Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Szerintetek ebből a szeretői...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ebből a szeretői kapcsolatnak indult dologból lehet valami, vagy ne hagyjam? N20+

Figyelt kérdés
Szeptember óta ismerek egy férfit. Először is elkezdtünk beszélgetni stb., kis idő múlva randi, aztán lefeküdtünk. Én mondtam az elején, hogy komolyat szeretnék, ő erre nem mondott semmit. Miután párszor lefeküdtünk, közölte, hogy nem szeretne tőlem komolyat mert mint kiderült, a volt barátnőjét várja vissza. Aztán közös megegyezés alapján mégis szeretők maradtunk. Azóta eltelt lassan fél év. Igazából kb. két hónapja rá se kérdeztem, mi legyen most, több okból is, egyrészt nem mertem, másrészt már én sem tudom, hogy belemennék-e. Attól félek, ha azt is mondaná, hogy legyen, nem engem szeret, csak pótlék lennék. Nem tudom, tudnék-e benne bízni. Másrészt már kezdem unni a helyzetet, még májusig várok max. Azóta egyébként úgy érzem, talán ő el tudná velem képzelni, többet kéri, hogy találkozzunk, ide- oda elvisz. Szerintetek mit tegyek, és milyenek lennének az esélyeink?

2016. márc. 9. 23:41
 1/8 anonim ***** válasza:
0%

Egy férfi se hülye, ő se fogja évekig visszavárni az exét, kezd megkedvelni, megszeretni. Szerintem ez már most több mint puszta szex... Ha esedékes a közeljövőben születésnap, süss neki még akkor is ha nem tudsz, érzelmileg még jobban fog kötődni hozzád.

Szerintem ez kimondatlanul is többről fog szólni és már most többről szól, mint aminek indult. De próbáld még kicsit elmélyíteni a kapcsolatokat, és utána kérdezz rá nála ha még bizonytalan vagy


26F

2016. márc. 9. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
2016. márc. 9. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

"Én mondtam az elején, hogy komolyat szeretnék, ő erre nem mondott semmit. Miután párszor lefeküdtünk, közölte, hogy nem szeretne tőlem komolyat mert mint kiderült, a volt barátnőjét várja vissza."


Ajh, te lány... tehát előbb gyorsan megdugott, aztán még a pofádba is vágta, hogy csak ennyire kellettél, ne várd tőle azt a komolyat, amit még dugás előtt igényeltél volna. Az ex csak kifogás volt. Ezek után azt fontolgatod, hogy szerethet-e téged az, aki így bánik veled. Így bánik a férfi azzal, akit tisztel, akit komolyan vesz? Szerinted?

2016. márc. 9. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Hát ez sok mindenen múlik. Milyen gyakran találkoztok, hová mentek? Hány éves a pasi?
2016. márc. 10. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de nagyon naiv vagy. 0 az esélye hogy ebből bármi is lesz. Ez addig tart amíg szét teszed neki a lábad.
2016. márc. 10. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Szerintem meg bármi megtörténhet. Lehet hogy az elején valóban csak szexet akart, de mostmár kezd kötődni. Legyél türelmes, szerintem nem esélytelen a dolog.
2016. márc. 10. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Dehogy kezd kötődni, ez csak unaloműzés a részéről. Nekem is volt egy szexpartnerem, akivel néha csináltunk közös programokat. Eszünk ágában sem volt kötődni a másikhoz.

F

2016. márc. 10. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Olyan 2-3 naponta találkozunk, mindig nála alszom, pár hónapja. Minden nap beszélünk. Igazából a szüleimmel is találkozott egy hónapja. Ezért vagyok tanácstalan, hogy most mi a helyzet.
2016. márc. 10. 17:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!