Mit tanácsoltok ebben a helyzetben?

Elváltam 9 éve, van egy közös gyerekünk, aki már kamasz.

A volt férjemmel sok vita volt, én is sokat tévedtem, fiatal voltam, érzékeny és nem tudtam kezelni a kihívásokat a kapcsolatban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a volt férjem eléggé szekáns fajta, nagyon rendmániás, a ház úgy kell kinézzen, mintha nem lakna ott senki, egy porszem sem lehet soha, folyton takarítani akar, nem mehettünk ki sétálni, amig egy csésze volt a kagylóban mosatlan. Én is rendmániás vagyok, de nem önkinzóan mint ő.

Általában mindig rágta magát valamin, mindig feszült volt, nem tudott lazítani, vagy csak ritkán, pedig mindenünk megvolt. Nem sokat nevettünk.

Én fiatalabb vagyok mint ő, tizenöt évvel, lehet emiatt is, nagyon féltékeny volt.

Vitáink során azzal fenyegett, hogy kirak a házból, amitől féltem. Azóta félek a hontalanságtól, félelmeim azóta sem győztem le.

Próbálom hinni, hogy én hoztam ki biztos a sodrából, én sem vagyok hibátlan, makacs voltam sokszor.

Becsülettel neveltem es szeretettel a gyerekünket, aki most féléve úgy döntött, hogy az apjához költözik. Azt hittem múló hangulat, de azóta sem jött vissza. Nagyon hiányzik!

Szinte alig látom.

Emiatt most már kibékülnék az apjával.

Más megoldást nem látok.

Vajon jó ötlet ?

Mégiscsak a gyerekem apja, volna értelme kibékülni, lehet a régi viták már nem merülnének fel