Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Sikertelen vagyok a párkeresés...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sikertelen vagyok a párkeresésben. Mitévő legyek?

Figyelt kérdés
Közel a harminchoz eddig két párkapcsolatom volt. Előtte évekig fejlesztettem magam, többek között jobb stílust alakítottam ki, elegendő pénzt gyűjtöttem, valamint az edzésbe is sok energiát fektettem (ami meg is látszik). Úgy tűnt révbe értek a dolgok (fura, de nagyon szép lány volt mindkettő), de az első barátnőm egyik napról a másikra olyan indokkal küldött el, hogy talán mégsem vagyok az esete... külsőre (egyébként semmi més gond nincs). A másik lány visszament a volt barátjához. Ezt követően túltettem magam a dolgon és lassan újra ismerkedni kezdtem. Élőben könnyen ismerkedek, de így is több visszautasítást kaptam, "nem vagy az esetem", "még nem állok kész új kapcsolatra" stb. szövegekkel. Belekezdtem az online társkeresésbe is, de nem sok lány jelölt vissza, akik igen azok is eltűntek. Mivel könnyen ismerkedek, szeretnek velem lenni a nők és bátor is vagyok csak arra tudok gondolni, hogy a sok erőfeszítés ellenére az arcommal van a baj... Mindig vidám srác voltam, de most rossznak látom a helyzetet... Az igaz, hogy korábban visszahúzódó voltam, nem öltöztem stílusosan és írtó vékony voltam, de mára ez megváltozott mégsem alakulnak a dolgok.
2017. szept. 26. 19:43
 1/7 anonim ***** válasza:

Küldesz képet?

36/N

2017. szept. 26. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Magamból indulok ki!Egy kapcsolatom volt közel 30 vagyok.Ilyenkor már nem sok esély van hogy lesz valaki.Bele kell törődni a magányba.
2017. szept. 26. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ha jött már össze nő, akkor fog is majd. Ne add fel! Nem könnyű dolog az ismerkedés. Egy jó adag szerencse is kell hozzá. Azt pedig lehet kompenzálni azzal, hogy minél több csajnál teszel próbát. Társkeresőből ne indulj ki. Átlagos pasik nem nagyon rúgnak labdába, olyanok akik amúgy élőben igen. Csak a top 5%-nak írnak vissza kb., annyira sok megkeresést kapnak a lányok.
2017. szept. 26. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Ha gondolod, küldj képet és elmondom a véleményemet ismerkedési szándék nélkül. Egyébként nem lehet, hogy mivel te ennyire a külsődre koncentráltál, neked is másokon ez lett fontos és emiatt rendszerint felszínes lányokat fogsz ki?

23/L

2017. szept. 26. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 Diavolino44 ***** válasza:
A harmas valaszoloval ertek egyet, az online tarskereses, ferfinak mereg. Csak arra jo, hogy lehuzza az onbecsulesedet. Ha konnyen ismerkedsz eloben akkor folytasd, sot kicsit eroltesd is. De ne ugy allj hozza, hogy baratnot akarsz, hanem hogy ki az aki passzolna hozzad. Legyel kivancsi. Ha osszejott ketszer, akkor csak probalkozni kell ennyi, minel tobb az elutasitas annal nagyobb az esely, hogy a kovetkezo igent fog mondani.
2017. szept. 26. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Pajti, ez olyan mint a kincskeresés. Nem fog mindenkivel összejönni de ettől még menni kell tovább. Ha megfogadsz egy jó tanácsot: engedd el azt, hogy mindenkinek tetszened kell. Nem kell. Nem is fogsz. Lesz sok olyan lány aki mást keres de ezzel nincs semmi baj mert mindenki az alapján választ amilyen élmények érték gyermekkorukban. Ezért nem hibáztathatsz senkit sem, ugye? :)


A netes ismerkedés átverés. Azért átverés mert egy ember az alapján 'esik beléd', hogy milyen a non-verbális kommunikációd, az pedig a Chrome ablakából vagy a telefonodról nem látszik ugye. Gondolj bele, az emberi beszéd párezer éves múltra tekint csak vissza (az írott fajtája még fiatalabb), viszont ismerkedni előtte is kellett, szóval higgy nekem, csak az számít amit 'sugárzol' kifele és nem az amit mondasz/írsz. Ha te azt érzed, hogy félsz/bizonytalan vagy azt más is kiszúrja. Pont azért mert tudat alatt is tudjuk olvasni egymás érzelmi állapotát. Gondolom te is bámultál már embereket a buszon/metrón és próbáltad kitalálni, hogy vajon milyen emberek lehetnek... na pont így szúrják ki a nők is, ha félsz tőlük. Az pedig nem vonzó. Neked sem lenne vonzó egy félénk csaj, nem?


Persze ettől még lehet neten is próbálkozni, csak nagyon ne éljétek bele magatokat és találkozni minél hamarabb.

2017. szept. 26. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Valóban volt már siker, így nem lehetetlen csak hát egyre kevesebb a lehetőség/idő az ismerkedésre... Valahogy mindkét lány szép volt, de próbálkoztam "átlag" kedvesnek tűnő lányokkal is, de ők kapásból elküldtek. Legalább a kedves jócsajok adtak esély randira/kapcsolatra. Fura ez...
2017. szept. 27. 13:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!