Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van itt olyan, akinek az élete, párkapcsolata új fordulatot vett a GYK által?

Figyelt kérdés

Az illető kérdést tett fel itt korábban, és az arra adott válaszok segítettek neki dönteni, változtatni, és azóta új mederbe terelődött az élete, teljesen más irányt vett. Tehát nagy részben az itteni válaszolók érdeme az, hogy rendeződtek a dolgai.


Pl.: egy kérdésnél a legtöbben egyöntetűen a szakítást javasolták a válaszolók - a kérdező meglépte, és azóta kivirult, új ember lett és boldog(esetleg már új párja is van)


Vagy pl. adott volt két egymásnak szimpatikus ember, akik nem tudtak egymás felé nyitni. Az egyik fél ezügyben kérdést tett fel, kapott rá jó válaszokat, kezdeményezett a másik félnél, és azóta ők már egy pár?


Tényleg lehet sorsfordító ez az oldal? Volt, akinek valódi segítséget tudtak nyújtani az itt olvasottak? Mert azért a poénokon, trollkodásokon kívül nagyon sok értelmes válasz is érkezik, amikre igenis lehet adni és tanácsként elfogadni.



2017. máj. 9. 17:56
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
74%

Nekem abban szokott segíteni, hogyan kell megfelelően hazudni a világnak. Az a problémám, hogy pofátlanul őszinte lennék, és a legtöbbször a saját véleményemmel senki nem ért egyet és furán néznek rám. Gondot okozott munkában meg úgy egyébként mindenhol, hogy furának tartanak.


Amikor itt leszavazzák egy válaszom, akkor tudom, hogy ez nem elfogadható vélemény a többségnek, és erről hazudni kell. Nekem ebben segít, de elég sokat.


Pl tudom, hogy ez a válasz is le lesz szavazva, mert a hazugság beismerése nem népszerű vélemény, ezért pl ismerősöknek azt hazudnám erre a kérdésre, hogy persze, segít másképp látni a dolgokat, segített bizonyos döntések átgondolásában, ha értelmes választ kaptam.


Látod, fejlődök. :D


25L

2017. máj. 9. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
64%
Van, sajnos. Bár nem közvetlenül a GYK miatt, de ez indított el egy folyamatot, ami életem legszarabb történéseibe sodort bele, úgyhogy bár soha ne kezdtem volna el ide irkálni.
2017. máj. 9. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Mióta itt vagyok, azóta tudok örülni a sorsomnak.
2017. máj. 9. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
69%

Igaz, hogy nem ilyen aspektusban tetted fel a kérdést és ez most off lesz, de az én életem vett új fordulatot.

Teljesen normális emberként kezdtem olvasgatni a Gyk-t és ma már egy depressziós, életunt figura lettem, aki látatlanban utál minden sógornőt és anyóst, gyűlöl mindenkit, aki 18 éves kora után otthon él és felköszönti a nagyanyját is Anyák napján.

2017. máj. 9. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
68%

4-es!

:D :D :D

2017. máj. 9. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
#4 Ha túl sokat bújod az oldalt, akkor elferdül az értékítéleted, ezt aláírom. De arra gondolj, hogy nem tudhatod, ki milyen szándékkal írja, amit ír. Sok a troll és a monitor előtt az asztalt csapkodva röhögő ember szerintem, meg van, aki attól érzi királynak magát, ha a földön fekvőbe belerúg még egyet. Ez nem a való világ, csak néhány unatkozó/túl sok szabadidővel rendelkező emberke "játszótere".
2017. máj. 9. 18:43
 7/15 anonim ***** válasza:

Ketteske!

Teljes anonimitásban vagy, legalább nagy vonalakban nem meséled el mi történt?

Lehet tanulságos lenne többek számára és biztos érdekes!

2017. máj. 9. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

Sok problémámra kaptam hasznos választ, amire magamtól egyáltalán nem gondoltam volna, vagy több évnyi keresés után sem tűnt volna fel.


Tehát mondhatjuk, hogy megváltoztatta az életem, bizonyos szempontból.


És ismertem meg itt jó embereket, az sem elhanyagolható.


24f



24f

2017. máj. 9. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
85%

#7,


2es vagyok, hát nem hiszem, hogy bárkinek tanulságos lenne, mert a GY csak közvetve játszott benne szerepet, de leírhatom, de nem lesz rövid :D


Kb. 5 éve regeltem a GYK-ra, akkoriban elég súlyos pánikbetegség gyötört(még ma is megvan, de már nagyon enyhe, egyáltalán nem zavarja az életem).

Azért jöttem ide, hogy ezzel kapcsolatban olvasgassak, kérdéseket tegyek fel.

Véletlenül belebotlottam egy srácba, aki egy zárt fészbuk-csoportot működtetett, ahol különböző lelki/pszichés betegségekkel küzdő emberek voltak, egymásnak próbáltunk segíteni. Meghívott oda, elfogadtam.

Ott ismerkedtem meg egy bipoláris depressziós nővel, akivel összejöttem, és aki végül csak még jobban tönkretette az életem.. mellette éltem át a pánikbetegségemnek a legmélyebb, legsúlyosabb epizódját, mert kikészített. Vallási szektába járt, betegesen féltékeny volt, rámakaszkodott, rámtelepedett, de olyan szinten, mint egy kismajom az anyjára, folyamatosan próbált szembefordítani a családommal, akik pontosan látták, hogy ő miféle ember, mindemellett egy hihetetlenül önző, hálátlan pitsa volt. Jogosan kérdezhetné az ember, hogy minek voltam akkor vele; hát azért, mert nagyon jól el tudta színészkedni ennek az ellenkezőjét, a törékeny, szerencsétlen nőt, aki pátyolgatásra szorul, de emellett nagyon szeret engem, mestere volt a manipulálásnak, és mivel én nagyon szerettem és bármit megtettem, hogy boldoggá tegyem, a 3,5 éves kapcsolatunknak csak utolsó fél évben kezdtem lassan felismerni, hogy ezzel csak arra megy, hogy a szeretetemmel visszaélve kicsikarjon belőlem mindent, amit csak tud. Hogy szálljak be az ingatlanhitelébe adóstársnak, hogy költsek el sok milliót a lepukkant házának a felújítására, persze hitegetett végig, hogy ne aggódjak, ha szétmennénk, majd eladja a házat, és kifizet.. hát persze, hogy ez nem történt meg..

Emellett gyakorlatilag nem dolgozott, hébe-hóba voltak csak munkái, mert mindig a bipoláris betegségére hivatkozott, hogy amiatt nem tud dolgozni, így gyakorlatilag én tartottam el.

A kapcsolatunk vége felé, amikor már kezdett felnyílni a szemem, és már nem egyszer ott tartottam, hogy szakítok, mindig eljátszotta a hatalmas nagy lelki összeomlást, öngyilkossággal zsarolt, ha otthagyom, mert tudta, hogy az együttérzésemre hatva maga mellett tud még tartani.

Majdnem rávett az érzelmi manipulációival arra is, hogy elvegyem feleségül, de szerencsére idáig már nem jutottunk el, mert végül az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor kiderült, hogy a neten társkeresőn megismert valami csávót, és vele randizgat, akkor lehullott a lepel a szememről, még aznap összepakoltam, otthagytam mindent és eljöttem.

Ez volt majdnem 1 éve.

Viszont a házba beleölt rengeteg pénzemet azt cseszhetem.. ugye nyilván nem adta el a házát, megvenni a részemet szintén nem tudta, mert nem volt pénze, egy lóf***sz kis összeget adott csak a tulajdonrészemért, a töredékét annak a sok milliónak, amit a házra költöttem, mert amúgy elég jól keresek, meg mielőtt összejöttünk volna, már azelőtt is összegyűjtöttem nem kevés pénzt, amit arra szántam, hogy majd egyszer vegyek magamnak egy saját lakást/házat.

De elbuktam mindent, és a banki adósságból még a mai napig sem engedtek ki.


Összességében nagyjából úgy 7-8 millával rövidített meg.. az érzelmi oldaláról a dolognak nem is beszélve, olyan károkat okozott bennem érzelmi téren, hogy ezek után képtelen vagyok már egy nőben akár csak minimális szinten megbízni, úgyhogy normális párkapcsolatra esélyem sincs, pár futó kalandom meg néhány rövidebb kapcsolat-kezdeményezésem volt csak azóta, de képtelen vagyok közel engedni magamhoz egy nőt.


Egyetlen pozitív hozadéka van a történetnek, hogy azóta, mióta nem vagyok vele, a pánikbetegségem szinte teljesen elmúlt, nagyon ritkán és nagyon enyhe szinten tör csak rám egy kis szorongás, de ennyi.


És hogy mi a tanulság? Hát.. az nincs :D Talán csak az, hogy sose bízz senkiben, akit a neten ismersz meg, és főleg, sose hagyd, hogy az érzelmeid elhomályosítsák a józan eszedet.. :)


Az egyetlen szerencse az, hogy még aránylag fiatal vagyok, 34 éves, így hiába cseszte tönkre nullára anyagilag, érzelmileg az életemet ez a.. "nő", még van hozzá erőm és időm, hogy újrakezdjem :)

2017. máj. 9. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

7-es vagyok


Köszönöm, hogy megosztottad a történeted velem, velünk!

A legjobbakat kívánom neked, szerencsés társra találást, de főleg jó egészséget!:)

2017. máj. 9. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!