Valaki segítene egy komoly döntésben? Menjek vagy maradjak?

Bár a gyerekek még gondolom nem nőttek fel ide másolok egy írást hátha segít valamit.

Minden megvan, ami a boldog élethez kell: Férj, gyerek, ház, kocsi, kutya, macska. Aztán mikor a gyerekek kiröppennek a családi fészekből, nem marad más, csak egy nagy kupac sz…, a látszólagos boldogságból. Egy magányos nő, férjjel, vagy anélkül.

Természetesen nem a felnőtté érett gyermeke a hibás az elcseszett életéért… Anyuka már hosszú évek óta egy rossz házasságban él, amiből kifogások százai miatt nem lépett ki. A gyerek, a ház, a pénz stb. Az összes indok egy nagyon jól tálalt kitalált önámítás, ami a gyávaságát hivatott palástolni. A gyávaságát, amit talán még magának sem mert beismerni. Továbbmegyek, lehet, hogy még azt a gyereket is önzőségből szülte. A magánya enyhítésére. Ilyen esetekben a magányos nők, arra a kérdésre, hogy „Mire büszke?” azt a választ adják, hogy a gyerekemre. És valóban, anyaként lehet büszke, hiszen beteljesítette istenadta hivatását, világra hozott egy új életet, gondoskodott róla, felnevelte, de mi van az anyagságon túl, mi van vele, a Nővel? Nőként mit ért el az életben?

Vannak azok a tipikus helyzetek, amikor a családot a gyerek tartja össze. Anyuka meg mindent megtesz azért, hogy a kicsi lánya / fia, minél tovább mellette legyen, hiszen ő is tudja, ha a madárka kirepül, akkor magára marad. Ott van egy rossz házassággal, ami a legtöbb esetben csak még keservesebb lesz, és kis idő után véget is ér. Sok nő ennél a résznél rontja el igazából a dolgot. Befásulnak, begubóznak, megöregednek. Boldogtalanul, társ nélkül, egyedül. Csalódottan, megtörten, magányosan és még inkább felerősödik bennük a gyávaság. Féltek kilépni a tönkrement kapcsolatból, féltek az újtól, a bizonytalantól, és ez az érzés ugyanúgy megmaradt bennük. Az meg még egy lapáttal rátesz a dologra, hogy egy válás után az önbizalmuk minimálisra csökkent. 40-45 évesen öregasszonyoknak érzik magukat. Természetesen, ha így érzik, akkor azok is. Viszont ez nem élet.

Persze az idő múlásával a fájdalmuk alábbhagy, a csalódottság elmúlik, az egyhangúság meg felerősödik bennük. Barátnőknek, családtagoknak mutatják a boldog, szinglit, közben meg egy társról és egy hatalmas, tabumentes szexről álmodoznak. Otthon gubbasztanak és várják a csodát. Meglehet, hogy tesznek egy próbát az ismerkedésre, esetleg hallgatnak a baráti unszolásra és randiznak egy-két beajánlott pasassal, de az első sikertelen próbálkozás után az „Ugye én megmondtam…” mondattal szépen visszaülnek a kis karosszékükbe, és sütögetik maguknak a krumplis pogácsát, hogy legyen mit zabálni az Esmeralda közben.

Jön az a duma, hogy nem lehet ismerkedni, mert a pasik ilyenek, meg olyanok, túl fiatalok, túl öregek, túl, túl… Meg egyébként is, nincs is szükségük senkire, nem kell a cécó, nem éri meg újra ismerkedni, elejéről felépíteni a kapcsolatot, hiszen sok energiával, kompromisszummal jár. Megint az ócska kifogások. Gyávák változtatni! Inkább maradnak a megszokott kis életükben, csak nehogy megint csalódjanak. (Igazából saját magukban.) A hozzáállással van itt a gond…

Az első dolog, kedves hölgyek, hogy nézzenek szembe saját magukkal. Mit értek el eddig? Büszkék rá? El kellene dönteni, hogy a hátralévő x évükben maradnak így, vagy nekiállnak élni. Az első dolog, hogy kicsit dobjanak az önbizalmukon. Nem plasztikai műtét, meg fodrász kell. A legfontosabb természetesen önmagunk megismerése, elfogadása, saját értékeink felismerése. Úgy gondolom, az önbizalom felépítése csak másodlagosan függ a külső szemlélőktől. Bár tény, hogy egy kiadós szex sokat javíthat a kedélyünkön, főleg, ha már régóta nélkülöznünk kellett.

Ha hiszik, ha nem, az a 35+ kategória manapság nagyon kelendő. Legfőképp a fiatal srácok körében. Egy jó szexhez meg kiváló választás az ereje teljében lévő bika. Tessék felvenni valami vadító göncöt, aztán lemenni a barátnőkkel bulizni! Ott kedvükre válogathatnak a csődörök közül. A kis tini csajokkal meg nem kell foglalkozni, hadd rázzák csak a popsijukat a kissrácoknak. Hódolóban nem lesz hiány, az biztos. Ráadásul attól sem kell félni, hogy másnap ebédet kell főzni neki, meg kivasalni az ingjét. Ezek a pasik is ugyanazt akarják. Szexet. Ami meg ugye mindenkinek kijár.

Egy átmulatott éjszaka után mindjárt máshogy fog festeni a dolog. Az sem baj, ha anyukának megtetszik a szingli lét. Lényeg, hogy végre éljen. A társkeresés sem bonyolultabb, csak a hozzáálláson múlik. Bár tény, hogy manapság tényleg nehéz egy középkorú férfit csak úgy felszedni az utcán / színházban / kávézóban stb.. Ha még sikerülne is, a legtöbbje csak szeretőt keres. Viszont nagy lehetőség a társkeresésben (is) az internet. Még a teljesen kezdőknek is könnyen megtanulható, és tényleg nagyrészt olyan férfiak vannak az oldalakon, akik komoly kapcsolatra vágynak. Ahogy a mondás is tartja: Aki keres, az talál. Csak akarni kell. Nem szabad beletörődni a boldogtalanságba, legfőképp, ha saját önfejűségünk nem enged változtatni.

Szóval, lehet nyivákolni, sírni, sajnáltatni magunkat, szidni a férfiakat, meg az életet, kifogásokat keresni homokba dugott fejjel, és gyáván, magányosan várni a csodát. Az évek hamar elszállnak, azzal a tudattal meg leélni a hátralévő éveket, hogy „Mi lett volna, ha..?” - nem kívánom senkinek…