Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit gondoltok erről a kapcsola...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a kapcsolatról?

Figyelt kérdés

Lehet a volt barátom is olvasni fogja, de nem zavar, érdekel az emberek véleménye erről a dologról. Igyekszem minél rövidebb lenni.


16-16 évesen összejöttünk, osztálytársak voltunk, első szerelem, első csók, első szex. Voltak kisebb nagyobb veszekedések. Eleinte igyekezett kisajátítani, elszakadtam a barátaimtól, majd én sajátítottam ki őt, hisz már senkim sem volt, neki pedig az egyre rosszabb lett és őszintén, nekem is. Próbálta/próbáltuk helyrehozni a dolgokat, de nem ment.


Elkezdődött szeptemberben az egyetemi élet, ugyanaz a suli, de másik szak és másik kollégium. A kollégiumba nagyon összebarátkozott egy nagyobb, már összeszokott társasággal és egy avató alkalmával megismerkedett egy lánnyal, aki ráébresztette, hogy annak ellenére, hogy szeret mással is tudja tök jól érezni magát,így elhagyott.


Akkori állítása szerint a lány nem tetszik neki, mint csaj és járni se járna vele. Azóta egy buliban vagy akár csak a szintükön összejönnek és csókolózgatnak, én ennyit tudok.


Mi szoktunk beszélni, hisz ezeket a dolgokat is azért tudom, de barátnőm szerint nem kellene vele találkoznom ezek után. Szerinte gyerekes kifogás, ezzel szakítani, aztán meg ezt csinálni.


Mit gondoltok?


2010. okt. 9. 14:52
 1/10 A kérdező kommentje:
A között, hogy szakított velem és összejött a másik lánnyal egy hét volt, vagy kevesebb.
2010. okt. 9. 14:54
 2/10 anonim ***** válasza:
Ha nem vagy szerelmes belé, semmi bajod nem lesz attól, hogy beszélgettek.
2010. okt. 9. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ennek sajnos vége, el kell fogadni! - nem volt szép a párodtól amit tett ,de valószínű te is rájöttél, hogy az a szöveg amit előadott, hogy nem tetszik neki a másik lány stb. csak gyenge védekezés volt! Tudom, hogy ilyenkor az jár a fejedben, mikor még úgy volt, hogy ti örökre megmaradtok egymásnak , de sajnos ez nem az a kapcsolat... tényleg nincs értelme beszélgetni, találkozni, hagyni kell elmenni...
2010. okt. 9. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Lehet, csak én még szeretem, szerelmes nem vagyok, de mégis érzek valamit iránta. Eléggé nehéz, mikor arra gondolok, hogy ők együtt vannak.
2010. okt. 9. 15:02
 5/10 anonim ***** válasza:

Nem lehet, hogy csak félted őt, féltékeny vagy?:S

Ettől is hiheted, hogy érzel még valamit iránta.

2010. okt. 9. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
85%
Szakított veled,és nyalja-falja azt a lányt.Csak nem azt gondoltad,hogy együtt fogtok megöregedni.Lépj tovább,itt az ideje hogy beficcenjen alád a második fiú az életedben.Vagy föléd.Vagy oldalt.Vagy mögéd.
2010. okt. 9. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Persze, féltékeny is vagyok, de nem emiatt érzem azt amit.


Nem korai még, hogy beficcenjen?

2010. okt. 9. 15:41
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Neki is te voltál az első. Élni akar. Jobban teszed, ha te is így teszel.
2010. okt. 9. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Ez egy szimpatikus hozzászólás volt. : )
2010. okt. 10. 14:30
 10/10 anonim ***** válasza:

Ez csak uralkodási vágy és kishitűség.

Nem kell haragban lenni, de előre kell nézni és nem hátra!

2010. okt. 13. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!