisszummal, tele lemondással csak azért, hogy legyen valakim.

És aközött, hogy marad az eddig megszokott magány, de legalább szabad vagyok.

De számomra egyik sem élet. Egész fiatalon azért küzdöttem (nagyon mélyről jöttem), hogy tudatosan elkerüljem azokat a biztos válásba és szakításba torkolló kapcsolatokat, ahol előre látható, borítékolható az, hogy két ember nem illik össze és csak idő kérdése, hogy szétmenjenek.

A magánytól való egyre fojtogatóbb érzésem miatt nem akarok most egy huszárvágással eldobni mindent.

Túl vagyok azon, hogy bármivel, hobbi, önfejlesztés, megpróbáljam orvosolni a problémát, a struccpolitika nem működik tovább.

A prostituáltak nem jöhetnek szóba, a viselkedésük nagyon taszító számomra, én érezném rosszul magam, hogy megszán a pénzért és megpróbál színészkedni, vagy azt sem.

Ha nem is marad velem életem végéig ugyanaz a nő, ha már nem érzi jól magát nem is várnám ezt, akkor is jobb lenne, ha valakivel huzamosabb ideig együtt lehetnék.

És sokkal közelebb állna a normális emberi kapcsolatokhoz.

Tudom, hogy nagyon szánalmas és reménytelen a helyzetem, de ha ennyire boldogtalan vagyok, akkor a pénznek sincs már többé értelme az életemben és semmilyen távlati célnak.

A karrierben legalább ha feláldozom érte az egész életemet kapok pozitív visszacsatolást, több pénzem lesz, cserébe kevesebb időm és azt a kevés időt el tudom tölteni úgy, hogy azok a pillanatok boldoggá tesznek.

Ha pedig az sem tesz már boldoggá, akkor jöhet a halál, de legalább addig sem adom fel a harcot, ha már valamiért létezem, léteznem kell ebben a világban.