Nem kéne neki írnom, ugye?

Leírom először röviden, a lényeget, de légyszi olvassátok el a hosszabb verziót is, hogy megértsétek.

Röviden: Van egy fiú, aki kb másfél éve szeretett volna tőlem valamit, de én akkor tőle nem. Most eszembe jutott, hogy lehet, hogy mégis.

Hosszabban: Kb másfél éve kétszer randiztam egy fiúval, aki kb tökéletes volt, külsőleg is és belsőleg is (az egyetlen negatívum, amit tudok róla mondani az az, hogy alacsonyabb nálam). Tényleg, kedves volt, aranyos, jófej, vicces, jól is nézett ki, és hasonlítottunk egymásra egy bizonyos dologban (utazás, ami számomra nagyon fontos, de neki is). Egyetlen baj volt csak, és nem vele, hanem velem. Akkor másba voltam szerelmes, és depressziós is voltam. Mostanában kezdek kilábalni mindkettőből, de akkor teljesen őszintén megmondtam neki, hogy tényleg nem vele van bajom, hanem saját magammal, és mindkettőnk érdekében mondom, hogy ez nekem most még nem megy, és neki se lenne jó, ha így kezdenék vele bármit is. Most épp utazgatok, és egyre többet szoktam rágondolni, meg hogy mennyire összeillenénk amúgy (ezt régebben is így gondoltam), és mi lenne, ha ráírnék, ha hazaértem. De úgy érzem, nem lenne igazságos, ha már egyszer régen elutasítottam. Igaz, tudtommal nincs barátnője, de akkor se, nem akarok hülye ribi lenni, aki egyszer nemet mond, majd egy idő elteltével újra felbukkan. De az is tény, hogy ez nem az a tipikus "visszasírós" sztori, mert nekem már régebben is tetszett, és igazából nem bántam meg, hogy akkor nemet mondtam, mert szükségem volt az egyedüllétre.

Szerintetek? Saját véleményem szerint hagynom kéne az egészet, és nem zaklatni szegény fiút.