Mennyire voltam normálatlan, hogy a gimnáziumban (de még egyetemen is némileg) délután-este beszélgettem neten a lányokkal az iskolából, de napközben a szünetben oda nem mentem hozzájuk?

Most esik le, hogy ezt milyen sokszor megcsináltam, ráadásul egyetemen is volt hasonló, ami azért rosszabb, mert ott még több ideje van az embernek, akár 2 óra között is, és mondjuk még jobban leplezni kéne, hogy béna vagy, mert már önbizalomtól kéne sugározni.

Persze ezek rövid ideig tartottak, így az illetőnek nem is volt sok alkalma megkérdezni, hogy napközben miért nem beszélgetünk. Egyébként az zavart, hogy aki meg ezt csinálta, átesett a másik végletbe, és minden szünetben ment csajozni, az meg olyan papucsosságnak tűnt. Sőt, olyan is volt, hogy mikor kiderült, ki jön be, akkor egy osztálytársam csak hogy idegesítsen, szintén elkezdett a csajjal beszélgetni, miközben köze nem volt hozzá.

És igen, hosszú távon rá kellett jönnöm, hogy nem tudok nőkkel beszélgetni. A munkahelyen is azon gondolkodom, hogy ha van férjed, miért nem mész már szülni? Egyszerűen irigy vagyok, hogy egy férjnek ilyen jól kinéző felesége van, és ahelyett, hogy otthon gyerekezne, egész nap más férfiakkal beszélget a munkahelyén.