Hogyan győzzem le magamban ezt az állandó nyomasztó érzést?

Tudom,hogy erre az érzésre az lenne a megoldás ha nyitnék a lányok és a külvilág felé. De jelen pillanatban nem ezt szeretném. Egyre többet töprengek azon a kérdésen,hogy "nekem miért nem lehet"? Mivel vagyok rosszabb vagy kevesebb másoknál? Rejtett okok amit a múltból hordozok magammal vagy olyan gátlások amik az idő előrehaladtával kialakultak vagy a meglévők jobban felerősödtek. Emberileg nem tartom magamat rossznak és próbálom keresni a helyemet a világban. Dolgozom és közben tanulok,hogy szeptembertől a felsőfokú tanulmányaimat el tudjam kezdeni.Sokszor szembesülök azzal,hogy más milyen boldog,kiegyensúlyozott,életvidám. Én ennek vagyok a tökéletes ellentéte. A mai napig feldolgozatlan sebeket hordozok magammal amik szerintem kihatnak az egész viselkedésemre és az arcomra is. Nekem is vannak érzelmeim, vágyaim mint mindenki másnak. Amikor azt látom,hogy körülöttem mindenkinek van barátnője, baráti társasága akkor magamba nézek és felteszem magamnak a kérdés; nekem miért nem lehet. Ha megmozgatnék mindent és nagy erőfeszítéseket tennék érte akkor sem lenne rá garancia,hogy valóra válhatna legalább az egyik vágyam. Joggal mondhatja nekem bárki,hogy de legalább akkor megpróbálnád. Ez így igaz. De ismerem magamat, a korlátaimat, a teljesítő képességem határait. Úgy ahogy van nem tartom magamat megfelelőnek és szerethetőnek a lányok szemében. Nem tudok önmagam lenni mivel nem tartom magamat a szemükben egyenrangúnak inkább csak olyannak aki érdektelen. Fiatalabb koromban is már éreztem,hogy nem vagyok olyan mint a kortársaim de úgy voltam vele,hogy én tévedek. De végül igazam lett. Azt láttam mindig is,hogy a lányok mindenkit észrevettek csak engem nem, olyan volt mintha észre sem vettek volna. Furcsán szerintem sokszor gúnyolódóan tekintettek rám. Ezért is maradtam inkább az árnyékban és nem mutattam meg senkinek sem a valódi oldalamat. Ezért tartok ott ahol, húsz éves elmúltam de az emberi kapcsolatok terén semmit sem tudok felmutatni. A női nem tagjaihoz még távolról sem volt közöm. Gyakran a sírás határára kerülök de inkább visszatartom magamban.

A kérdésem arra irányulna,hogy hogyan győzzem le ezt a nyomasztó és fullasztó érzést.