Volt már valaki reménytelenül szerelmes? Mi miatt volt a dolog reménytelen? Hogy sikerült túllépni rajta?

Voltam, úgy hogy az agyam realizálta, hogy a dolog reménytelen és nagyon gyorsan meg is szüntette az érzelmeket.

Ha neked nem ezt teszi, azaz "reménytelenül szerelmes" vagy, akkor valójában nem reménytelen a dolog, csak ezt hisztiből vagy egyéb ilyesmiből mondod.

Azért a FB oldalát nem kellene nézegetni, mert egyrészt minek, másrészt, ha annyira számítana, tennél ellene.

Nálam is volt ilyen, időt kell adni magadnak. Át kell gondolni, hogy miért lett vége és mik voltak azok a hibák, amiket elkövettél. Ha ezt megérted és ezen változtatsz, akkor a következő kapcsolatban ezeket nem fogod elkövetni, és jobb lesz, mint az akiért sóvárogsz mindhiába.

13 évesen szerettünk egymásba egy akkori osztálytársammal, viszont voltak tényezők, amik miatt nem tudtunk összejönni, ezért tagadtuk és "elfelejtettük" az egészet. 2 évig éltünk így egymás mellett, "barátságban", de mégis lehetett érezni mindent. Az utolsó pillanatig reménykedtem, majd szerelmet vallott egy barátnőmnek, de még ezután is hozzám futott, szóval nem tudtam elengedni.

Miután elballagtunk, egy évig nem láttam, nem tartottuk a kapcsolatot, úgy gondoltam, hogy teljesen lezártam az egészet és vége, amíg rá nem jöttem félév után, hogy mindenkit hozzá hasonlítok, és annak ellenére, hogy felszínesen megtetszett más, sosem tudtam elfelejteni, és még mindig szerettem. Még egy félévre rá, mikor elkezdtem az egészre békésen gondolni, és lezárni magamban, megjelent, és újra beszélni kezdtünk. Elkezdtük a kapcsolatunkat ott folytatni, ahol anno abbahagytuk, szép volt, nyitott és ki volt mondva minden, alakultunk. Aztán megint közbeütköztek dolgok, és képtelenek voltunk lépni. Én mindennél jobban szerettem, már-már mániákusan ragaszkodtam hozzá, és nem láttam senki mást. A képeit és üzeneteit őrizgettem, és még mindig reménykedtem. Voltak jelek, amik azt mutatták, hogy (még mindig) szeret, de máskor meg nem is beszéltünk, így két tűz között érlődtem, folyamatosan magamat hibáztatva. Majd mikor részegen bevallotta az érzéseit irántam, azt hittem végre együtt tudunk lenni, pár hétre rá pedig barátnője lett, akivel való problémáit az én vállamon sírta ki. Összeomlottam, és hetekig-hónapig nem tudtam mihez kezdjek magammal, mert 4 éven keresztül éltem ebben, és annyira erre támaszkodtam, hogy már nem tudtam, milyen enélkül.

Majd szépen lassan visszanyertem az önbizalmam, és elkezdtem élni, kevesebbet gondolni rá, látni, és ahogy elkezdtem újra szeretni magam, úgy szerettem ki belőle.

A mai napig is nagyon jó barátok vagyunk, és később ezt megtudtuk beszélni (többé-kevésbé), és visszanézve, akármennyire is siralmas volt, nem bántam meg semmit. A sors talán tényleg egymásnak szánt minket, csak nem ilyen formában. Máig maradt köztünk egy olyan bizalmi kötelék, ami más emberrel semelyikőnknek nincs. De mint első igaz szerelmem, sosem felejtem el, és még van, hogy ma is gondolok rá, és tudom, hogy fogok is, néha újra felteszem a kérdéseket magamban, hogy miért nem jött össze, mi lett volna ha, de már nem gyötör, mert továbbléptem.

Azt tanácsolom, kérdező, hogy próbálj kicsit élni, kicsit látni a világból, bár tudom, hogy elsőre képtelenül hangzik, hogy ne mindenhol őt lásd. Próbáld meg lezárni magadban, mert rengeteget segít az elengedésben. Gondolj rá egy kavicsként, amit le kell raknod, mert számodra már csak teher. Szabadítsd meg magad a negatív terhektől, de ez csak úgy megy, ha saját magad is belátod, hogy ez így nem mehet tovább, és értelme sincs. Tartsd saját magad elsőnek, és azt, ami neked a legfontosabb! Mert ha valami/valaki nem hoz pozitívat az életedbe, akkor nem az.

Sok sikert kívánok neked, tudom, hogy ez rettenetesen nehéz lépés, de ha sikerül megszabadulni tőle, fel fogsz lélegezni, mert rengeteg tehertől szabadulsz meg.

17/L

Előző vagyok.

Nem tudom valaki olvassa-e, de 2 hónap elteltével összejöttünk :D

Sose tudhatjuk mit hoz a sors..